Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-22 / 116. szám
1948. május 22. ZA DA 8 ^zomhaton ítélkezik a rögtönitélő biríság a gyilkos cigányok felett A Nagykanizsa közelében elfogott három cigány felett, akik közül kettő nő, szombaton ítélkezik a zalaegerszegi statáriális birőság. Az érdekes tárgyalást nagy érdeklődés előzi meg és részt- vesznek azon, mint hallgatók, a szomszédos törvényszéki területek magasrangu bírái, valamint a rendőrség azon tagjai, akik résztvettek az elvetemült gyilkos cigányok üldözésében és jelen voltak eli'ogatá- suknál. A rendőrség tagjai közül sokan mint tanuk jelennek mega tárgyaláson. SZÍNHÁZ > Félmilliós jjufcaiom a megye dolgozóinak Az idegen gyermek Könnyedliangülatu vígjáték- \ ka] kedveskedett a közönségnek1 a színház. .Skvarkiimak, a ma élő orosz Színpadi irók egyik tehetséges tagjának színmüvét mutatták be. A vígjáték szellemes, természetes humora elejétől végéig hatalmában tartotta, a közönséget és ebben nem kis részük volt a szereplő szinésizelsH nek, akiknek sorában a társulat prózai együttesének újabb részét ismerhettük meg. Sebők Margit közvetlen humorral alakította a fiatal színésznő szerepét, aki körül egy nemlétező gyermek miatt annyi bonyodalom keletkezik. Horváth Jenő, a gyámoltalan udvarió, Zenthe Ferenc, a hŐ^sz,erelmes és Velen-S czei István, a saját dicsőségétől megiítasodott nőcsábász szerepében minden különösebb nehézség nélkül adták vissza Skvár kin eleven szellemességét. Sándor Böske kitűnő komika. Sze- nuethy Endre alakítása a darab! egyik Legsikerültebb figurája volt. Turgonyi Páí remek alakítását elismerés illeti. Papp Éva és Szentpáí Mónika játéka dicséretet érdemel. Lendvay F®-7 renc rendezése hibátlan volt. j-jtő Endre díszletéi tökéletesek, j A színházi iroda hírei: 21-én, pénteken este 8 órakor : Az idegen gyermek. — 22 én, szombaton este 8 órakor : Bál a Savoyban Szombaton, vasárnap és hétfőn uj Operette, kedveskedik a színház a nagykanizsai közönségnek. Ábra- hám Pái jazz muzsikáját nem kell külön bemutatni a közönségnek, hiszen a darab a világ minden nagyobb városában színre került. A siker fokmérője még az is, hogy Budapesten éppen ebben a szezonban újította fei'az. Operett-színház. A primadonna szerepet ^zendrey Lom, a bon vivant — Nagykanizsa tavayi kedvenc© — Nagy Béla, a szubiett szerepet Bázsa Eva, a tán- coskomikust So'l.ymossy Imre játsz- szák. Küi,ön érdekessége a darabnak, hogy a Néma .levente két főszereplője, Móricz. Lili qs Turgonyi Pál is játszanak. A többi szereplők i\J ajthényi Gabi, Gárdonyi Lász.ió, Erdélyi László és a teljes operett- együttes. A színház igazgatósága felhívja 1 a közönség szives figyelmét, hogy m'ind a mai, mind a s-zom hat-vasárnapi előadásokra jegyekről ajánlatos előre gondoskodni, miért már igen kevés számú jegy van a. pénztárnál. Megbüntettek egy gondatlan MAORT csőszerelőt Január 5-én Lovásziban olaj~ kutat szerejtek le. A gázvezeték leszerelésének munkáját Tamás Ferenc csőszerelő vöziett©. Az1 ált tízesed ett cső, amikor gázt engedtek rajta keresztül, felrobban. Egy munkás, aki 3—4 mfé. iterre állt tője, súlyosan megéged t, egy másikat pedig, aki a fúrótornyon állt, a gáznyornás lesodorta és megsérült. Támlás^ Ferenc gondatlansága niiátt 300 forint pénzbüntetést kapott. Ö£ nat^y város Écöss&ilátási gyösste le Zalaegi<erss£&$2 a munlcav&rs&nyljen seg munka versenyre hívta ki a szomszédos szombathelyi, veszprémi, székes fehérvári, soproni és kaposvári fel ügyiéi ősege két. A verseny célja a fejaclagdézsin a heszolgál tatásí eredmény minél hathatósabb támogatása és minél nagyobb eredmények elérései volt. Az öt nagyváros közül Zalaegerszeg került ki győztesen a versenyből 81 százalékos ered- eredménnyél. A versennyel kapcsolatosan a közellátási felügyelőségtől a következő felviiágo&i- tást kaptuk: A zalaegerszegi . Közellátási" Felügyelőségek alkalmazottai attól a gondolattól áthatva, hogy a háború által elpusztított országunk újjáépítését csak a 3 éves terv munkaprogrfaímija biztosíthatja és annak eredményes végrehajtására elsősorban az ipari, mezőgazdasági és közigazgatási dolgozók egymás közötti munkaversenye serkent, iníunka- versenyre hívták ki a szomszédos szombathelyi, veszprémi, székesfehérvári, soproni és kaposvári felügyelőségeket A verseny tárgya a fejadag- dézsmát előíró 860/1948. Korín, sz. rendelet minél eredményesebb végrehajtása volt. Bár a verseny meghirdetésének időpontjában Zala vármegye országos viszonylatban elfoglalt 18. helyezésével a többiekhez viszonyítva a legkedvezőtlenebbül állt, mégis a zalaegerszegi felügyelőség nyerte meg a versenyt az előirt 350 vagon kenyérgabonából 280 vagon beszolgáltatásával. Teljesítésünk 81°/o-qs eredménynek felel meg. Ez a siker — a gazdálkodók közösségi érzésétőf áthatott few. jésjtési készségén kívül — csalás a beszolgáltatás szorgalmazásfában résztvett ellenőreink szaktudással párosuít átlagon félüíp munkájával, valamint a felügyelőség helyes szervezésével és tervszerű központi irányításával volt elérhető- A műnk a verseny - ösztönző hatása azonban nemcsak á zalaegerszegi felügyelőségnél hozott várakozáson feli'rij igen jó eredményt, de a versenytársaknál is lényegesen fokozta a teljesítést. A fejadagdézsma címen beszól ; gáltatott 282 vagon gabona az ellátatlan dolgozók kenyere biztosításához való jelentős hozzájáruláson kivid lehetővé telte, hogy a Terményfprgalom Miniszteri Biztosa által kitűzött országos gabonagyüjtési versenyben is megtartsa a zalaegerszegi falügye'csóg második helyét és ezen keresztül kb. félmillió forintos jutalmat szerezzen vármegyénknek. A jutalom mezőgazdasági gépek és szerszámok ingyenes ál laini juttatásából áll, amelyből a társadalom többi dolgozóival szembeni kötelességét a legjobban teljesítő gazdák részesülnek. Naparsia érkeznek a badiíagelv-szerelvéoyek Márasaarosszigeire A rft áramiarosszigeti gyűj tő laborba most már naponta érkeznek nagyobb hadifogolyszáhit- mányok és Máramarosszigetről; is naponta indítanak vonatokat Debrecen felé. Szerdán hajnalban 1626 volt hadifogoly érkezett Debrecenbe: 15 tiszt 213 altiszt, 1396 legénységi állományú és 6 polgári személy. Legújabb értesülések szerint M áram áros szigetre befutott a 10, 11 és a 12-ik hadifogofy“ iSz állítmány is. i A szerelvényekkel a következő nagykanizsai hadifoglyok érkeznek haza: Dávidovics György, Horváth Sándor, Jámbor László, Raksiá- nvi György, Gsutorás György, ,Bognár Károly és Molnár Lajos. Statáriális bíróság súlyos büntetést szabott ki a zalai szőlőspincék betörőire Nemrésiben közöltük lapunkban, hogy a rendőrség a vonaton lelüle.,te Major Károly és Major Ferenc zalabépi lakosokat, akiket azzal gyanúsító ttjaik, hogy lopott bort száliijoilak a vonaton. A Major-testvéred nem is tagadták a vádat .és beismerték, hogy Petőhenye, Ördöghe-j nye, Zaíabér és Tűrje szőlős- pincéit már február eleje óta rendszeresen fosztogatták, az ott talált bort és píncélelszer elése.-! két ellopták és eladták. 1 Több esetben a pincék zsup-[ pos tetejét lebontották, a tetőzetet leszedték és így hatoltak be a pincékbe. A téli hónapok különösen alkalmasak voltak az ilyen műveletekre, mórt ilyenkor a tulajdonosok csak ritkán látogatnak ki á pincékbe és így az elszánt betörők sokszor napokon keresztül teljesen zavarta-, Ianul dolgozhattak. Ilyen előzmények után kerül sor a rögtönitélő bíróság tárgyalására, amely kedden ült össze Zalaegerszegen, A tárgyalás során bebizonyosodott a vádak valódisága és megállapítást nyert, hogy Major Ká-' roly és Ferenc összesen 17 rend-! beli betöréses lopást követtekei. A bíróság Major Károlyt 12 rendbeli betöréses lopásban és 1 rendbeli vétségben, Major Ferencet 5 rendbeli betöréses lopásban és 1 rendbeli kísérletben mondotta ki bűnösnek és ezért Major Károlyt 15, Ferencet 10 évi fegyházbüntetésre Ítélte. A Magyar Dolgozók Pártja is képviseltette magát Mózes Ferenc temetésén Általános részvét mellett temették el tegnap Mózes Ferencet, a nagykanizsai Centrál szálloda és étterem bérlőjét, aki tragikus hirtelenséggel halt meg május 18-án fiatalon, 47 éves korában. A temető oalottasbázánál nagy számban gyűlt össze a gyászoló közönség, Mózes Ferenc rokonsága, barátai, a vendéglátóiparosok és elhozták kopo.r-1 sójára koszorújukat az elhunyt elvtársai is. Mózes Ferenc ugyan ? is a felszabadulás óta tagja volt a Magyar Kommunista Pártnak, s rengeteg gondja, elfoglaltsága mellett is mindig résztvett annak munkájában. Sírjánál Székely Gyula r. őrnagy, a Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének elnöke mondott rövid bucsuhe- •> szédet. — Elkísértünk utolsó!.? utadra Mózes Ferenc elvtárs —- mondta meghatott hangon — s most sfrod szélén a Magyar Dolgozók Pártjának vezetősége és tagjai békés nyugalmat kívánunk neked küzdelmes, fáradtságos életed után. — Ás öasz.muukááság TÁNCESTÉLYE lesz szombaton írossz idő esetén) vasárnap a Kát. Kniturházban. A hároméves terv szolgálatában: Mííjus hónapra NAGY választék. OLCSÓN All A DOLGOZÓK RENDELKEZÉSÉRE Griinfeld és Zombsri-cépél t