Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-21 / 115. szám
2 Z a L' ft 50 százalékkal felemelték a magyar kerékabroncs kiutalását Zalamegye ga/Matársudahrrá- nak egyöntetű panasza már hosszabb idő óta, hogy képtelen kerékabroncs-vashoz jutni és ezáltal akadályozva van a mezőgazdasági munkálatok eivégzésé'- iiél. A panaszok mind gyakori- abbakká váltak és küíöníe.e fó- rumokon keresztiig de közvetlenül is, sokan keresték fel ebben az ügyben Benesik István főispánt arra kérve, hogy lép-' [jen közbe a felettes hatóságok- .nál a vas-liiány megszűnése ér' elekében. A főispán a héten pár napot a fővárosban töltött és ;<ggaost érkezett vissza székhelyére. Munkatársunk beszélgetést folytatott vele és így közölhetjük, hogy a vaskérdést sikerült a Gazdasági Főtanácson keresztül kedvezően elintéznie. A főispán a GF-ien kívül tár gyalt ebben az ügyben az Országos Földművelésügyi Tanácsosai is, ahol az utalványokat kiadják, vagyis azok számát meg. állapjiják. A főispán közbenjárására a megyének a kontingenséi ötven százalékkal felemelték. Ez jelentős mennyiséget tesz ki és reményi nyújt arra, hogy lényegesen enyhíti a gazdák kerékabroncs- szükségletének hiá" •nyál. Megtudtuk, hogy a.terme* lés állandóan fokozódik és három hónap alatt 4 ezerből 24 ezer szálra emeled®tt a termelés ennél a fontos cikknél. így egyenlőre Zalamegye továbbra is az Alsódunántuíi Földműves Tanácson keresztül jut utalványokhoz, de valószínű, hogy hamarosan telje sen szabaddá teszik a vasárut és ezzel megszüntetik a most beállt zavarokat A kerékabroncs beszerizése elsőrendűen fontos a gazdáknak különösképpen most. amikor megindult a megyében a mező- gazdasági termelési verseny, ámenben ki akarják venni részüket a zalai mezőgazdálkodók is. A színházi iroda hírei:- Csütörtökön és pénteken este Sorakor: Az idegen gyermek. Ma este mutatja ke a szia ház Sv.arkin: »Az idegien gyermek« c. ragyogó szellemessége vígjátékéi. A . társulat prózai együttesének második része mutatkozik be Nagykanizsa közönségének. Főszenepjo^ Sándor Bösko, Szemethv Endre* Sebők Margit, Horváth Jenő, Szent- pál Monika, Eapp Éva, Zenibe Ferenc, Veüenczey István és Tűr- . gonyi Pál. »Az idegen gyermek« ma csütörtökön és pántelven este van a szinház műsorán. A szinház nagy gonddal készül a második opere tt« ben tu laté ra. Ábra- hám Pál modern jazz-operettje van műsorra tűzve, melynek címe: »Bál a; Savoy ban«. Az operettnek szombaton este fan a bemutatója, teljesen uj disz Hetekkel, melyeket Ütő Endre tervezett. Szebbnéli-saebb ruhákat vonultatnak fiel a szereplők, 'ínelyek egy resize Budapesten, másik része pedig He riszt János főszabó tervei -szerint készültek. A darab tele van szebbnél-szebb melódiákkal és jobb- nái-jobb táncszámokkal. A főszerepeket Szenei ney Hona, Bázsa fyva, Solymossy Imne, Móricz Lili'’ és a műit szezonból jót .ismert Nagy Béla játsszák. A fenti előadásokra úgy a premier-, mint a szelyónybér létek, valamint az összes »Üzemi . Bérietek« érvényesek. Megszökött Újpestről 8 kisdiák NagyhaDizsárói hazavitték őket Néhány nappal ezelőtt az esti személyvonatról nyolc kisfiú szállt le a nagykanizsai állomáson. Az őrszemes rendőr igazoltatta a gyerekeket, akik elmondták, hogy Újpestről szöktek meg szüleiktől és egyik társuk szentliszlói rokonaihoz akartak menni. A gyerekeket bekísérték a rendőrségre és értesítették szüleiket is, hogy a nyolc kis iskolásfiu megkerült. A pesti gyerekek a rendőrségen azzal indokolták meg szökésüket, hogy egy alkalommal ahelyett, hogy résztvettek volna az egyik órán, az iskola udvarán futballoztak. Emiat intőt kaptak és ezért nem mertek haza menni. A hyolc újpesti gyereket egyébként már hazavitték szüleik. Majdnem valamennyi európai állammal folytatunk íceresfcedeltnf ídtrgiyaldLsott&t A kereskedelemügyi minis,.tóriumban erőteljes ütcmiben dolgozzák ki a nyári hónapokban ine,<$vö téridő külkereskedelmi szerződések tervéit:-'A magyar kereskedelmi kormányzat a háború befejezése óta ló állammal kötött gazdasági- cs kereskedelmi megállapodást és a nyá-* ri hónapokban részben a lejárt és megújítandó kereskedőimL szerződések rnegkötésére kerül a sor. Májusban a Jugoszláviával, Romániával, Bulgáriával, megújítandó szerződéseket, júniusban a Csehszlovákiával kötendő ötéves egyiUimíü[ködé:si szerződést tárgyalják. Fríancia- országba junius elején indul egy vegyiesbizottság, hogy tárgyalásokat folytasson az érvényben lévő árucsere forgalmi . egyez-, meny kib övi léséről. Tárgyalások folynak Egyiptommal, Palesztinával, Hollandiával árucsere forgalmi egyezmény megkötéséről. A Szovjetunióval fennálló árucsere forgalmi! egyezmény június végén jár Le, s már hetekkel előre folynak a tárgyalások uj egyezmény megkötéséről. Júliusban Svédországgal és Belgiummal indulnak! államközi tárgyalások. >-ugusz- tusban Olaszországba látogat el egy vegyesbizottság kereskiedeí- rni egyezmény létesítésére. 1948. május 21. hírek * ^ Napirend : Május 21, péntek. Róm. kát. B. András. Prot, Konstantin. Ujgörjög Konstantin. A Nap kel 5 óra 1 perckor, nyuqszik 20* óra 21 perckor. — A Hold kel 20 óra 3 pe’-cfcor, nyugszik 4 óra 30 perckor. 1849. A honvédek rohammal beveszik Budavárát. — Esküvő Kovács Julianna Magdolna és Söi lei Gyula f° hó 16-án Nagykanizsán a Ferencesek templomában' házasságot kötöttek. — Értesítés Értesitj ük m agán a 1 k aknázott kartársainkat, hogy május hó 21-én (pénteken) Főrut 5. sz. alatti helyiségünkben dr. Keserű Kálmán ideológiái előadást tart Tudományos szocializmus és a nemzeti kérdés« címen..Az előadás kezdete d.u. 6 órakor, melyre a ka rí ars a kát meghívja a Vezetőség — Gázolás Károly Dezső MAORI’ soífőr, tegnap a Somogyi Béla utcában elgázolta Kudecz-István 9 éves kfsfiut. Az autó a szabályos ol-~ dalon hajtott. A gyermeket a mentők kórházba vitték, álla- ‘ pota sulyos. A Gőzfürdő nyitva reggel 7 óráié! • «s ö óráig. Kedden egész nap és pénteken délután női gőzfürdő. — Tűz Tegnap tűz ütött ki Kolongya János Teleki-ii. 77- sz. .alatti,/ házában. A kivonult tűzoltók a> lángokat percek alatt elfojtották. Csupán a serié sói égeti le. — Kisiparosok Szabad Szakszervezete folyó hó 21-én, pénteken est© 7 órakor az Ipartesteket körhelyiségében gyűlést tart, melyre a tagságét tisztelettel meghívjuk. Vezetőség újbóli megválasztása lesz és- ezért kérjük az összes tagjainkat, hogy teljes számban megjelenni szives ked jenek. Vezetőség. — Az összmunkásság TÁNCESTÉLYE lesz szombaton (rossz Idő esetén) vasárnap a Kút. Kuiíurházbán. A trieszti szabadkikötő is bemutatkezik a cenienáris Nemzetközi Vásáron A junius 11 és junius 21 napjain megtartandó . Budapesti Nemzetközi Vásár várható nagy sikerét misem mutatja jobban, mint az, hogy a vásár rendezősége az óriási területen sem tud íuár további kiállítóknak helyet- szorítani. Pedig az érdeklődés még most sem csökkent és még egyre akadnak újabb jelentkezők. A múlt hét végén, valóban az utolsó percben jelentkezeti ar trieszti Szabadkikötő, hogy bemutassa a Délkelet-Európa eme legnagyobb árupiacán a tengeri szállításoknak ama lehetőségét, amelyeket ipar és kereskndekmy de még a nagyközönség is kétségtelenül érdeklődéssel fog megnézni. A vásár vidéki látogatói az országszerte már minden ült beszerezhető vásáiigazol- vány féláru utazási kedvezményével már junius 5 tői jjröhejf nék Budapestre. £x hütyjfUaH'Vz&a ,,. mint Érdekességet említjük meg a pécsi színház vendég- szereplésével kapcsolatban, hogy négy évtizeddé] ezelőtt ugyancsak a pécsi színtársulattal valósunkban járt Kertész Mihály, aki ma Michael Curtiz néven világhírű filmrendező. Kertész akkor operettbonviván volt. * BŐSÉGES TUDÓSÍTÁSBAN számoltunk be a pünkösdi nagy dalos- unnjepeiyről. Pótlólag mer kell emuéhoz nünk az albertfalvai Lódon Posztógyár »Uj eilet« dalárdájáról is. A rövid idejfa működő, de máris jó névnek örvendő fiatalt énekkart Nagykanizsa is a szivébe fogadta. A fehér ingles és'szürke tányérsapkás dalosok már szombaton dó'Után megérkeztek és nótaszóval vonultak végig a városon. Számos csodálójuk volt. f * GÖDRÖS A VÁROS. A Széchenyi -téren például már közel egy óve fel. van bontva a szomiyviz.csá- toiMia. Igaz, hogy körülötte kis korlátot emeltek, hogy bele ne eshessen az ember, de végre is egy év alatt, megoldhatnák 4 probléma Icait, mert. a nag1' áyuk nem fp le me lő látvány & a korlát is elkorhad halt. A Fő-ut parádés promonád-rés zlgtéü le a Gén teáiig akkora gödrök vannak, hogy mondjuk a Sikátor-utcának is dicsőségére válnék. Kedvencünk, a kanizsai autóbusz is panaszkodik,, hogy ,az Adv Endno-ut hepo-huuás és megöli az autógum in it. Hogy' is AZ EGYESÜLT MUNKÁSPÁRTOK kanizsai központja a volt MKP székházban van. Szombaton Ha jól akar mulatni, jöjjön el az összmunkásság j szombat esti (rossz idő esetén vasárnap esti) £tín«ces£élyére a Kát. Kulturházban. Kezdete este 8 órakor. — Jó zene. Olcsó bülfé. — Olcsó hideg italok. már uj felirat kerü t az épület homlokzatára, ahol ma már ezt. olvashatjuk: Magyar Dolgozók Pártjának nagykanizsai szervezete. * EGY SZERENCSÉS VADÁSZ, névszerint Karczag István, környékünkön ritka vadászzsákmánnyai dicsekedhet. Csütörtökön délben a bagolai erdőben 70 kilós vaddisznót lőtt.. A zsákmányt nyárson megsütötték és ©I is fogyasztották. Nem tudjuk azonban, hogy a vaddisznó nem ne — kacsa? * NEGYVENÉVES ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓRA gyülekeztek ösz- sze pünkösd első napján a kanizsai kereskedelmi iskola, négy évtizeddel ezelőtt végzett növendékei. Ezt az érdekes találkozót egybekapcsolták a 10, 20, 25, 30 és. 35 (év előtt érettségizettek találkozóiávah * ' BALLAGTAK a kanizsai diákok. Elbúcsúztak Alma Mater-üktől, & melyhez évek során oly sok kedves emlék fűzte őket. Múlt héten a kereskedő írrrsták ballagtak, szombaton pedig a gimnázium óa a liceum érettségiző növendékei mondtak laton hozzádot iskolájuknak. VASÁRNAP ESTE a mulatók keHhelyiségei után megnyílt- a katolikus kulturház kert-helyisége is. A kanizsai postások rendeztek mü- botos majálist. Az első szabadban rendezett mulatságnak nagy közönségsikere volt, amit a kellemes idő is Viősegiteit.