Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)

1948-05-14 / 110. szám

53. évfolyam 1Í0. szám. Nagykanizsa, Í948. május 14. péntek Ára 60 fiSEér. Várható időjárás: Mérsékelt déli, délnyugati szél, változó felhőzet, több helyen z^poreső, zivatar. — A hőmér- sélflet változatlan. Fényes külsőségek között, de bensőséges forró hangulatban ünnepelte meg Nagykanizsa dolgozó népe a Magyar PiEfézék Pártjának megalakulását. Az este hét órára hirdetett egyesitő nagygyűlés már délután 5 órakor hatalmas tömegeket vonzott az Ady Endre-utcai Magyar Kommunista Párt központi székháza felé. A nagyterem és a mikro­fonnal felszerelt kistermek már 6 órakor zsúfolásig megtelt, dacára annak, hogy csak pártigazolvánnyal lehetett a székház kapuján át­lépni. Az épület előtt hatalmas tömeg hullámzott, éltetve a Magyar Dolgozók Pártját, Rákosi Mátyást és Szakasits Árpádot. Később megérkezett a MA ŐRT fuvószenekara Pléring Vilmos kitűnő kar­nagy vezetésével és térzenével szórakoztatta az épületből kintrekedt tömeget. Érdekes volt megfigyelni, hogy a dolgozók erre az estére ünneplőjükbe öltöztek és nagyon „sokan voltak közöttük, akiknek még arra sem volt idejük, hogy a munkautáni jól megérdemelt ebédjüket családjuk körében fogyasszák el. Átöltöztek és siettek a dolgozók nagy eseményének, a Magyar Dolgozók Pártjának meg­alakulás! nagygyűlésére. Nagykanizsa város dolgozó népének minden egyes tagját át­hatotta az a történelemformáló hatalmas esemény, amely ezekben az órákban Nagykanizsán lejátszódott. Megalakult az a párt, amely hivatva lesz sorsukért harcolni, jólétükért és boldogságukért küzdeni. Mindenki érezte, hogy ennek a pártnak megalakulásával olyan erő áll a háta mögött, amely pártnak meglesz a hatalma arra, hogy megvédje a dolgozók érdekeit, visszaverje és elpusztitsa a reakció" nak minden olyan törekvését, amely a felfelé ívelő magyar munkás- sors megváltoztatását kívánná. A termet, ahol a gyűlés lezajlott, muskátlikkal, fenyőgallyakkal délszaki növényekkel díszítették fel, de a feljáratot is örökzöld gallyak borították él. A falakon „Éljen a Magyar Dolgozók Pártja“ felirás volt látható, valamint Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Gerő Ernő és Rajk László képei. Az emelvényen pünkösdirózsákból kötött hatalmas csokor várta a budapesti kiküldötteket. Az a nemzeti- szinü terítő, amivel az asztalt borították le, élő margarétával volt kihimezve és ez volt rajt olvasható: „Éljen a Magyar Dolgozók Pártja“. Az erkélyen a MAORT fuvószenekara foglalt helyet és.pon- tosan egynegyed 8 órakor, amikor Vincze Ferenc vasutas élmunkás diszelnök megnyitotta az egyesítő nagygyűlést, eljátszották a magyar himnuszt. VINCZE Ferenc, a vagut kitün­tetett é/munkása az egyesi tő nagy­gyűlés díszeinkké, munkaruhában sietett ;a gyűlésre, mert közvetlen munkahelyéről jött. Ezt a bejelen­tését szűnni nem akaró tapssal fo­gadták. A diszelnök ezután megható el'ói'zékenyült szavakkal üdvözölte a megjelenteket, és a pártok budapesti kiküldötteit: Fülöp Pétert, -Ma­gyar Kommunista Párt, valamint Lugosi Jenőt, a Szociáldemokrata Párt központi kiküldöttjét. ^ Megnyitotta az egyesi tő nagygyű­lést, amit Nagykanizsa város leg­nagyobb történelmi eseményének nevezett. A megnyitás után Hor­váth Margit nagyon szépen szavait el egy alkalmi költeményt, ami után megválasztották' a- jelölőbizottságot. Lugosi Jenő beszéde Lugosi Jenő a Szociáldemokrata Párt- központi vezetőségének-és Sza­kasits Árpád személyes üdvözletét tolmácsolta az ünnepi közgyűlésiek. y— Ez a-nap Nagykanizsa dolgo­zóinak soha el nem felejthető ün­nepe lesz. Az a harc és az ^munka, ami mögöttünk áll és az a harc és munka, ami még előttünk van, ke­mény harcosokat, jó munkásokat, .kemény okl'ü és hideg fejű elvtár­sakat kivan. Ebben a harcban és munkában nincsenek virágos szavak, ebben a munkában többet ér minden beszédnél egyetlen cselekedet. Ezek­nek a napoknak történelem for­máló jelentőségét csak a történelem távlatából tudjuk majd igazán ér­tékelni. Ezekben a napokban va­lami megszűnik és valami meg­születik. Megszűnik a munkásosz­tály egymásközötti ellenségeskedése, megszűnik az az idő, £ mikor m un­kás a munkással állott szemben, de megszűnik nem utolsó sorban a nemzetközi és a magyar reakció utolsó reménye is arra, hogy va­laha még egyszer testvér harcot pro­vokálhat, hogy valaha még egyszer szembeállíthatja dolgozót a dolgozó­val és ennek kereszttüzében meg- döntse forradalmi eredményeinket, megszüntesse szabadságunkat és szertefossza jövőbe vetett hitünket. Megszűnt még a lehetősége is a testvér harcnak, hogy soha többé fel ne támadjon. Ezt a küzdelmet hosszú ut előzte meg és nem volt könnyű. Ezt az yrtat harcok, nagy uo'kifesz ülések, ingadozások és ered­ményes cselekedetek jelzik, olyan cselekedetek és emlékek, amelye­ket nem lehet emlékezetünkből ki­törölni. ( Hosszú roll a küzdelenj., mig áttörtük magunkat a harmadik ‘itifts jobbokáaU imperialista ügynökökből alúMuM frontján, hogy megfoghassuk ff kommu- \niáát testvér felénk nyújtott 'kézöt úgy hogy azt többé soha el ne eresszük. Lugosi Jenő ezután visszapillan-. fást Aretett az elnyomók és elnyo­mottak közötti éles harc történelmi kialakulására. Megállapította, hogy a kapitalista és imperialism társa­dalmi rend nincs .messze attól a pillanattól, amikor véglegesen el­tűnik- a történelem színpadáról. A dolgozó nép pedig emelkedik egyre magasabban saját keze munkája nyo­mán, saját harcának eredménye­képpen, hogy elérhesse vágyát, a teljesen szabad, biztos jólétben , élő szocialista- társadalmat. Minden szocialista tudja, begy azt az időt,. amivel a végső célt elérhetjük, har­cával és küzdelmével megrövi.dit- 'héti, vagy téspedéssel és tunyaság­gal meghosszabbítia és ezzel mil­liók szenvedését Rosszabb iája meg. Holnap választják meg a Magyar Dolgozók Pártja nagykanizsai szervezetének vezetéségét Ä fagnapi egyesiiési' közgyűlésen nagy lelkesedéssel egyhangúlag meg­választották a MDF választmányi tagjait, akik hivatva lesznek holnap dél­után Tél 6 órakor a vezetőség megválasztására. A megválasztott vezetőség, élén.a párt titkárával, irányítja majd a Magyar Dolgozók Pártjának munka­menetét és őrködik azon, hogy a párt programjának megvalósításához minden egyes tag teljes erejéből, szellemi és fizikai képességeinek egészé­vel járuljon hozzá. A pártvezetösóg minden egyes tagjára komoly felelős­séget, nehéz munkát ró az a kitüntető megtiszteltetés, ami a vezetőségi tagsággal jár. Még soha szebb, igazabb, feiemelőbb munkát nem végeztek ebben a városban, mint ami a MDP vezetőségére- vár: a dolgozó nép jólétének, gondtalan megélhetésének, kulturális örömeinek, boldogságának megvalósítása. Hosszú, kemény munka vár mindenkire, de örömmel, lelke­sedéssel, a jövőbe vetett hittel vállalja minden nagykanizsai dolgozó a párt vezetőségének irányítása melleit azt a munkát, ami őérte és csak őérte történik. Jl választmány tagjai: András Lajos, Alpár Béla, Án­gy alossy Zoltán, Bory Ferenc, B©ck Dezső, Brónyai La jos, Ben- cze Jenő, Bányai Györgyné, Bé­nák József, Csontos János, Fe- renczi Szabó Béla, Göndöcs Jó­zsef, Gungl László, Horváth XV- Lajos, Hegyi Gyuláné, Horváth László, Hering Viímosné Hül­lender József, Imrei Mária, Ja^ kab Ferenc, Käufer Sándor, Kürschner Bélátié, dr. Rertai Györgyné, Lidith Imre«, László Béla, Lendvai László, Modro- vics Lajos, Mozsoljts István, Nagy József (sörgyár), Nagy József (városháza), Németh Lászlóné, Noll Ferenc, * Palkó József, Stolczer Emil,, Székely Gyula, Szerdahelyi Ferenc, Szlu- •ka*.György, Tibolt Jolán, Tál ősi. Lajos, Terhelyi Pál dr., yukics Lászlóné. . tCüWöttete a megyei konferenciára Bányai Györgyné, Ferenczi Szabó Béla, Farkas Gyula, Ha­rangozó Lajos, Hegyi Gyuláné, Horváth Zoltán, Imrei György, Jakab Ferenc, Kertai György­né dr., Lakatos Dezső, Nagy Jói zstef, Németh Lászlóné, Palkó; József, Sipos Károlyné, Székely Gyula, Szebeni György, Szluka György, Terhelyi 'PaIné dr., Ti­bolt Jolán, Vincze Ferenc. ! Ezt tudják a .kizsákmányolás erői is és azért vggső harcuk roegtiosz- s zab látására minden* eszközt jónak I találnak. Ebben* a harcban diől él milliók rab szolgasága, vagy milliók szabadsága. A Szociáldemokrata Párt jobboldali osztály árulói ebben a harcban az ellenséghez csatlakoz­tak. Nézzenek körül a világon és akármerre tekintenék, állításaim bizonyságát kapják Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Amerikában. Azonban a szakadár szocialisták sem akadályozhatják- meg, hegy ,a szocializmus frontja győzelemre jusson. Természetes, "hogy Magyarország is. kereste he­lyét ebben a küzdelemben • és a magyar munkásosztály győződéi rn.es- keáett az elnyomás, a kizsákmányo­lás erőin, a szabadság letiprására szövetkezett erőkön. A Magyar Dolgozók Pártja a magyar dolgozók! élcsapata: Teljés ideológiai, szervezeti, har­ci egység. A Magyar Dolgozók Pártja minőségi pártot jelent, oiyan élcsapatot, amely az »élen járó elmélet« útját köven, az egész magyar dolgozó nép po­litikai és történelmi érdekeit vé­di. Ezekért a célokért szolidari­tást vállal a világ valamennyi dolgozó népével. A Magyar Dol­gozók Pár Íja nagyobb és hatal­masabb lesz-, imjint a két miuiTkás- párl együtt volt, mert a munkás- osztály sorait többe soha 'néni bontják meg, nemi lesznek ben­ne frakciók, vagy osztálybontó tőnek vések, sem nyíltan, sem burkoltan, mert ha ilyenek akad­nának, könyörtelenül kivetjük ■ őket sorainkból. A dolgozók bi­zalmára méltók" akarunk lenni, ezért ebbe a pár tb a szociális Iá­nak és kommunistának belépni a legnagyobb büszkeség. Ezért úgy vigyázzunk ennek a pártnak töretlen belső egységébe, mint a szemünk fényére. Azok az elv­társak, akik a mai napig a Szo­ciáldemokrata Párt tagjai vol­tak, tartsák nagy kitüntetésnek <*s tisztességnek a pártba való belépést és hassa át mindnyáju­kat a tudat, hogy a Magyar Dol­gozók Pártjában nemf lesznek

Next

/
Oldalképek
Tartalom