Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)

1948-04-06 / 79. szám

Z A Li A Feledhetetlen élmény volt a tegnap esti Simándy-hangverseny Nagy élményt, ki robton nó si­kert jelentett a tegnap esti Si­mándy hangverseny, melyei a Zala kezdeményezésére a Köz­művelődési Tanács rendezett- Simándy József nem idegen ne­künk, a múltkori szereplése óta. szivébe zárta őt Nagykanizsa vá­ros zeneszerető közönsége, sugy éreztük, hogy már ő is jób.ar ál­ként, ismerősként jött hozzánk. Simándy nemcsak jóhangu éne­kes, sokkal több annál: igazi is­tenáldotta művész a szó nemes érijeimében. Művész, aki képes­ségéinél fogva hivatott arra, hogy a mindennapi léten felül­emelkedni vágyódó emberlc'ime- genek hirdesse a művészi szép evangélium ál A hangverseny után úgy éreztük, hogy az általa, felidézett élmény mély és miara-' dán dó s szinte felemelkedésként lelki tisztulásként hatott művészi (teljesit'ménye. Talán felesleges is részleteiben boncolgatni e lenyű­göző hatás titkát. Ali ezt nem is abban látjuk, hogy éneláechni- kája, hangvétele, orgánuma, szö­vegkiejtése egészen elsőrangú?, hanem abban, hogy művésze Léc­ben ott izzik az isteni szikra, a hi valásUidaltal telt tehetség ösztö­nös megnyilvánulása. Mily sok­rétű műsort énekeli, s milyen művészi biztonsággá1 ragadta meg az egymástól elütő énekstí­lusokat. A Schubert, Schumann dalok bensőséges, érzelmes át­élése után helyéi kapott a drá­mai zene, nagyszerű operaáriák csendültek fel, nagyrészt lírai te­noráriák. S ekkor az est legna­gyobb meglepetése volt v^agner Lohengrin ária interpeíálása. s ekkor döbbentünk rá, hogy mi­lyen kiváló Wagner énekes is egyúttal, s ekkor úgy éreztük, hogy talán erre a szerepkörré; predesztinálja legjobban jó meg­jelenése, hangjának átütő, fér­fias ereje. Jó Wagner énekes nálunk ritkaságszámba megy, s ez a szerepkör Operaházunkban állandóan megoldatlan. Ugv lát­juk, hogy ez a fiatal énekes;már fs Operaházunk büszkesége, s re­méljük, hogy mlajd nem növeli a külföldre kerülő magyar te­hetségek és értékek bokszu sorát, Amint a Művészeti Tanács el­nöke: Kodály Zoltán a minapi megállapitoUa, a magyar dcimb- krácia ma a művészeteken is jóval többet áldoz, mint a régi. Magyarország, s így remény van van arra, hogy kiválóságainknak majd nem kell sorban küJtőidre vándorolnánk. Az est sikeréhez nagyban hoz­zájárult Operaházunk szólótán­cosnője: Erdélyi Aliz művészi baletlpro d u k ció i v al, nagy s i k e r ű táncszámait meg is kellett ismé­telnie. ' Arató László zongoraművész az ének- és táncszámok kíséretét látta ef művészi tudással, s ön­állóan is játszott Chopin, Schu­mann, Brahms müvekéi elmélye dőn, finom Ízléssel. A terein eléggé megtelt közön­séggel, bár sokan . hiányoztak; olyanok, kiknek ott lett vohiam helyük. Ezek igazán művészi él­ménytől fosztották meg mhgukal­Figyelem / Zalának szárai hirdetéseket Deák tér 10. sz. alá kérjük leadni. Telefon 54. Az lérdekel Leken kívül La,'lián csak -a hivatalos körök bírnak tudomással arról, hogy a megyé­ken ebben az évben kilenc álta­lános iskolai inlernátus fejtette ki áldásos müködfését. Ezek az internátusok az egész megyében lehetőséget nyújtottak arra, hogy teljesen szegény sorsú pa­raszti és mu n k á $ fi a i alság elvé­gezhesse tanulmányait. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy az egész országban összesen 43 ilyen in- t'ernátus van működésben, akkor könnyen megállapíthatjuk, hogy Zala vármegye vezet ezen a té­ren. Karácsonyi Imre tanfelügyelő aki lelkén viselj ezeknek az in- ternátusoknak a működését, és mindent megtesz, hogy azok va­lóban mintaszerűen lássák el a tanulók testi- lelki szükségletét, most országos érdeklődésre szá­mot tartható verseny tervvel for­dult a vallás- és közoktatásügyi' miniszterhez. A terv szerint a tanév befejeztével sem szüntetnék meg az internátusok működését, hanem áttelepítenék a vár­megye területén lévő balatoni fürdő­helyek re, ahol a jó előmenetelü fiatal­ság az évi tanulás után csupán pihenne és élvezné a nyaralás örömeit. A terv, amivel pedagógiai versenyre hivja a többi megyéket, olyan szép és a demo­krácia szellemével egyező, hogy fel­figyelhetünk erre az elgondolásra. Z alaeger szegi m u nk at á su nk kérdést intézett a tanfelügyelő­höz, aki orré vonatkozóan a kö­vetkezőket mondotta: Az elkép­zelés abból indul ki, hogy mind­azokat megjutalmazzuk, akik szicgénysorsu tanulók jó előme­netelükkel, magaviselet ükkel ez kiválóságukkal megférd enniük a jutalmat. A miegyében működő 0 intcrnáíuSt jidius 1-től auguszr- tus 31-ig áttelepítjük a Balaton mellé, már ki is jelöltük a helyet számukra. Úgy gondolom, hogy ezzel az elgondol ásó mimjal bele­illeszkedhetnénk az országos munkaversenybe. A zalaszent­gróli inlernátus 400 gyermeket tud felvenni és ez helyén marad, miután Zalaszentgróton kiváló levegő és a Zalában fürdési lehe­tőség van-"A sümegi intézetet Révfülöpre, a zalaiövőit Balaton szepezdre, a nagykanizsait Kész helyre, Fenékpuszta- Pakod-l Keszthelyre, Kor j > avár- Palin Gyenesdiásra, a botfái Köviha- lombegyre lesz álle lej ütve, a nyári hónapokra. Minden inter- inatus több száz gyermeket tud befogadni a kél hónap alatt és Így több mint ezer tanuló számá­ra tudunk teljesen ,ingyenesen nyaral ást biztosítani. Az internátusok, mondotta ,a tanfelügyelő, mindenütt az isko­lákban lesznek elhelyezve, ahol nyáron amúgy sincs tanítás. A konyhát egyszerűen átvisszük, vele megy a személyzet, akik állami fizetésben részesülnek. A gyermekek kosztolását társadal­mi utón bi.ztostij.uk. Ennek gya­korlati megvalósítására a taní­tók önként jelentkeztek. A me­gyében 45.000 tanuló van, ha mindegyik csak egy mlarék liszt­tel járul hozzá, már biztosítva van a kenyér és tésztaféleség. A gyermekek léi ügyeletéről isi történt gondoskodás. Minden 20 gyermek mellé egy nevelőt álá­Megvalljuk őszintén: a mű­kedvelői előadások e'é mindig kétkedve tekintettünk, mert sok csalódás ért bennünket már ezen a téren. Ha nem voltunk mindig kemény kritikusok, ha nem! mondtuk meg őszintén, am;t meg kellett volna mondani,(hogy az előadás, amit láttunk, miivé- sziétlen és komisz volt) azt csak; azért tettük, mert méltányoltuk a jóakaratot, a fáradságot és feltételeztük, hogy a tanulási időnek is egyszer vége szakad és jó előadásokat is kapunk majd egyszer műkedvelőinktől. Szombat este, amikor leültünk a Magyar Kommunista Párt nagytermében, hogy végig hall­gassuk a felszabadulás örömé­re rendezett kabaréelőadást, nemi voltunk mentesek előitéüitektől, mert féltünk a csalódástól. Féléi műnk ez alkalomfma1 azonban fe­leslegesnek bizonyult — mert amit láttunk, — a műsor legna­gyobb része, — kielégíthette a legszigorúbb kabaré kritikus; is. Ezt annál nagyobb örömmel re- gisztáljuk, mert ez azt mutatja, hogy az MKP kulturgárdája meg értette, hogy csak jó előadással lehet közönségét kapni és igye­kezett úgy dekoratív, mint mű­vészi szempontból ennek meg is felelni. Helyszűke miatt sajnos nem tudunk minden számlni 4 külön foglalkozni, bár a lepergett prog­ram minden egyes szereplője a legjobbat adta, amit műkedvelő adhat. Az est kiemelkedő ese­ménye' a »Néma levente beve­zető jelenete volt. Már maga az a lény, hogy lici­tál Jenő versben megírl nehéz szövegű színművét kifogástala­nul megtanulták, nagy eredmény nek számit. De az, hogy ezt ki­fogástalan művészéttel d is ját­szották, meghaladta a műkedve­tunk, akik a felügyeleten Sávié foglalkoznak majd a gyermekek helyes irányú nevelésével is. A nyaraltatási turnusokat két-két hét­re tervezzük és tulajdonképpen a cen- tenáris év tanulmányi versenyével függ össze. Az részesül elsősorban a nya- raltatás örömeiben, aki a tan.,' rvinyi eredmény terén is kiválik a tr bi ke zül, igy azok jöhetnek szí h ;<&b i, akik jó magaviseletüek és fő’ rá­szorultak. A létszám 80 százaléka ; . kerületből adódik össze, 25 szá­zalékot pedig vendégül bűin!; Vendégek lesznek többek közök z a csepeli és ganz gyár 'is -<AA“ nak növendékei. A meghóás a/ említett helyekre már el js ni* a. ______________ 1948. április ® Ib i előadások színvonal át. Ter­helni Paine rendezte a darabot és játszotta Züiát a darab női főszerepét, nemcsak rendezői ta­lentumáról, de kitűnő színjét szási készségről is tett tanúsá­got. Méltóan csatlakozott i:az­zá Perger József játéka sz. Iga Szerepében. Ez a kivételes k l - z ségü műkedvelő bármely pedon is sikeressen megátdrsí­ita volna a helyéi. A Néma i ... ven te szerepében. Vida Jánosi keli megdicsérnünk, míg az a< m varhölgyek közül Czvetkö da, Király Sándorné. Gvőrffy Erzsébet játszottuk kiidgáslaia-' ind. A szövegmondása yahvnem nyi szereplőnek zengzete: Ezt magyarsága volt. A műsorból ki keh emelnünk, mint egész kiváló ieljesitményl Brajidl József né és Fischer Ede groteszk kártyatíáncát. Mindkét szereplő pompásan mulattatta a közönséget, aranyos lánc.jelene­tükkel. Kiainő volt Solti Oszkár és Lukács László, Ráesők és Sa­jó jelenete is, valamint László Béláné rikkancs magánszáma- Deutsch Andorne szépen szavalt mig Z. Szentgyörgyi Mária a Vén Cigány és egy Villon ballada elmondásával aratott nag'v si’kei4 Schwarcz Böske és László Béla táncszámát is megtapsolták. A Magyar Kommunista Párt kulturgárdája kifogástalan mun­kát végze t és sokszor szeretnénk még ezt az együttest szinj , látni. 1 Az Iparosiskola vidám e; í Jói sikerült vidám estet rendi szombaton az iparos- és keress* tanonc iskola az Iparoskor nagyié-- méhen. Az ügyesen összeállító; 1 n sor nagy sikert aratott és a k ;>c ség lelkesen tapsolt a fiatal műked­velőknek, akik szerepeikbe legjobb tudásukat igyekeztek bete vinni. Ki kell emelnünk Szakálos Klári és Kovács Éva gyerektáncát. Sikert aratott Vas György által betanított Verbunkos tánc. Dicséretet érdemel­nek a magyar tánc bemutatói, vala­mint a csiki leány monológja, me­lyet Szentmi ki óssy Vali adott elő nagy sikerrel. A többi darabok sze­replői is egytől egyig részesei voltak a sikernek. Bál its Károly konferált3, be az egyes számokat. Az est- ren­dezésének az érdeme Fitos Arpád- né-é. Mielőtt ruhasziikségletét beszerezné, tekintse meg raktárunkat! Grünfeld és Zombori d ÍVCLÍfjÚSZ T&leíon 9. Hagy raaradékvásár: mintás crep- és kartonból! Pannónia szálloda, Pits sr; s. Összkomfortos szobák mérsékelt áron. Utazóknak kedvezmény Műkedvelőd parádés előadása a Magyar Kommunista Párt felszabadulási estjén A zalai tanfelügyelő verseny terve: Ezerkétszáz szegény tanuló nyaral teljesen ingyen az idén Zalában

Next

/
Oldalképek
Tartalom