Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - Zalai gyűjtemény 71. (Zalaegerszeg, 2012)

Harctéri emlékeim, 1942–1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál - VI. Rudkinótól a magyar királyi honvéd vezérkari igazolóbizottságáig (Közben: Elpusztul a 2. magyar hadsereg)

hónap múlva értettem meg. A vonat Budapesten át Debrecenbe vitt bennünket. Amikor a debreceni pályaudvaron megálltunk, rögtön egy kedves fogadást adtak, de nem a hivatalos szervek, hanem csak a vasutasok. Nagyon restelltem magam, mert a csizmáimat csak a vállamon vittem, mint a vásárban járt paraszt, és az különösen zavart, hogy a köpenyem hiányzott, és csak zubbonyban legény- kedtem. Mindig arra gondoltam, talán azt hiszik, annyira futottam, hogy még a köpenyemet is eldobtam... Ilyen az ember. Hát az igaz, hogy nem így gondoltam visszatérésemet, nem azért csináltak nekem olyan szép pár sarkantyút, hogy most faklumpában kopogjak a debreceni pályaudvar fogadási termében.

Lefürdettek a pavilon-laktanyában, és rögtön megkaptuk az irányítást is: én Egerbe megyek, mégpedig rögtön. Úgy, hogy estére már az egri süketnémák intézetében berendezett kórházban ettük meg a gyönyörű piros színű, régóta nélkülözött és mindig áhított magyar gulyást. Roppant kedvesen fogadtak bennünket; mint az álom, olyan tiszta, kényelmes ágyak vártak, hogy megpihentessenek. Azt hittem, hogy még le sem hajtom a fejemet, máris alszom, de nem ez történt. Hiába volt a finom hely, hiába a fáradság, hiába az altatók, senki nem tudott aludni. És ez tartott néhány napig. Az orvosok értetlenül álltak az ágyaknál. Ha ők azt érezték, látták volna, mik kavarognak a fejekben...! Micsoda emlékek, mennyi kedves ember, ló, tárgy elvesztése foglalja le az egész lényünket... Hogy lehetett volna egyelőre nyugodtan elaludni...!

Áthánykolódott éjszaka után bejött hozzánk a kórház parancsnoka, dr. Joób Géza298 orvos. Megkérdezte, milyen hiányaink vannak, és mivel tudna segíteni. Kinek kell pénz? Rögtön kértem 20 pengőt, hogy legalább életjelet tudjak magamról adni. Feladtam a [...] táviratot haza,299 és egy lapon értesítettem dr. Do- moszlay Gyula bácsit, csendőr ezredest,300 Mancika sógorát, és arra kértem, borotvát, szappant, törölközőt hozzon be nekem. Megtudtam, hogy dr. Joób Gézával jó barátok. Már délután benn is volt. Három borotvát hozott, hogy a legjobbat kiválaszthassam. Érdekes jelenet szemtanúja voltam, amíg Gyula bácsival az ágya298 DR. JOÓB GÉZA (Galgahévíz, 1898. december 31. - Eger, 1976. április 3.) kórházi főorvos, 1943. július 30-ától tartalékos orvos százados. 1942. szeptember 1-jén vonult be a miskolci, onnan az egri csapatkórházhoz. Részt vett az egri 547. hadikórház szervezésében és felállításában, melynek parancsnok-helyetteseként, majd laboratórium vezetőjeként szolgált. 1944 szeptemberében átvette a hadikórház vezetését, mellyel a front elől a Dunántúlra, majd az egri csapatkórházzal egybeolvadva a német- országi Duderstadt városába települt ki. HL HM AKVI1039/1898.

299Kemendy 1943. február 9-ei távirata a feleségéhez. „Egerben vagyok könnyű szilánksérüléssel. Mielőbb jöjj, szappant, pénzt hozzál, ne félj, jól vagyok." (HL Tgy. 4096. Kemendy Géza: Harctéri emlékeim 1942-1943.192. sz. melléklet.)

300 DR. DOMOSZLAY (HILBERT) GYULA (Szekszárd, 1885. január 30. - Eger, 1943. december 13.) csendőr ezredes, Kemendy Géza feleségének sógora. Az 1920-as években a miskolci csendőrkerület II. szárnyának (Eger) segédtisztje, majd 1929-től a BM VI. c. (csendőrségi személyi) osztályának előadója volt. 1940. október 1-jével nyugállományba helyezték. Csendőrségi Zsebkönyv 1925-1940., valamint Szakály Sándor szíves közlése.

199