„Tekintetes karok és rendek!” Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825-1848 - Zalai gyűjtemény 56. (Zalaegerszeg, 2003)
Zala megye országgyűlési követutasításai és követjelentései 1825-1848
tum268 eránt a Tekintetes Karok és Rendek utasítása szerint mondottunk, figyelmezvén a szólás szabadságának sérthetetienségére és törvényeink értelmére, az izenetben kifejtett okoknál fogva, mind az izenetet, mind a felírási javallatot pártoltuk s pártoljuk, és meg vagyunk győződve, hogy a Tekintetes Karok és Rendek véleményét fejezzük ki, midőn a köztanácskozások szabadságát biztosító törvények mellett a megyék hatóságát, mely nemzeti alkotványunk alapja, képviselői helyheztetésünkben védelmezzük; méltóztassanak azonban megnyugtatásunkra is véleményöket és utasításokat e tárgyban kegyesen tudtunkra adni.269 270 Még fájdalmasabb és terhesebb aggódással töltötte el a nemzeti képviselők kebleit az, ami ezen most említett június 22 [-i] országos ülésre következett. Ugyanis ezen országos ülésben Balogh János, Bars vármegyének követe2711 a kerületi izenetet és felírási javallatot pártolván, oly forma értelemben nyilatkozott, „hogy ő báró Wesselényi Miklósnak a szatmári közgyűlésben mondott beszédét, melyet olvasott, hűségtelen- ségi per alá tartozónak nem véli, s azt nem kárhoztatja, sőt talán nem vétkezne, ha magáévá tenné is, mert azt hiszi, hogy aki csak egy varró- vagy kötőtűt emel is a státus ellen, megérdemli a legszigorúbb büntetést, de gyűlési nyilvános tanácskozás közben mondott szó notae pernek271 tárgya nem lehet”, s ezen nyilatkozásért főbb parancsolat következésében ő is tegnapelőtti napon hűségtelenségi pörbe idéztetett. Mik va- lának egyes szavai, azt, minthogy az országos jegyzőkönyv még kinyomtatva nincsen, egész biztossággal meg nem írhatjuk, de szavainak értelme ez volt, s annyi minden esetre a .///. alatt272 párban idezárt vádlevél szerént is bizonyos, hogy egy ország- gyűlési követ, kinek jussa, sőt kötelessége véleményét kijelenteni, országos ülésben mondott szavaiért hűségtelenségi pör alá vettetett, éppen akkor, midőn a nemzet képviselői sérelemnek tartván azt is, hogy a megyei gyűlésen mondott beszéd hűségtelenségi per tárgyává tétetett, a szólás szabadságát féltve, sérelmöknek és terhes aggo- dalmoknak megszüntetését különös felírás által készülnek elérni. Kötelességünknek tartottuk tehát ezen váratlan és minket fájdalmas aggódással meglepő esetet a Tekintetes Karoknak és Rendeknek siető postával megírni, és kegyes utasításokat azeránt, mit e tárgyban a szólás szabadságának és az 1723. esztendei 7. cikkelyben273 is nyilván kijelentett országgyűlési salvus conductus274 fenntartásának tekéntetéből cselekednünk szükséges, minthogy e jelen körülmények közt dolgaink 268 Uralkodói leirat. 269 Zala megye 1835. július 16-i közgyűlése hozott határozatot a kért követutasításról. (Lásd a 27. és 28. sz. dokumentumot.) 270 Balogh János (1796-1872), Bars vármegye alispánja és első követe. 271 Hűtlenségi pernek. 272 A Balogh Jánost perbe idéző vádlevél másolata. 273 Az 1723:7. törvénycikk az országgyűlések tartásáról rendelkezett. 274 Szabad menedék, oltalom. 81