’56 Zalában. A forradalom eseményeinek Zala megyei dokumentumai 1956-1958 - Zalai Gyűjtemény 40. (Zalaegerszeg, 1996)
A FORRADALOM ESEMÉNYEINEK ZALA MEGYEI DOKUMENTUMAI
érdekben. Ezt hangsúlyozni kívánom, mert a magyar munkásosztály a parasztsággal, a fiatalsággal, a becsületes értelmiséggel vívta ki a forradalmat. Ha nem úgy viselkedünk, ahogyan kell, akkor mi a forradalomnak ártunk vele. Mióta ő megjött egy bizonyos dolgot intézett el a jugoszlávoknál is. Mint ahogyan tudják, megszökött Csillag őrgy., ez egy zsidó őrgy. volt. Ez nem a magyar nép érdekeit képviselte. Elvittek egy Pobjedát és egy 3 tonnás Csepel gépkocsit. Felvette a jugoszlávokkal a kapcsolatot, hogy adják ki. A jugoszlávok nem tudnak arról, hogy névszerint Garai és Csillag oda szökött volna. A jugoszlávok elismerik, hogy átszöktek katonák gépkocsikkal, felfegyverkezve, de személyesen választ nem adnak, hogy Csillag és Garai ott vannak-e. Ha majd nekünk lesz kormányunk, akkor azokkal tárgyalnak a jugoszláv hatóságok. Megtette a mi parancsnokunk, hogy a mai nap folyamán behívta az összes őrsparancsnokokat és a forradalmi bizottság küldötteit. Ezeknek eligazítást tartott a fegyelem megszilárdítása érdekében. Ez igen fontos, mert tegnap az éjszaka folyamán elfogtunk egy Pobjeda gépkocsit, akik Budapestről szöktek meg és volt köztük egy szkv. is, aki már ezelőtt leszerelt egy évvel és ők a forradalom érdekében tették, amit tettek, de jelen pillanatban a helyzet is úgy néz ki, hogy a forradalmat gyengítik. Akik Budapestről lejönnek azzal, hogy szoc. dem. pártot alakítanak és a Dombó csatornánál éjszaka azt a pártot nem lehet megszervezni, (sic!) Mi úgy döntöttünk, hogy a hadsereg kötelékét lazító, akár politikai és más tisztek eltávolításában úgy döntöttünk, hogy aki eddig úgy viselkedett a hadseregen belül, ahogyan nem kellett, azt el fogjuk távolítani, de nem úgy, hogy azok a forradalom érdekeit gyengíthetik és fegyvert foghatnak ellenünk. Vagy átpártoljanak a szovjet csapatokhoz. Én úgy gondolom, hogy a mi egységünk megbízható, le fogjuk ellenőrizni, hogy ki teszi le az esküt a forradalom vívmányai mellett és hajlandó folytatni a mi forradalmi tevékenységünket. Dr. Fater [József]: Akiket megfosztottak állásuktól kenyér nélkül ne maradjanak. Ne dobjunk utcára olyan embereket, akik ellenünk fordulhatnak. Az ávósokra kellene egységes javaslatot tenni. A parasztság egyes elemei úgy emelték fel a piacon az élelmiszerek árát, ami nem áll arányban a dolgozók fizetésével. Lakásproblémák vannak. A lakáshivatal mellé 3 tagú bizottságot alakítottunk. Ezek illetékesek a legégetőbb lakáskérdések elintézésére. Vannak, akik utazni szándékoznak, milyen módon történik ezeknek az engedélyezése. A megyei tanácshoz küldj ük-e, vagy hova ? Halász [Ferenc] szds. : Ismerteti a most érkezett békéscsabai helyzetjelentést, azt kéri, hogy azt hangos híradón mondják be.