Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

IV. Katona Tamás: Csány László erdélyi főkormánybiztos (1849.január—május)

visszahozasség s konœntraltassék — ha sikerül, akkor számolhatunk. A dolog nehéz; mert Csány nem lehet a seregnél, nagyon beteg."

3 Sikeres hadműveletekről szóló hírek csak Erdélyből érkeztek ez idő tájt Debrecenbe. Csány mint katonaviselt ember könnyen áttekinthette a katonai helyzetet és a belőle fakadó lehetőségeket. Erdély északi, illetve déli részében, tehát egymáshoz viszonylag közelebb két cs. kir. sereg volt; Erdély legtávolabbi keleti és legtávolabbi nyugati részében pedig, vagyis egymástól jóval nagyobb távolságra két magyar. Sikerre az számíthatott, aki a két seregét egyesíteni volt képes. A cs. kir. erők két fontos támaszpontja a két román határőrezred területe volt: a 16. (1. oláh) határőr-gyalogezred főtörzskari helye Orláton, Nagyszeben mellett (Nagyszebenben székelt az erdélyi főhadparancsnok, Puchner Antal báró altábornagy is); a 17. (2. oláh) határőr-gyalogezred főtörzskari helye pedig Naszód, Beszterce vidékén. Két részre volt szakadva a magyar haderő is. A két székely határőr-gyalogezred és a székely határőr huszárezred területe volt az egyik magyar támaszpont: a 14. (1. székely) határőr-gyalogezred főtörzskari helye Csíkszereda, a 15. (2. székely) határőr-gyalogezredé Kézdivásárhely, a 11. székely határőr huszárezredé pedig Sepsiszentgyörgy. Az ún. felső-erdélyi magyar hadsereg viszont 1848 decemberére egészen Erdély és Magyarország határára szorult, Csúcsa—Szilágysomlyó—Nagybánya térségébe. Ez a cs. kir. főhadparancsok számára tett lehetővé csapataink egyesítését, Wardener cs. kir. vezérőrnagy Csúcsa elleni támadását azonban december 19-én a magyar csapatok szerencsére vissza tudták verni. A felső-erdélyi magyar hadsereg új főparancsnoka, Bem József vezérőrnagy sikeresen beékelődött a cs. kir. csapatok oszlopai közé. December 25-én visszafoglalta Kolozsvárt, a dél felé visszahúzódó Wardenert szemmel tartotta, erejének zömével pedig az észak felé, a naszódi támaszpont felé visszahúzódó Karl Urban ezredes oszlopát vette űzőbe, január 4-én kiszorította az országból, sőt még Bukovina területén is megszorongatta. Az egyik cs. kir. hadműveleti támaszpont tehát magyar kézre került. Az innen kiszoruló cs. kir. csapatokat azonban Bécsből Morvaországon, Szilézián, Galícián keresztül — keservesen ugyan — el lehetett látni, fel lehetett tölteni, meg lehetett erősíteni. Ezt a határrészt tehát gondosan szemmel kellett tartani, mert a nagyonis vállalkozó szellemű Urban bármikor újra előnyomulhatott. Riczkó Ignác honvéd ezredes tehát egy gyenge hadosztály élén itt maradt a határ védelmére és az ellenséges érzelmű vidék megszállására. Bem most már dél felé fordulhatott csapataival, hogy az erősebb cs. kir. csoportosítással is végezzen, sőt a székelyekkel is felvegye a kapcsolatot. A háromszéki székely ellenállást azonban eddigre Gedeon József cs. kir. altábornagynak sikerült megtörnie. 1849. január 5-én a háromszéki székely vezetők letették az esküt I. Ferenc Józsefre — de a székely határőrség megtarthatta fegyvereit. Január 17-én tehát Bem székely segítség nélkül ütközött meg — sikeresen — Vámosgálfalvánál. Innen Nagyszeben ellen vonult, de január 21-én a város falai alatt vereséget szenvedett. Mivel Brassót február 2. és 4. közt, 3 Kossuth — Szemere Bertalan. Debrecen, 1849. január 19. Közli Barta István: Kossuth Lajos összes munkái (=KLÖM) XIV. Bp. 1953. 163—165.