Kossuth kormánybiztosa, Csány László 1790-1849 - Zalai Gyűjtemény 30. (Zalaegerszeg, 1990)

V. Varsányi Péter István: A Szemere-kormány közmunka- és közlekedésügyiminisztere (1849. május—augusztus)

küljön, ,,. . .nehogy a nemzet még azt a szégyent is megérje, hogy azon férfiak gyarlóságán pirulnia kelljen, a kiknek szikla szilárd jellemökben bízott".

126 A fiataloknak is ezt ajánlotta, mert náluk még látszott valami remény a haza jobb sorsának megélésére. Kászonyi Dániel (1813—1886) ajánlatát, aki őt nem külföldre, hanem a még Klapka kezén lévő Komáromba akarta kísérni, azzal hárította el, hogy meg akarja mutatni honfitársainak, ,,. . .hogyan kell egy magyarnak meghalnia a hazáért".

127 Hasonlóképp bocsátotta útjára vagy vett búcsút Vukovics Sebőtői, Horváth Mihálytól, Mednyánszky Cézártól stb. Csány meg volt arról győződve, hogy hazájának most elbukó ügye szent, éppen ezért nem veszhet el örökre. Halálával is erről akart bizonyságot tenni.

I2S Csány László elhatározását kétféleképp lehet megítélni: meghatott tisztelettel vagy maliciózus felhanggal. A volt közmunka- és közlekedésügyi miniszter már olyan idős és beteg is lévén — hangzik az utóbbi véleményt terjesztők érvelése —, hogy döntésével és majdani mártíromságával tulajdonképpen sokat nem veszthetett. Alapot mindehhez természetesen maga Csány szolgáltatott: ,,Én már öreg s beteg vagyok — búcsúzott augusztus 11-én minisztertársaitól, Vukovicstól és Horváth Mihálytól —; pár hónappal elébb vagy utóbb mindegy, de hazám földén akarok meghalni".

129 Ezzel a magatartásával — megítélésünk szerint — a menekülést választó társai elhatározását, az elválás súlyos pillanatait akarta megkönnyíteni. 1849. augusztus 12-én egy kocsi és egy négyfogatú üveghintó állt meg Világoson a Bohus-kastély kertjében. Az elsőből „magas, nyúlánk tiszt" szállt ki, aki az üveghintó ajtajához sietett, melyből „. . .gyöngéd figyelemmel egy megtört öregurat emelt ki". Görgey Artúr és Csány László volt. Másnap reggel a tisztek még egy utolsó tanácskozást tartottak Nyáry és Csány László részvételével, majd elérkezett tíz óra, az indulás ideje... „Leírhatatlan, fájdalmas, szívszaggató volt a búcsú" — emlékezett a ház úrnője, Bohusné.

130 Néhány órán belül megtörtént a fegyverletétel. Űjpankotán Görgey Rüdigernek átnyújtotta a sereg létszámának kimutatását, s a táborhoz csatlakozott tisztek ,,. . .és polgári menekülők azon kérelmét, hogy egyelőre ők is a seregnél maradhassanak". Az utóbbiak közt volt Csány László is, számára a tábornok „különös elnézést és kegyelmet" kért.

131 A volt miniszter és a tábornok utoljára 1849. augusztus 14-én Kisjenőn találkozott. Igaz, hogy mindkettőjüket Nagyváradra vitték az oroszok, de ott Csányt a „legszigorúbb őrizet alatt" elzárták a világtól. Rövidesen mindketten elindultak: egyikőjük a klagenfurti száműzetésbe, másikuk a pesti Újépületbe, a hadbíróság elé. 120 Görgey A.: i. m. II. 378. 127 Kászonyi Dániel: Magyarhon négy korszaka. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1977. 260. 128

Mednyánszky Cézár: Búcsú a magyar földtől. In: Küzdelem, bukás, megtorlás. Sajtó alá rend.: Tóth Gyula. Szépirod. Könyvkiadó, Bp. 1978. II. 344—345. 229 Horváth M.: i. m. 496—497.; Kászonyi D.: i. m. 260. A betegségéhez: a napóleoni háborúban szerzett égési sérülése újult ki rendszeresen, de szenvedett bizonyos idegrendszeri zavaron alapuló gyomorbajban is. 130 Bohusné Szögvény Antónia viszaemlékezése. Az aradi vértanúk I. 242. és 247. 131 Szeremlei S.: i. m. II. 302—303.; Steier L.: i. m. II. 263.