A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Knézy Judit: Gazdasági változások Belső-Somogyban a XIX. század második felében

hatatlan értékű munkáikban az ún. Belső-Somogyot és Zselicet emelték ki a megye tájegységei közül, mint olyan területeket, melyeknek népe még az egykori jellegzetes somogyi vonásokat építkezésében, viseletében, szokásaiban dalaiban megőrizte. Leírásaikból egy viszonylag egységes vidék illuzórisztikus képe bontakozott ki az olvasó előtt. Ezt a látszólagos egységet az ő munkálkodásuk idején érzékelhetően kikezdték a változások, mint erről Baksay Sándor beszámolt.

4 A jelenlegi morfológusok

5 is mást értettek Belső-Somogy fogalma alatt és mást a korábbi állami és egyházi közigazgatás.

6 A néprajzosok, e régi tájnév segítségül hívásával, a Nagyberektől és a Marcali háttól délre fekvő, a Dráváig nyúló tájat és népét tartják Belső-Somogynak.

7 Néprajzilag és kisebb gazdasági régióit tekintve rendkívül sokszínű e vidék. A megye jobbágyparaszti lakóinak gazdálkodásáról és annak változásairól, a török kiűzése utáni időszaktól a jobbágyfelszabadításig tartó, 150 év alatti időről, megjelenőben van egy tanulmányom.

8 A XVIII. század elejétől az élet újrakezdésének eltérő feltételei különböző irányban szabták meg, évtizedekre előremutatóan, az itt fennmaradt vagy a beköltözött lakosság további sorsát. Későbbi tényezők is az egyenlőtlen fejlődés irányában hatottak. j A XIX. század első felében a következő kisebb táji csoportokat és paraszti gazdasági körzetek kialakulásának kezdeteit lehet e területen észrevételezni: A terület centrális és északkeleti részén homokos, elég nagyhatárú, nagyrészt folyamatosan fennmaradt lakosságú, többnyire örökös jobbágyok által lakott, falvak húzódtak. Ezekben a helységekben a törzsökös és jobbmódú családok többnyire reformátusok voltak. Gazdálkodásuk, fogyasztási javaik és egymás közötti kapcsolataik alapján hat községcsoportjuk különült el: a) Az ún. Rinya mente

9 jobbágyai főként állattartásra specializálódtak (marhahizlalás, marha- és sertéseladás). Ehhez viszonylag elég legelő, szénatermő rétek és megfelelő mennyiségű zab álltak rendelkezésre. Az állattartás céljait szolgálta e területen a kukorica termelésének gyors térhódítása.

10 Csököly, Gige, Kadarkút, Rinyakovácsi gazdái a Dráva mellett is béreltek legelőt 3 VIKÁR Béla: Somogyi tanulmányutamról. Ethnographia, 1891. 222. 4 BAKSAY Sándor: Irodalmi dolgozatai. 3. Budapest, 1917. 157. „De az erdők ritkulnak, az irtások tágulnak, a majorok szaporodnak, a csárdák pusztulnak, a kanászdicsőség napja lehanyatlik és a tenyérnyi széles vörös posztóval szegélyezett, selyem virágokkal kihányt kanászszűrt tisztes pitykés dolmány váltja fel..." 5

MAROSI Sándor; Belső-Somogy kialakulása és felszínalaktana. Földrajzi tanulmányok, 11. Budapest, 1970. 169. 0 KÓSA László—FILEP Antal: A magyar nép táji—történeti tagolódása. Budapest. Néprajzi Tanulmányok. Szerk.: Manga János. 1975. TÓTH Endre: A belső-somogyi református egyházmegye Mária Terézia korában. Csurgó, 1940. 7 KÓSA—FILEP i. m. KNEZY Judit: Előszó. Somogy Néprajza, II. Kaposvár, 1980. 7—8. 8

KNÉZY Judit: Somogy megye jobbágyparaszti népének csoportjai és gazdálkodása (XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig). Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1981—83. 285—308. 9 SZAKÁCSI CSORBA József: Somogy vármegye ismertetése. Pest, 1857. 83. 10

KNÉZY Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása. Somogyi Almanach, 26. Kaposvár, 1977. 23—24.