Petánovics Katalin: A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai 1772-1793 - Zalai Gyűjtemény 17. (Zalaegerszeg, 1981)

3. A majorság munkaerői

kel helyben vagy távolabbi vidékeken bérnyomtatást végeztek. (79) E kivételt erősíti az a szerződés, amelyet a keszthelyi Uradalmi Tisztség kötött 1785-ben három alsózsidi lakossal az újmajori gabona elnyomtatására, valamint Richard Bright 1815. évi keszthelyi tapasztalatai, amely szerint a gabonát (kézi cséplésen kívül) lovakkal és ökrökkel is tipratták. (80) Szerény adalékként szeretném a fentiekhez hozzáfűzni saját gyűjtésemet is. Egy idős adatközlőm megemlítette, hogy Zsiden (ma Várvölgy, Zala megye) lakó dédöregapja lovakkal járt nyomtatni, noha ők maguk kizárólag cséppel csépeltek. (81 ) Ha a nagyrészt hagyományokra épülő paraszti gazdaság is ingadozást mutatott, és vegyesen alkalmazta a szemnyerési technikát, (82) mennyivel inkább érvényes volt ez a nagybirtokokra, amelyeknek gazdálkodását képzett szakemberek irányították. A gazdatisztek is csak a két ismert eljárás közül választhattak. Döntésüket három tényező befolyásolta: az olcsó munkaerő kihasználása; az illető táj hagyományos szemnyerési gyakorlata; és a nyugati eredetű gazdasági szakirodalom, amely - nem ismervén a termelékenyebb nyomtatást - egyértelműen a cséplés hasznosságát emelte ki. Majd csak a nagy magyar gazdasági szakíró, Pethe Ferenc, — aki európai útján szerzett tapasztalatai alapján már jól látta a két technika termelékenysége közti különbséget — mondta ki, hogy a lóval való nyomtatás gyorsabb s olcsóbb. Azonban ő sem szakadt el a korától, amikor feltette a kérdést: „melyik jobb, a tséplés-é, vagy a nyomtatás? - haszontalan kérdés Magyar országon. A hol gyalog erő, vagy tséplésre szorult szegény ember elég van: ott jobb tsépelni, ha sup is kell: a*' hol pedig a

1 nyomtatást is nehezen győzik, mint az alföldön: ott nyomtass. . ." (83) A Festeticsek keszthelyi és Keszthely környéki uradalmaiban — egyes kivételektől eltekintve — a kézi cséplés volt szokásban. Erről vallanak a ránk maradt szerződések. Mivel a cséplés hosszadalmas munka, hónapokon sőt egész éven át folyt, a keszthelyi uradalom a legtöbb esetben helybéli, vagy szomszéd falusi cséplőket alkalmazott, mert így azok naponta hazamehettek, szállásukról élelmezésükről nem kellett a gazdaságnak gondoskodnia. A bérük 1798-1810-ig minden kilencedik rész, és minden száz köböl ki kicsépelt gabona után egy akó bor áldomás, amit az uradalom - kívánságra - pénzzel is megválthatott. (84) Az aratás és cséplés munkáját gyakran összekötötték: az aratóknak a cséplést is vállalniok kellett, míg a cséplőknek a nyári szénakaszálást írták elő. A munkakapcsolások egész rafinált láncolatával találkozunk, s ebből a szegénység nem bírt szabadulni, mert oda kötötte saját nyomorúsága, amelyet a nagybirtokosok önző érdekeik szerint maximálisan kihasználtak még