Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete - Zalai Gyűjtemény 15. (Zalaegerszeg, 1980)

4. A frontok a Választmányban és az elvi kérdések eldöntése

vich, Wenckheim, Szutsits, Pálóczy, Dubraviczky Simon, Olgyay Titusz, Hertelendy Miksa és végül Zichy Ödön írták alá. A jegyző és alválasztmányok ügyében a szegedi Lengyel Pál és a bártfai Fábry István, a jegyzőre és a nyilvánosságra nézve pedig gróf Károlyi György is csatlakozott a tiltakozókhoz. A különvélemény leszögezte, hogy Zárkát az 1840: V. törvénycikk mégcsak választmányi taggá sem nevezte ki, így Majláthnak nincs joga jegyzővé tenni őt. A jegyző szabad választása a Választmány szuverenitásának, egyszersmind munkája pontosságának feltétele, mert a jegyzőre nagy feladat hárul: ügyessége könnyíti a tanácskozást; ő „ád szavakat, sőt gyakran lelket és rendet is a többség véleményének", a közvélemény előtt pedig „erkölcsileg felelős" azért, hogy ..semmit el nem mulasztót". Azt is a tagok tudják legcélszerűbben eldönteni, hogy ,,tárgyavatottsága" folytán leginkább ki melyik alválasztmányban hasznosítható. A nyilvánosság pedig részben nem merőben új dolog, hiszen a megyegyűléseken kívül, már a múlt diéta alatt is tartotta országgyűlési választmány nyilvános üléseit, részben pedig főleg a törvényhozást megalapozó munkálatoknál felbecsülhetetlen fontosságú: „élő szó ébresztheti leghamarabb az eszmét", azaz segítheti annak kifejlődését, a közönséget előkészíti a kifejtett elvek befogadására, terjeszti a tárgyismeretet; mindezek miatt Magyarországon sajtószabadság hiányában a nyilvánosság mellőzhetetlen. Ezért emelnek az aláírók óvást Majláth eljárása, illetőleg a többség határozata ellen. A liberálisok most annak meggátlását tartották elsődlegesnek, hogy a Választmány az elavult 1827-i operátumot vegye tárgyalásainál alapul. Ezért Deák a második ülésen azt indítványozta, hogy munkálatuk részleteinek kidolgozása előtt tisztázzák azokat az elveket, amelyekre a büntetőrendszert jónak látják építeni. Az ellenzékiek tartalmilag nem ismerve Dessewffyék előzetes tanácskozását, maguk is meglepődtek azon, hogy a Választmány ellenvetés nélkül fogadta el a javaslatot, azaz tolta félre az 1827-i operátumot, Majláth pedig gróf Teleky József elnökletével Dessewffy, Zárka, Deák, Eötvös, Klauzál és Pulszky összetételben egy héttagú bizottságot küldött ki azon elvek és kérdések feljegyzésére, amelyeknek „előleges megvitatása és eldöntése a börtönrendszer, s az ahhoz alkalmazandó büntető törvénykönyv tervének kidolgozására elkerülhetetlenül szükséges." A bizottság, amelyet Majláth valóban szakavatott tagokból alakított, és amelyben többségben voltak a Választmányban kisebbséget jelentő liberálisok, néhány nap alatt végzett a feladattal: a december 104 ülésen olyan 55 — részben elvi, részben gyakorlati, jelentős, vagy kevésbé fontos — problémáról kérte a Választmány plénumának határozatát, amelyek közül 9 a büntetőtörvénykönyvre, 32 a büntetőeljárásra, 14 pedig a börtönrendszerre vonatkozott. A kérdések száma azért duzzadt fel ennyire, mert a bizottság szükségesnek tartotta, hogy egyik vagy másik elv választása esetén a vele kapcsolatos további részletekben is a Választmány előzetes állásfoglalását kérje ki. A következő három hét 12 ülése alapjaiban tulajdonképpen eldöntötte a tervezett büntetőkódex jellegét. Néhány kérdésben késhegyig menő harc zajlott le a felek között. Azon kérdések vitái, amelyekben ellentétes nézetek csaptak össze, arról tanúskodtak, hogy tárgyismeret és látókör tekintetében európai színvonalú politikusok kezébe került a magyar büntetőkódex kidolgozása. A Választmány a börtönrendszer kérdéseinek tárgyalásával kezdte. Kimond-