Molnár András (szerk.): Egerszegi történeti tanulmányok 2010 - Zalaegerszegi Füzetek 11. (Zalaegerszeg, 2010)
Hermann Róbert: Szabó Samu honvédszázados emlékirata a 47. honvédzászlóalj történetéről
érkezett meg, mi mégis magunkat fönntartottuk, míg később a 3-d. hadtest is megérkezett, s balszárnyunk mellett a hegyeken vett állást, s jóllehet, a főcsatát a mi hadtestünk vitte, s a 3-d. nem sok tevőleges részt vett benne, mégis egy lépést sem hátráltunk, s egész sötét estig ütközeti helyeinket megtartottuk, sőt, az oroszok kezdtek visszavonulni, de a bekövetkezett sötétség az ütközetnek véget vetett. Görgei a 7-ik hadtesttel nem jelent meg; mért, azt csak ő tudhatja? Pedig ha már az 1-ső legkisebb hadtest jól megmérkőzött az orosszal; ha a két- akkora 7-ik hadtest10’ annak idejében megérkezik, előttem kétségtelennek látszik, hogy az oroszok tönkreverettek volna. Hittük azom- ban, hogy másnap az ütközet folytattatik, mert estvére kelve a 7-dik hadtest is már megérkezett; azomban egész nap hijjába vártuk a csatát, - sőt, estve 10 óra fele parancs jött az elindulásra, s mivel az élelmi s poggyászos szekereket sem indították meg előbb, a nagy zavar s tolakodás miatt csak lassan vonulhattunk, olyannyira, hogy már világosodni kezdett, midőn még az első hadtest is csak Vácból is csak alig vonulhatott ki, - így az ellenség látván elvonulásunkat, de hihető, elvonulásunk el is áruitatván, utánunk nyomult, s a visszavonulást fedező 3-ik hadtesttel megütközött.* 106 Ezen csatában jól kitüntették magukat az úgynevezett Hunyadi-huszárok,107 azomban több pogy- gyászos szekerek fogattak el, s csaknem minden élelmiszereink elvesztek, s így Rétsághoz táborba szállván, élelmi járandóságaink helyett krumpliföldekre utasíttattunk, hogy éhségeinket a még alig dió nagyságú krumplival elégítsük ki. Rétságnál az orosz ismét beért, s az elvonulást az első hadtest födözte, de jó állásunk lévén, őket derekasan megálgyúztuk. Lassan, rendben történt visszavonulásunk közben egy nevetséges eset adta elöl magát. Nagy József zászlóaljunkbeli 106 Az I. hadtest létszáma 1849. június 30-án 8573, a VII. hadtesté július 7-én 11046 fő volt, de mindkét hadtestnek voltak veszteségei a július 11-i komáromi csatában. 106 Az I. hadtestnek a csatában játszott szerepére lásd: Máriássy János 1999. 157-167. és 231-233. p. A 47. honvédzászlóaljra lásd még: Egressy Ákos 1893. 133-134. p. 1117 A 13. honvéd huszárezred viselte Hunyadi nevét. 160