Bori-Büki - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 4.
Bucsuta 4.80. 43
o lepült családok neve Salamon /János, Ferenc és Pál/. Hamarosan megszállták azonban a Fő-utcát is, a későbbiekben az fejlődött erőteljesebben. A hidon tuli részt Peteházának nevezik. 1888ban villámcsapás következtében nagy tűzvész keletkezett, ekkor csaknem az egész falu leégett. Az azóta emelt házak már tömésfallal és lehetőleg zsindelyesre épültek. Az öregek visszaemlékezése szerint a leégett utcasorok mind boronaházasak, de legalább is fatalpasak voltak. Napjainkban tiz zsuppos ház van még, a szokott épitészeti megoldással. A telkek fésűs beépitettségüek. Ősfoglalkozásuk az állattartás volt, szintén az erdei élethez kapcsolódott. Ősztől, makkhulláskor kint voltak a kondák és vsak levágni hozták őket haza. Nem is tudta a paraszt melyik az ő disznaja, a kanász adta le kinek-kinek a sajátját. A marhát és a lovat is kint legeltették, utóbbit a növendékekkel és ökrökkel kint hálálták, de a teheneket estónként hazahajtották. A félvérü magyar lovat, valamint a sziajmarhát, majd a fekete és vöröstarka marhát tartották, ezek igen edzettek voltak. A sertés fajták közül erős sörtés disznókat tartották, ropogós husa, zsirja volt, ós gyakran üzekedett a vaddisznóval. Vadhúst annyit ettek, amennyit csak akartak, mert minden gazda mestere volt a vadorzásnak, puskával is hurokkal is. A szomszédos Eszterházy-félehitbizomány vadaskertjeit látogatták. Az erdő adta nemcsak az épületek faanyagát, de a bútorzatot és a gazdasági felszerelést is. A femegmunkálásba kisgyermek koruk óta beletanultak a bucsutái férfiak, akár csak a favágásba. Az ölfavágás télen át állandó munkát biztosított részükre. A fentiekből következik, hogy - bár a Kanális és a Válicka bővelkedett halban, - a halászatnak mégis kisebb jelentősége volt. Érdekes viszont, hogy az öregek visszaemlékezése szerint sok éticsigát és rákot fogasztottak, ezt mindig az asszonyok szedték, s halászni is jobbára ők mentek, mégpedig rostával és kosárral. Gabonaföldjük mindig csekély volt, azt is gyakran érte vadkár. A századfordulóig sarlóval arattak, kézicséppel csépeltek. A gabonát paraszt módra vízimalomban őrölték meg, melynek helyét földrajzi név jelzi. Ebenként 30-35 pár ember járt el s omogyba, Baranya és Fejér megyébe hat hónapos munkára, főleg a törpebirtokos családoktól. A felszabadulás után a sommásmunka megszűnt, helyette \
