William Penn Life, 1998 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1998-07-01 / 7. szám
July 1998, William Penn Life, Page 5 ÉHES 11 l /l II IIII I 'llVI-Ilyenek Vagyunk Kerékgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Tabi László az országosan ismert hires humorista, és parodista 30 év munkásságának termékeiből válogattunk e havi magyar oldalunkra olyan napi életünkre, gondolkodásunkra jellemző rövid humoreszkeket, amelyek remelhetöleg minden olvasónk tetszését megnyerik és nyári szabadságuk idejére is egy kis vidámsággal szolgálnak. Elolvasva pedig az itt kiválasztottakat, bizonyos vagyok benne, hogy egyetértés születik majd az iró és olvasója között, miszerint belátjuk: igen, ilyenek (is!) vagyunk. Meg Kell Még Gondolni Nem tudom, hogy kivándoroljak-e, vagy sem. Mariska néni szerint bolond vagyok, ha nem vándorolok kit. De ö marad. Márton bácsi azt irja a mexikói Vapapualhából, hogy maradjak, de ö kint van. Somlófí Sanyi, a sógorom azt kérdi: miért maradnék? Stefánia néném azt kérdi: miért mennék? - Tehát a magam feje után kell mennem. Vagy maradnom. De mit mond az én fejem? - Semmit. Az én fejem tétovázik. Tavaly még nem voltam ötvenéves, tavaly még mentem volna! De most mehetek. De akkor miért menjek, ha úgyis mehetek? És hová mennék?- De ez a második kérdés. És miért mennék? Ez a harmadik. Hogy hová mennék, nem tudom. Valamelyik rokonomhoz mennék nyűgnek. De hát rokon van itthon is, nyűg lehetek itthon is. Viszont kint van magánkezdeményezés, kezdeményezhetnék valamit magán, talán bizony meggazdagodhatnék. Az jó lenne. De fel is kophat az állam, az nem lenne jó. Harmadik lehetőség az, hogy épp hogy megélnék. De hát itthon is csak ez a három lehetőség van. Márton bácsi azt irja Vapapualhából, hogy már tud spanyolul. Na jó. De a spanyolok is tudnak spanyolul. Vagyis tudnék beszélni a többiek nyelvén. De hát a többiek nyelvén tudok beszélni itthon is. Vagyis maradok. Csakhogy majdnem kétszázezer ember ment ki, az nem mind hülye ám! Tehát megyek. Viszont kilencmillió itthon maradt. Tehát én is maradok. Nem mindenben értek egyet azzal, amit ez a kormány csinál. Tehát megyek. Viszont a kormány sem ért mindenben egyet azzal, amit én csinálok. Tehát maradok. Ha kivándorolok, kiderülhet, hogy itthon jobb dolgom volt, mint kint. De viszont, ha nem vándorolok ki, nem derülhet ki, hogy kint jobb dolgom lett volna, mert nem tudhatom, milyen dolgom lett volna kint, hiszen itthon maradtam. Tévút. Máris tévútra jutottam. Mert az első kérdés az, hogy miért vándorolnék ki. Nincs mit ennem? És leendő árváim is éheznek? Nem igaz. Eszek, eszegetek, és leendő árváim is esznek, eszegetnek. Valami mindig akad, különben nem hízna az egész család. És pláne a feleségem. Ruhaneműre nem nagyon jút, az igaz, de azért csak nem utazhatom Vapapualhába, hogy új ballonkabátot vegyek magamnak? Miért is akarok kivándorolni? Csakugyan, miért is? Pedig tegnap még a fejemben volt. Ja, persze, a szabadság! Hát az bizony nagy dolog. írja is a Márton bácsi, hogy Vapapualhában olyan nagy a szabadság, hogy ö még olyan nagy szabadságot nem is látott, pedig diákkorában járt egyszer a kenyérmezei csata színhelyén is. Ott kint reggel az emberek biztosan úgy üdvözlik egymást: na, mit szól, mára megint nagyobb lett a szabadság. És azt is iija Márton bácsi, hogy Vapapualhában az ember nyugodtan szidhatja a mexikói kormányt a villamoson. De azért nem érdemes kivándorolni. Itt is nyugodtan szidhatom a villamoson: a mexikói kormányt. - Maradjak ... ? - Menjek ...?... A Plakát Mint súlyos és megrögzött alkoholista, már hosszabb ideje figyelem magamon a szesz romboló hatását. Állandó részegségem miatt minden állásomból kidobtak, májam és lépem a lehető legkedvezőtlenebb állapotban van, járásom reszketeg, tekintetem tétova, s olyan minősíthetetlen szavakat használok, hogy hovatovább legjobb barátaim is elfordulnak tőlem. Szeretteim már több ízben figyelmeztettek káros szenvedélyemre, de azonfelül hogy megvertem őket, figyelmeztetésük semmi eredménnyel sem járt. Az idegklinikát, ahová elvonókúra céljából beutaltak, felgyújtottam, a megfékezésemre elösietö lovas rendörszázadot bekerítettem és felmorzsoltam. Bilincseimet, amelyekkel végül megkötöztek, szétvertem és eladtam, hogy árából szilvóriumot és móri Ezerjót vásároljak. Érthető, ha ilyen körülmények között örömmel vettem hírét, hogy egy antialkoholista plakát jelent meg a főváros utcáin. Minthogy rám a plakátok mindig nagy hatással voltak, azonnal az utcára siettem, hogy magamat a plakát rendelkezésére bocsássam. Egy sámlit is vittem magammal, úgy tervezvén, hogy majd leülök szemközt a falragasszal és addig nézem, mig ismét ember nem lesz belőlem. Fájdalom, ez utolsó reménységemben is csalatkoznom kellett. Mert bár az alkoholizmust ábrázoló figura nevetséges keménykalapjával, fókabajszával és hatalmas krumliorrával valóban szánalmas látványt nyújtott, a tejivás hívének idióta ábrázata (a rajta látható pirospozsga ellenére is), jeges rémülettel töltött el. Nyilvánvaló lett előttem, hogyha továbbra is az alkohol rabja leszek, keménykalapom, bajszom és krumpliorrom támad, ha azonban áttérek a tejfogyasztásra, egy bambán vigyorgó hülye lesz belőlem, aki tiroli kalapot visel a legnagyobb kánikulában is. Ilyen előzmények után nem tehettem egyebet, mint hogy szomorú szívvel a legközelebbi tejcsamokba ballagtam, ahol sámlimat huszonhat forintért eladtam, s a befolyt összegen a szemközti italboltban három deci rumot ürítettem az említett plakát alkotójának további munkásságára. Lehet, hogy nyomorúságos életemet a lelencházban végzem, - de idióta? - Az nem leszek. Sétálok Szívpanaszaimmal felkerestem a nagy hirü orvostudort. Mondtam, hogy belenyilalik. Mondta, hogy vetkőzzem le. Minden elképzelhető műszerrel türelmesen megvizsgált, aztán igy szólt:- A szive egészséges. Semmi kimutatható baja nincs. Szokott ön néha mozogni egy kicsit? Nem, professzor úr, mozogni nem szoktam. Miért mozognék? Ezen sürgősen változtatnia kell. Naponta legalább egy órát sétáljon. De ne nagyon lassan. Erőteljesen. - Igenis, - mondtam. Mi tagadás, kedvetlenül távoztam. Már nem is tudom, hányadszor megyek orvoshoz a szivemmel, s egytől egyig mind ugyanezt mondja: semmi bajom, de naponta egy órácskát sétáljak. Az ördögbe is, miért kell nekem naponta egy órát sétálnom, ha semmi bajom? - Gyanús ... Ez hétfőn történt. Szerdán reggel olvasgatom a reggeli lapok híreit, s mit olvasok? Nem mást, mint ezt: harminc évvel ezelőtt azt tanácsolta az orvos az akkor ötvenéves Joe Dicknek, hogy fusson naponta két kilométert, mert ellenkező esetben meghal.. A páciens megfogadta a tanácsot. Azóta mindennap lefutja a maga két kilométerét London közelében. Megállt bennem az ütő. Azonnal nyilvánvaló lett előttem, hogy e hir megjelenésében az én orvosom keze van. A kíméletlen célzás világos. Semmit kétség, Jo Dick én vagyok, ö az orvos, aki tanácsol, a napi két kilométeres futás, utalás az én napi egyórás sétámra, s az ellenkező eset . . . ? Hm! Szóval igy állunk. Reggeltől délutánig egyre azon rágódtam: már most mit tegyek? - Meglehetősen lusta vagyok, nem szeretek sétálni, nem is sétálok valami jól. Az viszont kétségtelen, hogy ha mindennap sétálok egy órát, megérem a nyolcvanadik évemet is, mint szegény Joe Dick. Sőt akár Matuzsálem is lehetek, ha még hatvan esztendőn át sétálok naponta egy órácskát. Persze, az is lehetséges, hogy tévedés van a dologban; Joe Dick nem azért él, mert naponta füt, hanem azért füt naponta, mert él, és hogy könnyelműen elkezdett futkározni, most már nem meri abbahagyni. Ez az ö dolga; de mit csináljak én? Ha nem kezdem el a napi sétát haladéktalanul, s holnap reggel már nem élek, verhetem a fejemet a falba. De: ha most elmegyek sétálni egy órácskát, és reggelre kelve kutya bajom, akkor igazolva van az orvostudomány, s én éltetem végéig naponta sétálhatok, helyesebben: sétáim végéig naponta élhetek. És végül: ha most juszt sem megyek el sétálni egy órácskát, s ennek ellenére holnap reggel jó egészségben nyitom fel a szememet, akkor az orvostudomány csődöt mondott, s ebből kifolyólag nekem végre van egy jó napom. Mi hát a helyes álláspont? - Ha itthon maradok a jó meleg kályha mellet. Nem vagyok valami állhatatos természet, mert kisvártatva nyugtalanság vett erőt rajtam, sőt, mintha bele is nyillallott volna. Erre aztán vettem a kabátomat, és elmentem sétálni. Egy órácskát. Erőteljesen. - Bevallom, hogy, - tán szokatlansága miatt, - szórakoztató időtöltés volt. El is határoztam, hogy valahányszor rám ijesztenek, -elmegyek sétálni. - Egy órácskát. Orvosképzés Örömmel és büszkén jelenthetem, hogy az általános titkos orvosképzö tanfolyamon jómagam is részt veszek, tanulmányaimban megfelelő módon haladok, s türelmetlenül várom azt a pillanatot, amikor orvosi ismereteimről fényes tanúbizonyságot tehetek. Hálával tartozom ezért elsősorban az úgynevezett népszerű orvosi sikereknek és könyveknek, valamint a rádió kora reggeli Orvosi tanácsok cimü rovatának. Ezeknek köszönhetem, hogy - egynéhány ritkább betegségtől eltekintve, - minden kort biztos szemmel diagnosztizálok, sőt kisebb műtéteket, - ha időm engedi, - magam is elvégzek. Sebészi tevékenységemben hosszú ideig gátolt, hogy a máj-., vese-, és lépmütétek közben előforduló hajszáleres vérzésekkel szemben tehetetlen voltam, legutóbb azonban reggel fél hétkor a rádió erről is tájékoztatott, s ma már, - ismervén a fibrinszivacs rendeltetését, - hasonló műtétek közben sem jövök zavarba. A gennyes- esentv-elogyulladás alapvető kérdéseivel is a rádió Vidáman, frissen cimü reggeli műsorában ismerkedtem meg, s amióta elolvastam A kúltúra világa cimü nagy példányszámban megjelent könyv orvosi részét, tudom, hogy a vázópresszin érszűkületet okoz, az adiuretin a vízforgalmat szabályozza, s ez utóbbi nem a hipofízisben, hanem a hipotalamuszban termelődik. így aztán persze nem okoz gondot, hogy mikor milyen receptet Írjak szenvedő embertársaimnak. A nagyközönség részére írott orvosi tanácsok mindig is fontosak voltak, de régebben az efféle írások az egészséges életmód propagálására a betegségek megelőzésének módjaira, s a természettudományos ismeretek gyarapítására szorítkoztak. Ma már ezt a hatáskört jócskán túllépve sajtóban, és rádióban csakugyan orvosképzés folyik, vagyis olyan ismeretek terjesztése, amelyek a laikusok részére merőben feleslegesek. Orvosképzés ez, de nemcsak orvosképzés, mert például sokan az említett tanfolyam hipochonderképzö fakultását hallgatják. Mariska nénémet például mindig az a betegség támadja meg, amelyről a rádióban hall vagy az újságban olvas. A hipochondriára többé-kevesbé mindenki hajlamos, de a módszeres hipochonderképzés csak a legutóbbi időkben indult meg azokkal az orvosi közleményekkel, amelyek egy-egy betegségnek elmélyült, részletes ismertetését adják, anatómiai, biológiai, és diagnosztikai szempontból egyaránt. Talán nem veszi szerénytelenségnek az olvasó, de eldicsekszem vele, hogy én nemcsak az orvosképzésben, de a hipochonderképzésben is részt veszek, mert feneketlen tudásszomj lobog bennem. Hol betegre, hol orvosra olvasom magam. Az említett tanfolyamoknak van végül még egy üdvös hatásuk. Egyre több az olyan beteg, - valóban beteg, - ember, aki orvosához kész öndiagnózissal állít be, Continued on Page 7
