William Penn Life, 1997 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1997-02-01 / 2. szám
r . •> t .%? V , .. í'Tr-* ( * I, Vü Page 10, William Penn Life, February 1997 EE1ES NEMZETE üli EK NYELVE 11 Jászberény Városának Kincse Kerékgyártó Barbara A Magyar Óldal Tudósítója Ügy is kezdhetném e magyar oldalunkat, ahogyan azt László Gyula nagy régész professzorunk tette, régészeti tanulmányokkal foglalkozó könyve elején: "Hazádat és magyar nemzetedet igazán szerető kedves olvasó!” Vévén ezt a megszólítást O is magyar ősünk Árva Bethlen Kata papjának, Bőd Péternek, a korai magyar irodalom becses életrajzírójának könyvéből. Ez a köszöntés, annál is inkább találó ide is, mert most valóban egy magyar elődünkkel kapcsolatos Írás kerül olvasóink elé, szolgálva az itt megjelenő rövid oldal nemzeti önismeretünket, - vagy mondhatnám azt is, sok ilyen esetben, hogy nemzeti önismeretünk "feltevéseit”. Mert akadnak bizony köztük jócskán ilyenek is. Az Alföld északi részén fekszik egy sajátos földrajzi, néprajzi, etnikai tájegység: a Jászág. Múltjának emlékeit e vidék központja Jászberény őrzi, a Jász Múzeumban, amit évente többszázezer ember keres fel, hogy megcsodálja nemzeti történelmünk egyik hires ereklyéjét, melyet e múzeum őriz évszázadok óta: LEHEL KÜRTJÉT. Féltve őrzött kincse ez a kürt a Múzeumnak és egyúttal még ma is a titkok forrása, mert szinte reménytelen annak a megállapítása, hogy mikor, mi módon került a kürt éppen Jászberénybe. Bizonyító adat arra van csupán, hogy a 17-ik század derekán, a török hódoltság idején már ott díszeleg rajza a helyi református eklézsia pecsétjén, s ettől a kortól már nyomon követhető e külön is igen érdekes és tanulságos történet. 1790-ben Gvadányi József költőnk "Peleskey Nótárius” című művében már meg is emlékezik róla, így: "Jó egri bort töltött Lehelnek kürtjébe, színig tele lévén tartotta kezében.” Sok-sok híresség után Petőfi Sándor képzeletét is megragadta Jászberény városa, és meg is örökíti: "... van abban egy kürt,” - Írja - "s van annak nagy hire, akkora, hogy nem tér a jászok földjére, Kiterjed éjszak, dél, nyugat és keletre, Mint a Tisza, mikor szűk a medre.” A kürtöt, s magát Lehel vezért pedig így örökíti meg: "Melyik szerelmes nem választ a számtalan közül egy csillagot, És melyik költő nem választ magának a számtalan közül egy bajnokot? . . . Ezt Toldi Miklós, azt Korit lelkesíti; Ki a vitéz, ki engem föltüzel? - Kié vitéz?- A kürtharsogtatással országokat Reszkettető LEHEL!” Kálti Márk, Nagy Lajos királyunk történet írója, a magyarok dicső tetteinek leírásában Lehel vezér történetéhez érve, a Lech mezei vereség szomorú históriáját is meg kellett hogy Írja. Lehel és Bulcsu személye, az augsburgi csata, amelyben az egész magyar kalandozó sereg elpusztult, hét ember kivételével, - ezek voltak a gyászmagyarok, akiket szörnyen megcsonkítottak s úgy küldték haza, mint az ország szégyeneit, - igazolt történelmi valóság. "Ebben a szerencsétlen ütközetben történt, hogy az ősz Lehel vezért is foglyul ejtették. A vezér nem ért rá, hogy kürtjétől búcsút vegyen. Lovát leszúrták alatta, s paripája maga alá temette a hőst.” - meséli Jókai Mór a történetet. - "így fogták el Lélt, s a császár elébe vitték, hogy halálra Ítéljék.” - Kálti Márk, említett történészünk, sokat töprengett: higgyen-e a királyi udvar hatalmasainak és regélőinek, akik ugyanazt mondják, mint amiket esténként hall, ha útja közben szegény parasztházak' nál megáll pihenni? - Vagy higgyen inkább krónikás elődeinek, akik vagy semmit sem tudnak Lehel csodás történetéről, vagy azt csak kételkedve Írják meg? - Végezetül úgy döntött, hogy azt írja meg, amit ő maga hallott, amit körülötte mindenki mond, s megfontoltan, latinul, végül is megírta a történetet, melynek szövege magyarul így hangzik: "Azon a helyen,” - mármint Lech mezején, az augsburgi csatavesztésnél, - "foglyul ejtették Lél (Lehel) és Bulcsu kiváló kapitányokat, és a császár elé vezették őket. Mikor a császár kikérdezte miért oly kegyetlenek a keresztények iránt, azt mondják: "Mi a legfőbb Isten bosszúja vagyunk, tőle küldve ostorúl hozzátok. Ti akkor fogtok el bennünket és öltök meg, mikor mi megszűnünk titeket üldözni.” A császár azt mondta nekik: "Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok. Lél vezér igy válaszolt: "Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.” Odavitték a kürtöt és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürt hívásának, erősen homlokon vágta monda szerint a császárt, akit e csapással megölt. S azt mondta neki: "Előttem fogsz menni és szolgálni fogsz engem a másvilágon.” Mert az a hite a szittyáknak (a régi magyarokat nevezték így), hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket és Régensburgban bítofán megfojtották.” "Jászberényben máig is látni a becses ereklyét, mely egykor a harcok lelke volt, s még látszik egy nagy törés csorbája is Lehel kürtjén. Az utódok azt mondják, hogy ez akkor történt, mikor a hős Lehel kürtjével halálra sújtotta a császárt” - Fejezi be történetét Jókai. Mi kései utódok, kinek adjunk vajon igazat? - teszi fel a kérdést László Gyula régész professzorunk. A nagy Névtelennek-e, aki semmit sem tud mondánkról, s aki a tanult egyházi férfi tudományos tekintélyével óvja olvasóit a falusiak hamis meséjétől, s vessük el Kálti Márk megható erejű mondáját? - De hisz ez a monda azóta költőink szép magyar beszédén s tankönyveink meséjén keresztül egész népünk kincse lett. Az utolsó pillanatig helytálló nagy német-verő hősi halálának példáját látjuk e mondánkban. - Ez jut eszébe minden magyar embernek, aki a jászberényi múzeumban Lehel kürtjének barnára fakult elefántcsont faragását nézi. Hosszú ideig úgy látszott, hogy le kell mondanunk hősi múltunk e tündöklő jelenetéről. Tudósaink ugyanis észrevették, hogy a Lehel mondához hasonlatos történetek keringtek a középkorban Bölcs Salamonról is, és úgy gondolták, hogy a Lehel-monda sem más, mint Bölcs Salamon egyik kalandjának "magyarítása.” E legendás hőst is elfogják, a fogságban beleszeret egy lányba, aki sípot csempész be hozzá, s az akasztófa alatt ebbe a sípba fúj bele Bölcs Salamon, s erre az adott jelre rohannak elő az addig rejtőzködő csapatok, hogy megmentsék a hőst. Első pillanatra látszik, hogy a két monda között nagy különbség van: Lehelnél nincs segítő szerelmes lány, ő nem szabadul meg, valóban a bitófán hal meg. Tehát, máshol kellett keresni e mondánk keletkezésének magyarázatát. Miután eddig még senki nem vonta kétségbe Lehel utolsó mondatát, mellyel pogánykori hitvilágunkból fakadóan császári szolgát küld magának a másvilágra, felvetődött a kérdés, vajon nem kell-e ott keresnünk mondánk többi részét is. A kutatások ez irányba indultak, s kiderült, hogy a Lehel-monda valóban népünk történeti emlékezetében alakult ki, s a középkorban keletkezett legendák, -mint az említett Bölcs Salamon-i is, - csak színezték és kiegészítették, vagy megrövidítették a történetet. Mik voltak hát azok a tényezők, melyek ezt a feltevést igazolták? - Először maguk azok a történeti források,, melyek világosan bizonyították, hogy Lehel valóban élt, vezér volt és kivégezték. Lehel (Lél) vezér neve "lélek”, "lélegzik” szavunkkal egy tőből fakadt, s emlékezik e szavunk arra az időre, amikor a lelket a lélekzetvétellel azonosították. Ügy látszik Lehel nem véletlenül kapta ezt a nevet, hanem ugyanazért, amiért a krónikák állandóan "kürtös” melléknévvel illetik. Tudvalévő az is, hogy sok magyar falu neve még ma is őrzi honfoglaláskori elnevezését és ezt tudva, nem véletlen, hogy Kürt nevű falvaink is majdnem kivétel nélkül Lehel vezérünk egykori birtokán vannak. Ez a mondánk azonban rég belehalványúlt volna a múlt időbe, ha nem tapad oly szorosan egy remekművű elefántcsont kürthöz. A 10.-ik században - Lehel vezér korában - a kürt méltóság-jelvény volt. A fejedelmeknek aranyveretes kürt járt. A Képes Krónika festője (a 14.-ik század derekán) Árpád fejedelmünk kezébe is arany-veretes kürtöt festett. Későbbi időkből is bőven vannak adatok a kürt hordozóira való tekintettel. Magáról a kürtről sokan és sokat Írtak, mai napig sem eldöntött tény az, hogy mikor és honnan került az ott őrzött kürt éppen Jászberénybe. Azt is a vizsgálatok derítették ki, hogy e jászberényi kürtön kívül mintegy 40 hasonló, ékes faragasú párját őrzik az európai múzeumok és székesegyházak, s úgy vélik, hogy ezek a kürtök, köztük a jászkürt is, nagyrészt Bizáncban készültek és harci, vadász, vagy cirkuszi kürtök voltak. A jászkürt kétségtelenül a császári cirkuszi játékok számára készült. Természetesen csak az tudja igazán maga elé képzelni a kürtöt, aki már látta ezt a Jász Múzeumban, vagy legalábbis fényképről ismeri. Nagy, elefántagyarból kifürészelt darabból készült a kürt. Érdekessége, hogy még ma is meg lehet fújni. A háború viszontagságai nagyon megviselték, ragyogó hófehér színe megbámult, a palástja megrepedt. A faragó művész a kürt peremén lévő sávba egymásbafonódó korongokat faragott, beléjük pedig változatos alakok kerültek: középre kiterjesztett szárnyú sas, két oldalra farkába harapó oroszlán, szájában levelet tartó páva, talpából tüskét kihúzó kisfiú, a sort pedig az ókori világ csodaszörnye: a lótestű kentaur zárja. A kürt faragványai a régi Bizánci császári cirkusz- mutatványok játékait idézik. Ezek a játékok, saját idejükben majdnem istentisztelet számba menő ünnepek voltak. Kereszttel díszített épületből rohannak ki lovak, lovasok, gyalogos vadászok. Egyikük szarvast üldöz, másikuk oroszlánnal küzd, majd tovább, egymással vívó alakok formálódnak a művész kezei alatt; a vívó alakok küzdelmét két oldalról egy-egy páva nézi; ott a császári sas jelképe, melyet két oldalról csodás griff-madarak őriznek, alattuk muzsikusok egyensúlyozó művészek, mágusok, labdajátékosok, - s mind e zsúfoltság határozott rendbe illeszkedve, mert a zsúfoltságból kiemelkedő nagy, hatalmas tenyér,- melyet szőlős szalagfonat keretez, - és a császári sas tengelye, - nyugvópontot jelent a szem számára; ezektől jobbra és balra tükörképszerűen sorakoznak az alakok. Ez ábrázolások alapján nem kétséges, hogy a kürt valóban cirkuszi ünnepi játékok számára készült. A kürt faragásmódja, a szíjak fonásmódja és más apró részletek valószínűvé teszik, hogy a kürt faragómestere valahonnan az Észak-Balkánról, vagy éppenséggel hazánkból kerülhetett Bizáncba, és ott, nagyjából a honfoglalás korában faraghatta meg a kürtöt. Ez időben sok más pompás bizánci és egyiptomi munka eljutott hozzánk. Egytől-egyig mind fejedelmi szépségű és értékes darabok és nagyrészt mind királyaink kincstárába kerültek. Lehel kürtje szervesen illeszkedik ezekbe, s nem kétséges, hogy vezérvoltának méltóságjelvénye volt. Egy-egy ilyen díszes kürt büszkesége gazdájának, s talán abban sem tévedünk, ha ebben a kürtök egykori rangjelző voltának emlékét látjuk. Bármennyire is bizonyos, hogy Lehel méltóságjelvénye kürt volt, ki tudna arra felelni ma már, ezer év távlatából, hogy éppen a jászberényi kürt volt az? - Vagy arra - fordítsuk meg a kérdést, -hogy NEM a jászberényi kürt volt! A kérdés mindenáron való eldöntése bizonyosan nem a legfontosabb feladatunk Lehel kürtjével kapcsolatban. Eszmei értékének felbecsülhetetlensége inkább abban áll, hogy az idelátogató tudja, hogy történelmünk nagyon fontos korszakát idézi, jelképezi e kincs, és hogy tanúja ez a kürt a hozzája fűződő monda révén a magyarság történetének, s egy valódi magyar ősünk őszinte hősiességének. E gondolatok jegyében hívom fel olvasóink figyelmét magyar-honban való utazgatásaikkor, a Jász- Múzeum meglátogatására, - Lehel vezérünk kürtjének megcsodálására.
