Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Fejér László: A trianoni békeszerződés és a hazai vízügyi politika új helyzete
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet 103 A két háború közötti időszakban kevés olyan vízimunkát végeztek, ami a határon átfolyó vizek mennyiségét lényegesen befolyásolta volna. Számottevő vízszennyezések sem fordultak elő ezekben az évtizedekben. Viták főként az árvizek elleni védekezést érintő építkezések terve, az árterületen fekvő erdők, valamint a növényzet irtásának kérdéseiben merültek fel. (Prehoffer 2004) Az új országhatárok megállapítása következtében a folyók közül egyesek teljes hosszukban a szomszédos országok területére jutottak, mások hosszabb-rövidebb szakaszukkal határfolyók lettek, ismét másokat pedig - így például a Dunát Ulm és Braila között egész hosszában, valamint a vele kapcsolatban álló egyéb folyók hajózható szakaszait* 2^ - nemzetközivé nyilvánították.2^ A határszakaszokat fél hosszal számítva a folyókból Magyarország területén maradt 1695 km, a szomszédos államok fennhatósága alá pedig 2745 km került. Ilyen körülmények között az árvédelmi biztonság kérdése megszűnt magyar belügy lenni. A húszas években megjelent a „trianoni gát” fogalma, amely főleg a keleti országrészben a határ túloldalán keletkező gátszakadások kiömlő vizét volt hivatott a magyar oldalon feltartóztatni. Ennek a rendszernek kiépítése az ármentesítő társulatok számára korábban nem tervezett feladatot jelentett, s ebben a helyzetben csak az állam anyagi kedvezményeire számíthattak. A vízkárelhárítási problémákkal kapcsolatban tudni kell, hogy az árvédekezés a történelmi Magyarországon működő társulati láncolat esetében sem volt katasztrófamentes, de az új viszonyok között - főleg az Alföld vidéke - nagymértékben ki volt szolgáltatva az utódállamok vízügyeket komolyan vevő, vagy azt éppen elhanyagoló magatartásának. A hazai vízügyi szolgálat vezetői kezdettől fogva abból indultak ki - miközben a szóhasználatban a helyzet ideiglenességére utaló „megszállt területek” kifejezést használták - hogy a magyar árterület-részeknek az az érdeke, amenynyire csak lehet, függetlenedjenek a határon túli részek vízkár-problémáitól. A várható jövőt illetően intő példa volt az 1919-es rendkívüli tiszai árvíz némely tapasztalata. Amikor májusban a tiszai töltések két oldalán a román királyság és a magyar Tanácsköztársaság csapatai néztek egymással farkasszemet, megtörtént az az eset, hogy a román fennhatóság alá eső társulati területet fenyegető árvízi veszély elhárítása érdekében - a társulati vezetők tiltakozása 2^ A Drávát Barcsig, a Tiszát a Szamos torkolatáig, a Marost pedig Aradig. 26 A hazai szakközegeket a Duna nemzetközivé válása nem érhette meglepetésként, hiszen már Kvassay Duna-programjában is ezzel a helyzettel számolt. Mindenesetre a Duna nemzetközivé tételének ügyét a békeszerződés vizsgálatakor a kortársak elsősorban a balkáni angol gazdasági érdekek szolgálatában látták. (.Magyarország 1919)
