Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Tombácz Endre-Gulyás Pál-Mozsgai Katalin: A balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak környezeti vizsgálata

A balatoni vízpótlás lehetséges megoldásainak környezeti vizsgálata 307 A zárt csővezetékkel kapcsolatos problémák ennél a megoldásnál várhatóan jóval kisebb mértékűek lesznek, mint a Dráva és a Mura esetében, részben a szabad felszínű, zárt cső sokkal rövidebb hossza miatt, részben pedig azért, mert abban nem marad pangó víz. A nyílt szakaszokon természetesen itt is meg kell oldani a környező települések szennyvíztisztítási problémáit, beleértve a hazai Rába-szakaszt Körmendig. A két vízfolyás, a Rába és a Zala szervetlen ion összetétele sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a többi vízfolyás. Ebből következik, hogy ez a vízpótlási változat a Balaton-vízzé válás szempontjából a legkedvezőbb. A Rába fajgazdag planktonikus élővilága és a kiemelkedően gazdag vízi makroszkópos gerinctelen együttese, valamint a halfaunája a Zalában a hosszú (72 fkm), továbbá a Kis-Balaton védőrendszeren történő áthaladása során oly mértékben átalakul, hogy a Keszthelyi-öböl és a Balaton jelenlegi élővilágának faji összetételét valószínűleg nem befolyásolja. A VITUKI által készített vízpótlási tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy a Rába élővilága a leghasonlóbb a Zaláéhoz, és a Balatontól idegen fajok sem fenyegetnek invázióval (VITUKI 2003). Istx'ánovics (2003, 2005) véleménye szerint azonban a kép nem annyira megnyugtató, mint amilyennek a VITUKI vizsgálataiból kitűnik. Konkrét kockázatról csupán egyetlen esetben van tudomásunk. A nyugati határszél patakjaiban (szombathelyi Gyöngyös-patak) terjeszkedik az Ausztriában sokfelé telepített és onnan hozzánk is „átszivárgott" amerikai jelzőrák, amely ellenálló a rákpestissel szemben (G.-Tóth 2003, Istvánovics 2005). Összefoglalva megállapítható, hogy az idegen vízgyűjtőről történő vízpótlás ökológiai meglepetésekkel is szolgálhat a Balatonban vagy annak vízfolyásaiban. Idegen vízgyűjtők összekötése megkönnyíti olyan vízhez kötötten terjedő fajok invázióját, melyek egyébként nem, vagy minimális eséllyel juthattak volna egyik vízgyűjtőről a másikra (Ist\'ánovics 2005). 10.5. A maximális vízszint megemelésének ökológiai kockázata A megengedett legnagyobb havi vízszintek előírása - látszólag - alig különbözik a jelenlegitől: nem tartalmaz alsó szabályozási szintet. A látszattal ellentétben ez a kis különbség döntő hatású: a leeresztést a korábbinál sokkal magasabb vízállásokra korlátozza, gyakorlatilag „letiltja" (Koncsos-Honti-Somlyódy 2003, 2005). A megállapítás a vízszintek tekintetében kétségtelenül igaz, azonban a jelentés egyetlen helyen sem tér ki a vízszint ilyen mértékű megemelésének előre jelezhető ökológiai hatásaira, kockázataira, ezért valószínűsíthető, hogy ilyet nem tételez fel, vagy azt elhanyagolható mértékűnek tartja. Sajátságos ez abból a szempontból is, hogy egyáltalán nem olcsó beruházásról lenne szó, hiszen annak költségét 10 milliárd forintra becsülik, amiből a Sió levezető kapacitásának bővítése kétmilliárd forintra tehető. A költségek nagyobb részét tehát a partvédő művek magasítása, üdülők kitelepítése, mély területek feltöltése, néhány vízfolyás „visszatöltésezése" emésztené fel. A vízszintemeléssel összefüggő beavatkozások és beruházások eredményeként az