Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXXVI. évfolyam 2004. évi 1-2. füzet KÖNYVISMERTETÉSEK A DUNA FÖLFEDEZÉSE A Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény (VMLK) kiadásában 2004. novemberében jelent meg a Duna első, Marsigli által írott monográfiája első kötetének hasonmás kiadása és annak magyar fordítása. Marsigli gróf „Danubius Pannonico-Mysicus" című, 1726-ban Hágában és Amszterdamban, latin nyelven megjelentetett műve korának egyik legnagyobb tudományos vállalkozása volt. A szerző elsőként irányította a figyelmet a török uralom alól frissen felszabadított Magyarországra, illetve Európa népeket és kultúrákat öszszekötő fő folyójára, a Dunára. A hat kötet megalkotásában Európa számos nemzetének tudósa és művésze vállalt részt, így ez a hatalmas mű méltán mondható az európaiság szimbólumának is. 1726. évi megjelenésekor a holland könyvkereskedőkkel kötött szerződés ugyan megtiltotta a mű újra megjelentetését, de „csak" száz esztendőre. A százból végül is 278 év lett, s most végre kézbe vehetjük Marsigli monográfiája első kötetének hasonmás kiadását és annak magyar fordítását! De ki is volt ez az ember, aki ilyen figyelmet szentelt, ennyi energiát fektetett abba, hogy tudományos igényű és mélységű művével bevezesse a kor olvasóját a Duna-vidék rejtelmes világába? A kalandos életű Luigi Ferdinando Marsigli 1658-ban született Bolognában, grófi család sarjaként. Katona lett, diplomata és tudós. A XVII. század végén, 1682ben 24 éves korában járt először Magyarországon, akkor, amikor a török hadsereg utoljára vonult Bécs ellen. Meghatározó szerepet játszott a török elleni háborúk alatt, 17 éven keresztül. A savoyai dragonyos ezred kapitányaként Győrnél 1683 nyarán török fogságba esett, rabtartói egészen Boszniáig hurcolták magukkal. Csaknem egy éves fogságából csak barátai segítségével, váltságdíjjal szabadult. A rabságból visszatért Marsiglit Lipót császár ezredessé léptette elő. A hadmérnökként is kitűnő gróf az átkeléseknél a hídverést, az ostromnál a sáncok építését irányította. Útjai során szenvedélyesen térképezett és jegyzetelt. Részt vett Buda visszafoglalásában, majd Mátyás könyvtárának megmaradt darabjait mentette. Hol katonaként, hol pedig mint diplomata bejárta a Duna mentét, Magyarország déli és délkeleti vidékeit, Erdélyt. Többször járt a Balkánon, kétszer követként Konstantinápolyban. A karlócai békekötést követően kinevezték a határkijelölés osztrák bizottságának vezetőjévé; 1699-1701 között rábízták a 850 km hosszú határvonal kijelölésének kényes feladatát. Tudományos érdeklődése széles körű volt. A Dunáról szóló monográfia megírása mellett foglalkozott a tengeráramlásokkal, óceánográfiával, izovonalas ábrázolási módszerrel szemléltette a tengerek mélységeloszlását. Ő írta le először a foszfort, az egy napos kérészt, a tiszavirágot; a korábban növényeknek gondolt korallokról ő állapította meg, hogy azok állatok. Tagja volt a drezdai Királyi Társaságnak, a londoni Royal Society-nek, a párizsi és a Montpellier-i Akadémiának. Fő művének megjelenése után négy évvel, 1730-ban, 72 éves korában hunyt el. Munkásságának