Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
170 Góg Imre rezerváció látható (védett terület). Gyergyóremetén szintén jégkorszaki hatalmas fekete fák vannak. A Nagyrét és a Bogáros—Eszenyő lápvilága (0,04 km 2) igen gazdag növényfajokban. A Maros eredetétől a Gyergyói-medence északnyugati végéig, 60 km hosszú utat tesz meg (Torjai Rácz 1998). 3. Tutajok indítása a Gyergyói-medencéből Már a római birodalom idején a közlekedési hálózat fontos elemei voltak a vízi utak. A hajók, tutajok a Maroson ereszkedtek le a Tisza felé, a folyó kedvező vízszállítását kihasználva. Az 1567. évi írásos emlékekből tudható, hogy a Gyergyói-medence lakosságának egyik fö kereseti forrása a fakitermelés, fafeldolgozás és tutajozás volt. Évszázadokon át ezen tevékenységek voltak a legjelentősebbek. A XVIH. század derekától a Marost mint fontos vízi utat tartották számon. A medencét körülfogó magas hegyek erdőségeinek fáit az elszállítás előtt egy évvel korábban kivágták, legallyazták az erdőben. A legtöbb fát a Görgényi-havasokból a Görgényen és a többi mellékpatakon úsztatták le, vagy télen szánon érkezett le a Maroshoz. A A/aras-parton a kérgüktől megfosztott rönköket 15 m hosszúságra szabták, majd tucatjával egymás mellé erősítve alakították ki a tutajokat. A tutaj két végén ún. járom szolgált az evezők és a kormányok számára. A tutajt két ember irányította. A Gyergyói-medencében megnövekedett a Maros vízhozama, esése ugyanakkor olyannyira mérséklődött, hogy Gyergyóújfalutól hajózható lett. Innen indították - a gyergyócsomafalvaiakkal együtt-a haszonfával, faedényekkel, rönkfával, deszkával, faragott lécekkel, szerszámfákkal negyed vagy fél részben megrakott tutajokat, majd Maroshévíznél lett teljes a tutajok rakománya. Gyergyóalfalu volt a másik legjelentősebb tutajozó központ. Gyergyóremeténél is volt tutajkikötö és indítóhely. Itt is a lakosság fö kereseti forrását jelentette a faúsztatás és tutajozás. Maroshévíz volt a marosi tutajozás központja (Kozma 1998). A városban 1894ben még 64 fűrészüzem volt. A Maros partján több kilométer hosszúságban kötöttek ki a tutajok, itt rakták meg a negyedfél tutajokat véglegesen fürészáruval, épületfával, stb. A tutajosok aztán Zám, Lippa, Arad, Makó, Szeged mellett úsztattak le és itt adták el szállítmányukat, illetve a tutajfát későbbi feldolgozásra. A tutajozás a XIX. század közepén érte el tetőpontját. Ekkor évente 10—12 ezer nagytutajt (fertálytutajt) úsztattak le a Maroson. Negyven egység (nagytutaj) alkotott egy szállítmányt (transzportot). A marosi tutajozás, az első világháború körüli időkben még szokásban volt, de a közlekedés fejlődésével már nem volt kifizetődő és ezért lassan megszűnt.
