Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Istvánovics V.-Somlyódy L.: Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata

Az ökológia, a természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata 543 a vízszintváltozások kiegyenlítettebbé válnak, segítve a holtágak környezetének regenerációját (iff. Zsuffa-László 1998). A töltések áthelyezése ma még a vízgazdálkodás távlati tervei között sem szerepel, pedig a meglevő hullámterek területének bővítése ökológiai és árvédelmi szempontból is indokolható. A természetvédelmi szakemberek látnak lehetőséget a Tisza hullámterének bővítésére. Várható, hogy a hullámtér bővítését szorgalmazó javaslatok száma szaporodni fog. A megvalósíthatóság lehetőségét az árvédelmi szempont prioritásának szigorú megtartása mellett a vizes szakembereknek kell mérlegelniük. A mentett oldali holtágak többségének vízellátása megoldatlan. Mivel rendszerint mezőgazdasági területre „rekedtek", gyakran belvíztározóként műkődnek, feltöltődésük gyors, vizük eutróf. Sok helyen a szennyvízbevezetés tetézi a vízminőségi problémákat. Ökológiai szempontból a vízpótlás biztosítása, a hullámtérrel való szoros kapcsolat megteremtése és a vízminőség védelme a feladat. A mentett oldali holtágakat és a rehabilitálható vizes élőhelyeket összekötve és kiterjedésüket megnövelve helyenként olyan jelentős nagyságú területek nyerhetők, melyek természetvédelmi, vízminőség-védelmi, árvízvédelmi, turisztikai szerepet is betölthetnek, hozzájárulhatnak a természetes vízi halászat fellendüléséhez. A Hortobágy valaha a Tisza ártere volt. A folyó szabályozása után az ösi medrek kiszáradása és az erdők letermelése teljesen megszakította az eredeti összeköttetéseket. Ma a kevéssé mozgékony fajok (halak, kétéltűek stb.) számára leküzdhetetlen az az 5—15 km távolság, amely az egyek-pusztakócsi mocsarakat a Tiszától elválasztja. A madarak élő kapcsolata továbbra is szembetűnő: az ártéri erdők fészkelői gyakran keresnek élelmet a hortobágyi halastavakban, mocsarakban. A Hortobágy és a Tisza részleges kapcsolatát a Keleti- és Nyugati-főcsatorna, a táj hidrológiai tengelyében futó Hortobágy folyó (ma Hortobágy—Berettyó-főcsatorna) és az Árkus-csatorna biztosítja. A zöld folyosó kapcsolatokat a vízfolyások partjának erdősítésével, a puszta és a Tisza közé ékelődött gazdasági táj biológiai átjárhatóságának megteremtésével lehet megerősíteni. Az ösi kapcsolatrendszer maradványai a mentett oldali holtágak, a Herepi-morotva, a Göbe-erdö, Egyeki-morotva, valamint az újszentmargitai Tilos-erdő és az ohati tölgyes. A kapcsolatokat a Tiloserdő közelében, illetve a Tiszacsege és Egyek közötti szakaszon a legkönnyebb megerősíteni. Ehhez a mentett oldali holtágakat a hullámtéren belülre kell keríteni vagy más módon megoldani rendszeres vízpótlásukat (Aradi—Dévai 1998). Szétesett mezőgazdálkodásunk újjászervezésének várható iránya az Európai Unióhoz való csatlakozás esetében a gazdálkodási szempontból gyenge adottságú szántóföldi terület jelentős csökkenése és ezeken a területeken az extenzívebb gazdálkodási formákra való áttérés. A szükséges területhasználat-konverzió szempontjai most vannak kialakulóban, annak pontos mértéke egyelőre nem ismert. Becslések szerint 10-20 ezer km

2-ről lehet szó. Magyarország egynegyedét éppen a mezőgazdasági területnyerés miatt kellett ármentesíteni, az ennek következtében kulcsproblémává vált belvizek pedig a müveit terület kétharmadát fenyegetik. Ezért indokolt, hogy a területhasználat jelentős átalakulását vízgazdálkodási szempontok aktívan befolyásolják. A területhasználat átalakulását célzó javaslatokban jelenleg csak a vízbázisvédelem és a felszíni vizek közvetlen parti védelme szerepel (Ángyán 1998). A szempontok között a jö-