Vízügyi Közlemények, 1993 (75. évfolyam)

4. füzet - Váradi László: Halászat az Alföldön

Hozzászólások 433 ügyig, ezeket a csatornákat zsilipekkel vagy egyszerűbb módon elzárják és visszatartják a vizet. Vagy pedig a csatornába élővizet, felszíni vizet vezetnek, mint az egykor Átok-csatornának nevezett Duna-völgyi-főcsatornába. Tehát a csatornáknak ez a kárhoztatott hatása helyenként megvan, de az össz-okok között nem jelentős. A talajvíz ez.en a tájon azért süllyed, mert szorosan összefügg a rétegvizekkel, amelyek adják az ivóvízbázist. A legfelső és a legalsó vízrétegek nagyon összefüggnek, itt egy nagy vízkörforgalomról van szó. Amit kiveszünk a mélységből a Hátságon, vagy a Hátságon kívüli mélyebb fekvésű területekről, az mind a Hátság területéről pótlódik, ez az utánpótlódási zóna. Tehát a kivett víz hiányzik innen. Sőt vannak feltételezések, melyek szerint még a szénhidrogéntermelés is hatással lehet a felszín alatti vizek nyomásviszonyaira. Tehát valóban itt egy nagyon átfogó, az egész Alföldön belül összefüggő vízrendszer és vízforgalom van, és ezt látva lehet csak a megoldás útját kimódolni. Mi lehet itt a megoldás módja a Duna-Tisza közén? Ezt egy tervező csoport vizsgálta és nemrég fejeződött be az a munka, amely a Duna-Tisza közi hátság távlati vízellátásának koncepciója címet viseli. Több változatban is kidolgoztuk annak a rendszemek a vázát, melynek lényege az, hogy a Duna vizéből elsősorban, de a Tisza vizéből is - ameddig a Tisza vízkészlete megengedi, vagyis Csongrád alatt -, tehát a felszíni vizek felhasználásával és felvezetésével lehet vizet vinni a Hátságra. Ez az a kb. 10 000 knr-es területe az országnak, az Alföldnek, ahol egyáltalán nincs felszíni víz, tehát nincs öntözőrendszer, úgy mint a Tiszántúlon, de itt felszín alatti víz sincsen, ahol többet kivenni nem lehet. Tehát egyetlen és generális megoldás csak az, ha ennek a két folyónak a vizét ide felvisszük. Megoldás tehát van - műszakilag. Csak az a baj, hogy ez rengetegbe kerül. Nem csak a létesítés, de méginkább ennek a rendszernek a majdani üzemeltetése. Nem úgy, mint a Tiszántúlon, ahol csak 2-3 m-t kell emelni, vagy 5 m-t, és sokaknak még az is sokba kerül. A Duna-Tisza közén 50 méteres szintkülönbségek vannak, és ha nyomócsövön viszem a vizet - ahogy néhány tervező elgondolta - akkor 100 m-t kell emelni! Az energiaköltsége ennek óriási, és ezt a mezőgazdaság, a gazdálkodó, a magángazda vagy a Tsz, már nem tudja megfizetni, ez már gazdaságtalanná teszi az itteni, étidig folyó termelést. Hát akkor mit lehet tenni? Nagyon körültekintően kell eljárni, kis lépésekben, a méretezésre nagyon figyelve. Nem gigantikus létesítmények kellenek tehát, hanem a felmerülő konkrét igényekhez igazodva, azokkal párhuzamosan lehet lépéseket tenni. A költségeknek az elviselését azzal lehet megoldani, ha nem csak öntözésre és a mezőgazdaságra gondolunk, hanem ugyanazzal a rendszerrel megoldjuk más vízigények kielégítését is, bekapcsolunk más vízhasználókat is. Ahogy egy PHARE-program keretében a tcmiészctvédők és az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság közösen kitalálták, egy rendszer tavasszal ragyogóan fel tudja tölteni a természetvédelmi területet, fel tudja tölteni szükség esetén a jóléti célú tavakat, nyáron pedig az öntözővizet tudja szállítani. Ezáltal a költségek csökkenthetők, illetve több a költségviselő. Az államnak - sajnos ezt kell mondani - ebből a fejlesztésből sem lehet kimaradnia. Ebben a sajátos helyzetben, ami a Duna-Tisza közén van - amit nyugodt szívvel tudok állítani, hogy az Alföld legmostohább vidéke a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás szempontjait