Vízügyi Közlemények, 1983 (65. évfolyam)

2. füzet - Dóka Klára: A vízügyi szakigazgatás fejlődése. III. rész

226 Dóka Klára tek folyammérnöki csoportjainak, illetőleg a korábbi folyammérnöki hivataloknak. Új hivatal működött Szekszárdon és Siófokon, amelyek a Zalán, Kaposon és Sión voltak illetékesek. Nem volt folyammérnöki előzménye a debreceni és pécsi árvízvédelmi és folyamszabályozási hivataloknak sem, amelyek a Berettyó illetve a Dráva mentén végezték feladataikat. A debreceni — ezen túlmenően — illetékes volt a Tisza Tokaj— Tiszafüred közti szakaszán is (OVL XIX. 2. a. 7613/36/1951). Az árvízvédelmi és folyamszabályozási hivatalok, valamint a kultúrmérnöki és belvízrendező hivatalok megszervezése rendkívül nehézkes volt. Ellenkezett a százéves hagyományokkal, amelyek szerint az ármentesítést és a belvízlevezetést a társulatok intézték. A kétféle hivatal létrehozásával a régi szervezetek beolvasztása teljessé vált. Az 195l-es esztendő a vízügyi igazgatás egységének teljes megbontását és bizonyos fokú anarchiáját is eredményezte. A szervezet ebben a formában nagyon rosszul működött. Mivel nem volt egyetlen, vízügyek területén illetékes minisztérium sem képes arra, hogy egyes szakfeladatokat érdemben irányítson. Ebben az időszakban — a két világháború közötti gyakorlatnak megfelelően — országos szakhivatalokat hoztak létre, amelyek önállóságuk következtében mentesek voltak a központi és területi igazgatás adminisztratív buktatóitól. A létrehozott új intézmények stabilnak bizonyultak, és valamilyen formában ma is élnek. 1950 novemberében 53 fős személyzettel megkezdte munkáját az újjászervezett Vízrajzi Intézet. Első vezetője Weimann Béla főmérnök, az érsekújvári kultúrmérnöki hivatal korábbi főnöke lett. A régi alkalmazottak közül Janó Albert, Lukács Andor került — többek között — állományba (OVL XIX. 2. a. 8753/30/V/18—1/1950, 8753/0/78—1/1950). Az intézet feladatát — amely a hagyományos vízrajzi tevékenységre terjedt ki — a 26/1951 (I. 27.) Mt. rendelet rögzítette (M. K. Rendeletek tára 14—15). 1952-ben a 2048/16/1952 (V. 27) Mt. határozat alapján megalakult a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI), (OVL XIX. 3. a. 03073/1952). Létesítésével az volt a cél, hogy a vízgazdálkodási kutatások (hidrológiai, hidraulikai, vízminőségi, vízkészlet-gazdálkodási, vízépítési) egy központi intézetbe kerüljenek. Az intézetet alapító határozat az előző évben létesített Vízrajzi Intézetet megszűntette, feladatait a VITUKI hatáskörébe utalta. A VITUKI szakmai szempontból az Akadémia irányítása alatt állt, gazdaságilag pedig a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumtól függött. Szervezetileg 3 osztályra (vízrajzi, vízkutatási, vízminőségi) és ezen belül 13 csoportra tagolódott (OVL XIX. 4. ált. 11/1/1952). A felszabadulás után fellendült vízépítési munkák egyre inkább igényelték a tervezőés építő kapacitás állandó biztosítását. Az irányítási feladatok specializálódásával elképzelhetetlen volt, hogy a tervező munkát az irányító szervek egyedül végezzék. 1951-ben az öntözéses gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátására létrejött a Mezőgazdasági Vízügyi Tervező Iroda, amely a Földművelésügyi Minisztérium XII. főosztálya felügyelete alatt állt. Szintén 1951-ben kezdte meg működését a Vízerőmű Tervező Iroda, amelyet az első 2 évben a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium irányított. 1951. január 25-én a 23/2/151. Nt. határozat szerint hozták létre a Mezőgazdasági Vízi Építő Vállalatot, amelyet szintén a Földmüvelésügyi Minisztérium felügyeleti körébe utaltak (OVL XIX. 1. a. 35/1951). A vízügyi építkezésekben fontos szerepet játszott a Mélyépítési Tervező Vállalat, amelynek víz irodájában a városi vízellátással és csatornázással kapcsolatos tervek készültek. 1949-ben, a 299/1949. Nt. határozat alapján kezdte meg működését az első vízügyi beruházó vállalat az Országos Vízgazdálkodási Hivatal, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium felügyelete alatt. Szintén 1949-ben hozták létre a 39/1949. Nt.