Vízügyi Közlemények, 1982 (64. évfolyam)
2. füzet - Kisebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
A folyószabályozás tervezésének fejlesztése 323 lépcső hatását a Bodrog mederalakulására és kimutattuk, hogy sem a vízlépcső üzeme, sem a Bodrog mederváltozásai a határon túli szakaszon az árvizek levonulását nem befolyásolják. Az V. ötéves terv időszakának kutatási eredményei alapján rendelkezésre állnak azok az ismeretek és módszerek, melyek a folyók középvízi szabályozásának tervezéséhez szükségesek beleértve a közreadott műszaki irányelveket is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a jövőben a középvízi mederrel nem kell foglalkozni. Az emberi beavatkozások, ezen belül pl. a nagymértékű ipari kotrások hatása egyes szakaszokon olyan mértéket ölthet, hogy megváltoztathatja a mederváltozási folyamatok tendenciáját is. Így például a Felső-Duna medre ma már a kotrások hatására egészében nem töltődik, hanem mélyül. Ilyen okok miatt a kidolgozott szabályozási koncepciók esetenként érvényüket veszthetik, alapvető átdolgozásuk válhat szükségessé. Az emberi beavatkozást tehát a lehetőségekhez képest a folyószabályozás célkitűzéseivel összhangban kell megvalósítani. Gondoskodni kell a változások (mederés vízszintváltozások) folyamatos megfigyeléséről és az esetleg kedvezőtlen hatások kivédéséről is. A kutatásnak fel kell készülnie arra, hogy az emberi beavatkozások hatását előrejelezze, most már ideértve a meglevő és tervezett folyami duzzasztóművek hatását is. Csak így láthatja el azt a feladatát, hogy mind a fejlesztés, mind a fenntartás vonatkozásában adatokkal, koncepcióval alapozza meg a jövő szakágazati elöntéseit is. IRODALOM Csorna ./. : A folyószabályozás ú] feladatai. Vízügyi Közlemények, 1964. 2. füzet. Csorna J.— Szigi/drto 7..: Hidrológiai alapok a magvarországi folvók mértékadó árvizeinek meghatározásához. 4. Hidrológiai statisztikai vizsgálalok. VITUKÏ, 1976. Csorna J.: A korszerű folyószabályozás alapelvei és módszerei. Tervezési Útmutató, Budapest, 1973. Csorna J.— iMCzaii I.—Szolgai/ J.—Stancikova A.—Nalher В.: A Duna Rajka—Gönvű közötti szakaszán végzett szabályozások hatásának értékelése. VITUKI-VUVH, Budapest, Bratislava, 1978. Csorna J.—Laczay 1.—Szolgay J.—Stancikova A.: A vízerőműrendszer üzembelépéséig szükséges szabályozási munkák a Duna Gönyű—Szob közötti szakaszán. VITUKI-VUVH. Budapest, Bratislava, 1981. Juhász E.: Gyakorlati légifotogrammetriai útmutató. VITUKI, 1970. VITUKI: A Dráva folyó 0—238 fkm közötti szakasza általános szabályozási terve Kézirat. Budapest, 1974. VITUKI: Alapadatok és alapelvek a Duna 1792—1708 fkm közötti szakasza általános szabálvozásl tervéhez. Kézirat. VITUKI, Budapest, 1975. VITUKI : Alapadatok és alapelvek a Duna Szob-déli országhatár közötti szakasza általános szabályozási tervéhez. Kézirat, Budapest, 1976. VITUKI: Vízrajzi Atlasz sorozat. Tisza 1—6. kötet. Budapest, 1979. VITUKI : Alapadatok és alapelvek a Tisza magyarországi szakasza általános szabályozási tervéhez. Kézirat, Budapest, 1980. VITUKI : Az árvízmentesítés, a folyó- és tószabályozás hidrológiai alapjainak fejlesztése 1976—1980. Kézirat, Budapest, 1980. VITUKI: A folyószabályozás fejlesztését szolgáló kutatások 1976—1980. Kézirat, Budapest, 1980. * * * 11*