Vízügyi Közlemények, 1980 (62. évfolyam)
1. füzet - Dóka Klára: A magyarországi vízmesterképzés múltjából
A vízmesterképzés múltjából 105 területről. Számtant, gyakorlati mértant, építéstant, vízépítést hallgattak, amit társadalmi ismeretek egészítettek ki. A növendékek 1950 március végén kaptak bizonyítványt. 4 8 A következő tanfolyam 1950. szeptemberben indult. A szervezés terén előrelépést jelentett, hogy az igazgató tanulmányi és házi rendszabályokat bocsátott ki. A tanulás az előadások alapján folyt, amelyek napi 8 órát vettek igénybe. Л szabad időt a hallgatók újságolvasással, egyéni és csoportos tanulással töltötték. 1951 márciusában a tanítás befejeződött, azonban a vizsgákra már nem került sor. A növendékek csak 1952. márciusban (kettő augusztusban) kaptak bizonyítványt. Az ágazati átszervezés során, 1951 márciusában az Országos Vízgazdálkodási Hivatal feladatkörét megosztották a két illetékes tárca, a Földművelésügyi és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium között. A csepeli iskolaépületben Mezőgazdasági Szakiskolát létesítettek, amely a Földművelésügyi Minisztérium Öntözési és Talajjavítási, illetőleg Szakoktatási Főosztálya felügyelete alatt állt. Az új iskolában 1951. májusban indult meg a vízmesterképzés. 4 8 15 hónapos tanfolyamot terveztek, amelynek 2/ 3 részét elméleti, 1/ 3-át gyakorlati foglalkozás tette ki. Az 51 hallgatóval megkezdett tanfolyam 1952. márciusig tartott, és ezek a hallgatók 1952. augusztusban kaptak bizonyítványt. 5 0 Az 1951/52-ben rendezett tanfolyamon kialakultak a felszabadulás utáni vízmesterképzés keretei. A minisztérium előírta a tantervek készítését, az oktatási munka céltudatossá tételét. 51 Problémát okozott, hogy a hallgatók nem tanultak műszaki rajzot, és így olvasni sem tudták a hozzájuk kerülő dokumentumokat. 5 2 A tantárgyak a következők voltak: geodézia, ábrázoló geometria, számtan, építéstan, mezőgazdasági ismeretek, természettan, vízimunkálatok, műszaki írás, munkaszervezés; amit a tanfolyam utolsó részében üzemi ismeretek és géptan egészítettek ki. A szakmai képzésnél nagyobb gondot fordítottak a hallgatók politikai, ideológiai nevelésére. Ennek megszervezése a mindenkori igazgató feladata volt, aki a politikai tárgyakat oktatta. Az iskolán belül létrehozták a társadalmi szervezeteket, végeztek a hallgatók agitációs munkát, részt vettek a kerületi rendezvényeken, általában élénk volt a társadalmi és kultúrális élet. A szakmai anyagban csaknem minden hallgató jeles eredményt ért el, azonban a színvonal igen alacsony volt. A meghívott szakmai előadók nem tudtak konzultálni a hallgatókkal, tankönyv, sokszorosított jegyzet egyáltalán nem állt rendelkezésre, csak az előadások anyagára támaszkodhattak. 1951-ben az igazgató arról panaszkodott, hogy egyetlen térkép sincs az iskolában. 5 3 1952. március 10-én az intézményt a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium vette át, neve Vízmesterképző Szakiskola lett. A tanításban egy ideig szünet volt, csak 1952. október 1-én kezdődött a következő tanfolyam, ahová 61 hallgató iratkozott be. A néhány hónapot az iskola vezetősége a szükséges felszerelés pótlására használta. A minisztérium a politikai és szakmai képzés egyensúlyára törekedett. A 85/11-1/1952. számú rendelettel az igazgató mellé tanulmányi felügyelőt nevezett ki, aki a hallgatók szakmai fejlődéséért felelt. Az 1952/53. évi tanfolyam 1953. júliusban végződött. 5 4 A nagy érdeklődésre való tekintettel 1953-ban Szolnokon és Békásmegyeren is indítottak tanfolyamot, és a Csepelre beiratkozott hallgatók egy részét átirányították. Az 1952/53-as tanfolyamon ideológiát, vízépítéstant, geodéziát, építéstant, üzemi ismereteket, mezőgazdaságtant, matemati-
