Vízügyi Közlemények, 1974 (56. évfolyam)

4. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

050 Ismertetések folyóit (a Kremset és Kampót, valamint a Traisent) a duzzasztó alatt vezetik a Dunába. 6. A mesterséges medermélyítést a duzzasztómű alatt 2,25 millió m 3 kavics kiemelésével végezték. Röviden meg kell említeni azt, hogy a Duna földrajzi adottságai — völgy­szűkületei és medencesíkságai — már régóta azt a követleményt rejtették maguk­ban, hogy a síkságok, mint vízvisszatartó terek, a lefolyást csökkentsék. Ezt a vízvisszatartást, a folyó vízlépcső-láncának kiépítése után is meg kell tartani, és így az árvíz tömegét is nem felduzzasztani, hanem egyenletesen továbbítani kell. A duzzasztóművet és az árvédelmi gátakat a part mentén építik, és ezek az árvizet nemcsak gyorsan, hanem maximális vízmennyiséggel is átfuttatják. Ez azon­ban a lejebb levő láncra hátrányos. Ezért a berendezést az osztrák vízlépcsők­nél — ahol arra szükség és lehetőség van — úgy építik, hogy egy nagyobb árvíz lefolyásánál az árvízmennyiség egy része valahol, egy kevésbé veszélyes helyen a gáton át a folyót követő ártérre lefolyhasson. Ezt a területrészt leginkább erdő borítja, amely az időleges elöntés alatt nem károsodik, sőt a vízelöntés hasznos is lehet. A víz itt átmenetileg tárolható és ezzel a kívánt visszatartás elérhető. Ezért a tervezés során az árvizek elárasztására legalkalmasabb területeket szabadtéri modellkísérletekkel határozzák meg, amely célra Persenbeug mellett e Dunai Erőművek RT-nek nagy berendezett modellkísérleti területe van, ahol — egy-egy vízlépcsőnél — a tervezés során arra a kérdésre várnak feleletet: miképpen fog a jövőben a múlt időhöz képest egy árvíz — pl. a jelen esetben a Tullni-síkságon — lefolyni, ha az altenwörthi vízlépcső már üzemben lesz. A 3. ábrán az altenwörthi vízlépcső feletti 15—18,5 km távolságban, a Duna bal partján a visszaduzzasztás gátjának az a szakasza, mely a szélsőséges árvizek átfolyását és a víz időleges tározását az ártér egy részén, valamint a tározott víz­nek lefolyását biztosítja. A duzzasztás gátjának, valamint az átfolyási gátrésznek keresztmetszeteit, illetőleg szerkezetét az 5. ábra mutatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom