Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

3. füzet - Varga József: A regionális vízellátó rendszerek hosszú távú tervezéséről

A regionális vízellátó rendszerek II. 329 pedig tízezres nagyságrendben jelentkeznének. Ilyen méretekkel megbirkózni nem lehetett, ezért előzetes döntésekkel csökkentettük a modell méreteit : A regionális vízellátó rendszert olyan rész rendszerével helyettesítettük, mely­ben nem szerepeltek a következők : a) a mezőgazdasági vízrendszer, b) a kisebb jelentőségű települések, c) a kisebb vízkészletű felszínalatti és felszíni források. Ennyi áldozat nem bizonynlt elegendőnek, ezért a következő előzetes dönté­sekkel éltünk : a) a vízkivételi, tisztító, szállító és elosztó művek általában csak három kapa­citásszinten létezhetnek, b) a tisztító művek csak a vízkivételi müvekkel együtt települhetnek, c) csak a nagyobb települések érzékenyek a két csúcsfogyasztási időpontra. A leszűkített regionális rendszer a felsorolt előzetes döntések mellett már olyan méretű matematikai modellre vezetett, mely számítástechnikailag is kezelhető volt. A felmerült problémák érlelték meg azokat a gondolatokat, hogy az egész kérdést általánosabb, összevontabb fogalmakra kellene felépíteni és megoldani az ilyen előzetes döntések helyett. A PÉCSI RÉGIÓ Baranya megye területének mintegy kétharmadát, a Duna, Dráva és a Mecsek vonalával határolt részt öleli fel. Ezen a területen fekvő mintegy 200 város és község köziil csak a 27 legjelentősebb település vízellátásával foglalkoztunk. A lehetséges vízellátó rendszer 8 felszínalatti, 9 felszíni (közöttük 3 tározó), regionális és 23 lokális forrást, 13 kommunális és 8 ipari nyomvonalat használhatott fel, általában 3—3 kapacitásszinten a 27 település igényeinek 1985, 2000 és 2020-ban való kielégítésére. e A lehetséges vízellátó rendszerek építő kockái a linearitási és az ebből eredő folytonossági feltétek miatt „építő masszává" degradálódtak. A rendszer felépítését 403 egyenlet, illetve egyenlőtlenség biztosította. Ezek tartalmát és megoszlását tekintve a következők voltak: 1. Tér- és időbeli vízmérlegek. 2. Kapacitás koordináló mérlegek. 3. Diszkrét kapacitás korlátok. 4. Azonos beruházások párhuzamos megvalósítását kizáró mérlegek. 5. Pénzügyi mérlegek. A mérlegrendszer koefficienseit és korlátait a team I—XIII. munkaanyagai 7 szolgáltatták. A munkaanyagok alapján nem tűnt eléggé meggyőzőnek a szervezési hálóban 12, 13, 14 és 24-gyei jelzett tevékenységek gazdasági megalapozottsága. A települések fejlődését (12) azok ,,öntörvényei"-re és az azt erősítő, illetve gyen­gítő politikai döntésekre alapozzák. Az öntörvényeket egy „átlagos" fejlődési szín­vonallal fejezik ki, amit az elmúlt 10 — 15 év adatai alapján vetítenek előre a régió és települések vonatkozásában. A politikai döntések prognózisában utalnak a nem­zeti jövedelem valamilyen szerepére, de ezt csak a településekre és a drasztikus • Meszéna Gijörqy, Széli Jrnű, Varqa József: Dinamikus módszer a regionális vízellátó rendszerek távlati tervezésére és a megvalósítás időbeli ütemezésére. VSZSZI. 1072. Sokszorosítás. 1 Pécsi regionális vízellátás munkaanyagai. VSZSZI. 1970. Gépirat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom