Vízügyi Közlemények, 1973 (55. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók

ISMERTETÉSEK A NÉMET FELSŐ-DUNAI ÁRVÉDELMI GÁTAK FEJLŐDÉSE Ismerteti: KONTUR GYÖRGY Wegener, W.: Hochwasserdeiehe an Donau und Isar, Erfahrungen und Entwicklungen, Wasserwirtschaft, 1972/1—2. szám Alsó Bajorországban a Dunán és az Isaron a három évtizede kiépült árvédelmi gátrendszer 300 km hosszú. A gátrendszert folyamatosan fejleszteni kell, hogy az árvízi körülményekhez és a mentett terület értékének növekedéséhez igazodjék. A Duna völgyének esése 0,2 ezrelék. A gátrendszer átépítése csak ott indokolt, ahol a települések védelmére készült eredeti töltés túl nagy területeket hagy ki a mentesítésből. Van olyan vélemény is, hogy a hosszan nyúló belvízi öblözeteket belső gátakkal részekre osszák. Erre a vasúti és áttöltések alkalmasak. Az Isar völgyének esése 1 ezrelék. Erősen áteresztő az altalaj, az 5 in vastag kavicsrétegen mindössze 0,5 m kötött fedőréteg van. Ezáltal árvíznél az előálló szivárgóvíz és buzgárképződés a belvízi öblözetek lecsapolását gyakorlatilag lehetetlenné teszi. A Dunán a fővédelmi vonalhoz a kavicsból álló támasztótestet a folyóból vették, míg a kötött talajt a vízzáráshoz a folyómenti előtérből; ezt a víz felőli oldalon 80 cm vastagságban a külső rézsűre hordták fel. Töltéspadkát a legtöbb öblözetben csak az 1965. évi árvíz után létesítettek. Ugyanis az derült ki, hogy számos gátszakaszon a rendkívüli szivárgás és csurgás hatására a gát nem volt járművekkel megközelíthető. A hagyományos dunai gátprofil alakja lényegében az utóbbi 40 évben nem változott és nem igényelt javítást. Mindaddig állékony, amíg a víz nem bukik át a koronán, avagy nem éri erős rongálódás. Nagyobb vízterhelésnél jelentkezik a gátlábnál a vízkilépés. Gyakran keletkezik rézsűcsúszás is a felhordott rétegben, ami ugyan nem veszélyes, de nem szép. Ezek a jelenségek a padka feletti részen is előfordulhatnak. Volt eset is, amikor a háborús években a gátak mentett oldalára vastag kötött talajréteget hordtak fel, hogy a rézsűk mezőgazdasági értékét növeljék. Ebben az esetben különösen kellemetlen jelenség, hogy egy ideig alig jelentkezik szivárgás, majd repedések, csurgás keletkezik és veszedelmes hirtelen megcsúszás. Az 1954. évi árvíznél roskadás és csúszás jelentkezett ilyen esetekben, amit azután a mentett oldalon a kötött talajnak kavicsos homokkal való kicserélésével oldottak meg. Az Isaron a kötött talaj hiánya más szelvényekhez vezetett. Különböző szakaszokon bitumenes belső vízzárást alkalmaztak. A durva folyami kavicsból készült töltésmag külső felületét homokkal fedték és ezt bitumennel öntötték le. Az újabb homokbeszórást egy második és harmadik bitumen-leöntés követte. így keletkezett kb. 1 cm vastag bitumenes védőréteg. Ezt a műveletet kb. 80 cm-es földlefedés követte. A védőréteg felhordását azok a rossz tapasztalatok érlelték meg, amelyeket a le nem fedett, vagy csak vékony réteggel védett töltéseken szereztek. Ä hajók és a forgalom is könnyen megrongálja a bitumenes védőréteget. Ezzel szemben megfelelő védőréteg esetén azt tapasztalták, hogy a bitument, beépítése után 15 évre, tökéletes állapotban találták. A vízzáróság ugyan nem 100%-os, de kielégítő és átázást egyik árvíznél sem tapasztaltak. A Dunán és az Isaron a töltésekkel szemben az alapvető kívánság az állékonyság. Ezen túlmenően az átázás és a csurgalékvíz mennyiségének csökkentése, vagy teljes eltüntetése — gazdaságosság szempontjából — csak akkor jöhet szóba, ha közvetlen a töltés mellett lakott terület van. A gát állékonyságát bizonyos esetekben az altalajon át vízáramlás is veszélyezteti. Az Isar környezetében az áteresztő képesség igen nagy, de a durva talajszerkezetből az áramló víz csak kevés finom anyagot ragad magával, így az állékony kavicsszerkezet fennmarad. A Dunánál a sokkal vastagabb fedőrétegnél csak a leggyen-