Vízügyi Közlemények, 1971 (53. évfolyam)
2. füzet - Rövidebb közlemények és beszámolók
ÁRHULLÁM ELLAPULÁSA A MERENYEI TÁROZÓN VARGA DEZSŐ 1 Ritkán nyílik arra alkalom, hogy dombvidéki kis vízgyűjtőn természetben figyelhessünk meg olyan árhullámot, mely a meder és műtárgy tervezéseknél elfogadott „mértékadó" nagyvízi lefolyások nagyságrendjébe esik. A Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízgazdálkodási Osztálya 1970. augusztusában vízhozam-mérésekkel és elméleti számításokkal nyomon követte egy ilyen árhullám levonulását a Gyöngyösijéig völgyében, Merenyénél. Az 1. ábrán látható vízrendszer — a „Gyöngyösök" — befogadója a Drávába torkoló Feketevíz, mely hosszú szakaszon töltések között belvízöblözeteken folyik keresztül. A drávamenti öblözetek területének nagy része a múlt század síkvidéki vízrendezései következtében vált termő területté úgy, hogy a külterjes gazdálkodás a ritkábbá vált elöntéseket már elviselte. A közelmúlt és a jelen tervszerű meliorációs munkái a terület értékét és a termelés színvonalát felemelték, az elöntések ellen nagyobb erőkkel védekeznek, a nagyvizek mederben tartására rendezett töltések épültek. Ezzel egyidőben azonban a dombvidéki vízgyűjtőn, a mellékágakon is megindult a vízrendezés, ennek következtében viszont a kiépített medrekben a csapadékból, hóolvadásből származó árvizek hamarabb leszaladtak a töltésezett befogadóba, elöntéssel fenyegetve a mélyebb területeket. A veszély megelőzése a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság terveiben egyrészről a tározó-építési programhoz kapcsolódott; a dombvidéki vízgyűjtőn létesített jelentősebb vízhasznosítási tározókban számítani lehetett az árhullám ellapulásra. A Gyöngyösfőág völgyében épült merenyei tározó 122 h-os vízfelülete, illetve az e feletti — az egyidejű szabad átfolyás mellett előálló — árvízi tározótér 1970 augusztusában méréseink szerint betöltötte ezt a szerepet. Az árvízi méréseket itt egyben az árhullám ellapulásának a megfigyelésére is felhasználhattuk. A tározóhoz tartozó vízgyűjtőteriilet 103 km 2 kiterjedésű, a Zselicség délnyugati részére esik. Ennek megfelelően dombvidéki jellegű, közepes lejtőkkel, melyeken túlnyomórészt szántóföldi művelés folyik. A 1. ábra. Helyszínrajz a Gyöngyösök vízrendezéséről ' Varga Dezső mérnök a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság, Pécs csoportvezetője