Vízügyi Közlemények, 1969 (51. évfolyam)
3. füzet - VÍZMINŐSÉG ÉS VÍZVÉDELEM - Szebellédy Lászlóné-Literáthy Péter: Felszíni és felszínalatti vizek olajszennyeződésének vizsgálata
374 Szebellédy L .-né —L iteráthy P. nek növekedése várható. Ennek ellentéteképpen a lebegőanyag-tartalom ülepedés az iszapban az olajtartalom feldúsulását, a vízben pedig az olajtartalom csökkenését okozza. Az olajtartalom időszakos változása A Budapest alatt — a Csepel sziget felső csúcsánál — a bal part közelében naponta végeztünk olajtartalom meghatározásokat. Az eredmények azt mutatták, hogy az olajkoncentráció igen tág intervallumban változik. 60 mérés átlagából számítva 3,4 mg/l olajtartalmat mértünk, míg a szélső értékek 0,9 mg/l és 9,6 mg/l voltak. A vizsgálatok közül 25 alkalommal mértük 2 mg/l-nél alacsonyabb olaj koncentrációt míg 11 alkalommal 5 mg/l feletti értéket. Az adatok azt mutatják, hogy az olajtartalom mintegy 42%-ban 2mg/l érték alatt marad. A nagy értékek a Dunát érő lökésszerű olajszennyeződéseket mutatják. Ezt bizonyították továbbá a kéthetes időszakban délelőtt és délután vett vízminták analízis eredményei is, amelyek között előfordul, hogy a délelőtti és a délutáni vizsgálat között az eltérés 3,4 mg/l volt. A sodorvonal és a partközeiben azonos időben mért értékek hasonló ingadozást mutatnak. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság laboratóriuma által 1968-ban hetenként a Duna 1635 folyamkilométernél végzett vizsgálatok eredményeiből szerkesztett minőségtartósági görbék jellemzően mutatják — в. ábra — a sodorvonal, ill. a két partközei olajtartalmának megoszlását. Jól látható a budai és pesti partszakaszon bebocsátott szennyvizek hatása, amelyek következtében az esetek 10—15%-ában a mért értékek nagyságrenddel magasabbak, mint a sodorvonalban. Az ábrán ezeket a csúcsértékeket nem tüntettük fel, de megemlíthető, hogy a bal parti sáv a Csepel Vas- és Fémművek és a petróleumkikötő hatására minden alkalommal szennyezettebb volt, mint a jobb parti sáv. Ez a körülmény is bizonyítja a mintavétel körülményeinek fontosságát, vagyis azt, hogv az olajtermékek elkeveredése a vízfolyásban nem egyenletes, így jellemző képet csak a sodorvonalból vett minta analíziséből kaphatunk. A parti sávok magasabb olajtartalmát okozhatja továbbá a széljárás következtében a felszínen úszó olaj partközeiben történő koncentrálódása. 6. ábra. Az olajtartalom minöségtartóssága 1968-ban a Duna 1633 fkm szelvényében Fig. 6. Duration of oil pollution in 1968. at River Station 1635 km on the Danube river Bild 6. Qualitätsdauer des Ölgehaltes in 1968 im Profil Fkm 1035 der Donau