Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

2. Az 1965. évi árvíz és árvízvédelem a Magyarországhoz csatlakozó Dunaszakaszokon - 2.2. Gyalokay M.-Szolgay J.: Az 1965. évi dunai árvíz Csehszlovákiában

2.2 AZ 1965. ÉVI ÁRVÍZ CSEHSZLOVÁKIÁBAN GYALOKAY MIKLÓS ÉS SZOLGAY JÁNOS 1 (Csehszlovákia) 1. Az árvíz általános hidrológiai viszonyai Csehszlovákia déli határát alkotó, Magyarországgal közös Dunának a múlt század közepéig megkezdett szabályozása elsősorban a sorozatosan jelentkező árvizek kártételeinek elhárítása érdekében volt szükséges. A beavatkozások szükségességét fokozta az a tény is, hogy a folyam közép­és kisvízi medrének bizonyos fokú egységesítése elősegítette, illetve meg­gyorsította a meder Bratislava—Gönyű szakaszának feltöltődését. Ennek következtében ezen a szakaszon függőmeder alakult ki, és emiatt nem­csak az árvizek elleni védelem, hanem a védett területek belvízrendezése is komoly feladatok elé állította a vízgazdálkodási szerveket. A Duna balpartján a Zsitny Osztrov (Csallóköz) védelme céljából 195 km, míg Komarno (Komárom) alatt, az egyes kisebb öblözetek vé­delme érdekében 59 km, a balparti mellékfolyók visszaduzzasztott vizei elleni védelemre pedig 40 kvi hosszúságban épültek gátak. A védett te­rületek nagysága a Zsitny Osztrovon (Csallóközben) 145 ООО, a többi öblö­zetben pedig együttesen 40 000 ha (1. ábra). 1965. tavaszán, illetőleg nyár elején a lefolyási viszonyok igen ked­vezőtlenül alakultak. Közepes, illetőleg magas vízállások mellett a Dunán egymást követő árhullámok vonultak le, és a talajvíz szintje, valamint áramlása is ezeknek az árhullámoknak hatása alatt állott. De nem lehet figyelmen kívül hagyni az esőzések intenzitását és eloszlását sem. A Duna és a Vágduna partmenti övezetében már az első árhullám ideién, melynek tetőzése Bratislavánál március 17-én 600 cm volt, erő­teljes talajvízszint emelkedés következett be. Majd lassú süllyedés után április 10-én ismét talajvízszint emelkedés állt elő, de ekkor már az egész Zsitny Osztrov (Csallóköz) területén. Május 7-én ért le erre a szakaszra a következő árhullám, melyet állandó jellegű eső is követett. Mindezek kö­1 Gyalokay Miklós oki. mérnök és Szolgcy János ok), mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa a bratislavai Vyskumny Uitav Vodohospodarsky (Vízgazdálkodási Kutató intézet) tud. főmunkatársai (Bratislava). 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom