Vízügyi Közlemények, Kivonatok, 1965

2. Az 1965. évi árvíz és árvízvédelem a Magyarországhoz csatlakozó Dunaszakaszokon

14 Dégen Imre A kisebb esés viszonylag kisebb sebességgel jár, ami nagyobb átfolyási szelvényt kíván, tehát szükségszerűen magasabb vízállás következik be. Ezért nem voltak megfelelően használhatók a korábbi adatok alapján szerkesztett vízhozamgörbék és a vízállás-vízhozam összefüggéseket ábrázoló segédletek az előrejelzések szempontjából. Ez jut kifejezésre abban is, hogy míg a hatodik árhullám töltésszakadások nélkül számított tetőző vízállásértékeinek előfordulási valószínűsége Mohácsnál 0,1%-os, azaz megfelel az 1000 évenkénti gyakoriságnak, addig a vízhozam előfordulási valószínűsége csak 0,6%-os, azaz 167 évenkénti gyakoriságot mutat. A ténylegesen előfordult vízállások valószínűsége 0,4%, azaz 250 évenkénti gyakoriságú. 2. Az árvíz lefolyása és előrejelzése A június 14-i vízjárási térkép (7. ábra) szemlélteti, hogy a Duna magyarországi szakaszának túlnyomó részén és a legtöbb mellékfolyón 100%-ot meghaladó, vagy azt megközelítő vízállásokkal levonuló árhullámok alakultak ki. Ekkor fordult a rendkívül veszélyes helyzet válságosra. Ekkor bontakozott ki az árvíz elleni küzdelem legnehezebb, de egyben a nagy múltú magyar árvízvédekezés történetében műszaki, szervezeti, igazgatási szempontból és a tömegeket közös összefogásra, nagyszerű helytállásra mozgósító erejénél fogva egyaránt kimagasló, befejező szakasza. A Duna felső vízgyűjtőterületén kialakult rendkívüli hótakaró olvadásából és az egymásután következő esőzésekből kialakult árhullámok sűrű egymásutánja és részbeni szuperponálódása már önmagában is rendkívüli helyzetet idézett elő. Még inkább súlyosbította ezt, hogy a Duna csehszlovák, magyar és jugoszláv mellékfolyóinak árvizei közel egy időben jelentkeztek a Duna árvizével. A Dráva torkolata alatti jugoszláv Dunaszakaszon és a magyar Duna alsó szakaszán az árvízi helyzetet súlyosbította a Dráva rendkívüli áradása és az a körülmény, hogy a Dráva, Száva és a Tisza árhullámainak hatására a vízemésztés lelassult. A Dráva torkolat feletti szakaszon — mint ismeretes — a Duna vízjárását többnyire a jobboldali mellékfolyók, különösen a legnagyobb vízgyűjtőterületű és a legmagasabbról érkező mellékfolyó, az Inn szabja meg (8. ábra). Már az Inn közepes vízhozama (854 m

3/s) is nagyobb a torkolatánál, mint a Dunáé (556 m

3/s), árvízi hozama (7000 m

3/s) pedig ugyancsak jóval felülmúlja Passaunál a befogadóét (3500 m

3/s). Az amúgy is rendkívüli árvizet kivédhetetlen, — feltehetően az 1000 éves előfordulási valószínűséget is meghaladó, s mind az osztrák Duna-menti lapályokat, mind pedig a Kárpát-medence síkságait elárasztó — árvízi katasztrófává változtatta volna a Bajor-Duna és az Inn árhullámának összetalálkozása. A Bajor-Duna közel maximális vízhozamot (3000 m

3ls) szállító árhulláma azonban szerencsére több mint két nappal az Inn árhullámának tetőzése után érte el Passaut, és Dunaremete környékén érte utói az Inn által kiváltott, némileg már ellapuló dunai árhullámot,