Vízügyi Közlemények, 1965 (47. évfolyam)

3. füzet - Alföldi László: Budapest hévízkutatási kérdései

310 Alföldi László Meglepő a II. csoportban a teljes kiegyenlítődés és a Margitsziget II. fúrásban kimutatott jelentős vízszintesés. Ha a Duna menti forrásvonalat két különböző karsztrendszer érintkezési vonalának tekintjük, akkor a jelenség magyarázható. A depresszió növekedésének megfelelően a magasabb szintek ellenálláskülönbsége kiegyenlítődik és a rendszer egységesedik, ugyanekkor a határvonalon a természetes depressziós tölcsér meredek szakaszára telepített Margitsziget II. fúrás nyugalmi szintje rohamosan csökken. Az eredeti állapotban a forróvizet a mélyről felfelé haladva a feltörő hideg vizek kissé visszaduzzasztották, ugyanakkor a kevert víz szintjét is emelte a duzzasztás. A kút telepítésével a felduzzasztott, illetve kevésbé igénybe vett forró vízben depressziós tölcsér képződött, miáltal a hideg vízhez keveredő meleg víz mennyisége csökkent. Az erőltetett langyos víz termelés ugyanakkor az aránytalanul igénybe vett karszt depresszióját is növelte és természetes kölcsönhatásképpen a csökkenő arányú, de növekvő mennyiségű forróvíztermelés erőteljes depressziót létesített. A depressziótól távollevő városligeti fúrások nyugalmi szintje gyakorlatilag változatlan, mert az I. fúrásnál észlelt kismértékű csökkenés a kút korára és leromlott, bár a felszín közelében feljavított állapotára való tekintettel sem bizonyító erejű, sőt inkább a változatlanság bizonyítéka, figyelembe véve a szintmérési módszerek különbségéből és a viszonyítási szint bizonytalanságából eredő hibákat. A IV. csoportba tartozó csepeli fúrások vízszintje — figyelembe véve a jelentős mélységet is — meglepően alacsony, és alacsony a víz hőmérséklete is, mintha az eocén mészkőtározó nem lenne közvetlen kapcsolatban a Budapest alatti forróvizes triász tározóval és egyféle gáthatás (skin) lépne fel. Erre utal a Csepel I. fúrás minimális szint értéke, mivel az nem érte el a karsztos tározót, hanem az oligocén márga nyitott hasadékából kapta a vizet. 3. A források kölcsönhatása Szükségtelen lenne elismételni azt az irodalomban már ismételten igazolt tényt, hogy egyes források jól észlelhető kölcsönhatásban vannak egymással. Közismertek a Malomtó lecsapolására és a margitszigeti kutak, valamint a Dagály fürdő Béke kútja közötti összefüggésre vonatkozó vizsgálatok. De ezekkel ellentmondó vizsgálati eredmények is vannak. A Szent Lukács kút 1919-ben mélyült és 1923-tól fokozott igénybevételnek volt kitéve; hatása a környező forrásokra 1933-ig még nem volt észlelhető (Vigh 1933). A Rudas fürdő környékén létesített 3 fúrás termelésének a hatása a közeli forrásokra szintén nem volt kimutatható. Ezt megelőzően Pálfy Móric szerint a gellérthegyi fúrás víztermelése a forrásokon nem volt észlelhető. Semmiféle utalás nem található arra vonatkozóan, hogy a Széchenyi fürdő I., Margitsziget II., Széchenyi fürdő II., a Tétényi úti és a csepeli strandfürdő kútjainak egymásra vagy a forrásokra való hatása kimutatható volna. Adhatunk olyan választ is, hogy a hatás gyakorlatilag olyan lassú, hogy elmosódik az időben, és a Dunavonal forrásainak vízszintcsökkenéséért ezeket a fúrásokat is felelőssé tehetnénk. Ez az érvelés azonban néhány tényezőre nem válaszol. A Széchenyi fürdői két fúrás alig 600 m távolságban van egymástól, a Margitsziget II. pedig a forrásvonal kellős közepén fekszik és mégsem mutatkozott a közeli kutakkal vagy forrásokkal kapcsolatos hatás sem a megnyitáskor, sem azóta. A Margitsziget II. kútnál az előzőekben említett kölcsönhatás egészen speciális eset.