Vízügyi Közlemények, 1962 (44. évfolyam)

4. füzet - II. Dégen Imre: A vízgazdálkodási tudományos kutatás magyarországi múltja és jelentősége

522 Dégen Imre Ebben az időben készült el a Körös-Berettyó vidékének feltérképezése, „üunai mappáció" néven a Duna felvétele, az ország legelső, még ma is korszerűnek mondható folyami térképe, és ennek az időszaknak a nagy vízrajzi felvételei közé tartoznak a Tisza, Dráva és Száva felvételi munkái is. E munkákban a kor legképzettebb vízimérnökei vettek részt. Közöttük volt a magyar vízimérnökök legkimagaslóbb egyénisége, a nagyszabású ármentesítési és folyószabályozási munkák úttörője Vásárhelyi Pál is, aki éppen az itt szerzett tapasztalatok, az itt végzett mérések alapján szerkesztette meg a Duna pesti szelvényének vízhozamgörbéjét, a világ első ilyen összefüggését. A folyófelvételi munkák, az ármentesítési tervek előkészítése azonban újabb igénnyel is jelentkezett. Szükségessé vált a folyók vízjárásának megismerése. E szempontból természetesen elsősorban a főfolyók jöttek szóba, s így 1823-ban megindul a rendszeres vízállás-észlelés a Duna budai és pozsonyi mércéjén. A rendelkezésre álló vízrajzi felvételek, megfigyelések lehetővé tették az átfogó ármentesítési, vízrendezési, folyószabályozási tervek elkészítését. Egymás után készült el az Al-Duna, a Tisza és a Balaton szabályozási terve, s ezek alapján megindult maga a kiviteli munka is. Magyarországon az összefüggő, nagy folyószabályozási, árvédelmi munkák a XIX. század második felében a kor követelményeinek megfelelően alapjában befejeződtek. Ezzel lezárult az a csaknem másfélszázados időszak, amikor a vázépítési munkálatoknak, s így a velük kapcsolatos kutatásoknak is szinte egyedüli feladata az árvizek elleni védekezés megoldása volt. Az árvédelmi töltések létesítésének következményeként az ártéren összegyülekező vizek a folyók magas vízállása idején nem tudtak a befogadóba befolyni. Sürgős intézkedésekre volt szükség az árvédelmi gátak mögött összegyülemlő káros vizek elvezetésére. Megindultak a belvízvédelmi munkák. Fokozódott az érdeklődés az öntözés iránt is. A magyar vízgazdálkodás egyik elsőrendű kérdésévé mindinkább a mezőgazdasági vízgazdálkodás vált, bár ezen belül a vizek hasznosítása évtizedekig háttérbe szorult. A mezőgazdaság általános fejlődésével összehangolt, céltudatos nagyarányú fejlesztése pedig csak a felszabadulás után, különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezésével került napirendre. A magyar vízgazdálkodás történetének kiemelkedő mérföldköve volt az Országos Kultúrmérnöki Hivatal létrehozása Kvassay Jenő vezetésével. Sokoldalú, úttörő munkásságának csaknem első lépése a ma már világszerte ismert „Vízügyi Közlemények" megalapítása, mely mint a magyar vízimérnökök rendszeres lapja immár több mint 80 éve segíti a magyar vízgazdálkodás fejlesztését. A magyar vízügyek fejlődése sok problémát tárt fel. Kitűnt, hogy ezek helyes megoldása csakis széles körű kutatómunka alapján lehetséges. Az árvédekezés megszervezése, a folyami hajózás irányítása elképzelhetetlen pontos hidrológiai előrejelzések nélkül. Elsősorban ezek a megoldatlan kérdések vetették fel egy olyan intézmény alapítását, amely a vízrajzi adatgyűjtéssel és annak szakszerű feldolgozásával foglalkozik. Ilyen előzmények után alakult meg s kezdte meg működését 1886-ban a magyar Vízrajzi Szolgálat, mely a Szajnai Vízrajzi Szolgálat, a világ legrégibb vízrajzi