Vízügyi Közlemények, 1960 (42. évfolyam)

4. füzet - II. Horváth Sándor: A folyócsatornázás hatása a Közép-Duna jégjárására

A Közép-Duna jég járása 541 vei számolni lehet. A 4 a—b ábrákból könnyűszerrel megállapítható, hogy bármely helyen, tetszőleges időpontban vagy időközben hány % gyakorisággal kell a jég, illetve az állójég jelenlétével számolni. 2. Hőmérsékleti viszonyok Bratislava és Sulina között a Duna mentén uralkodó téli hőmérsékleti viszonyokról az 5. ábra tájékoztat. Az ábrából megállapíthatóan Bratislavától Beográdig mind a téli, mind a január havi közepes hőmérséklet emelkedik, innen Gáláéiig csökken, majd a torkolat felé haladva ismét emelkedik. Az évi középhőmérséklet változását adatok hiányában nem tüntettük fel, megjegyezzük azonban, hogy értéke Bratislavától Beográdig +10,0 C°-ról + 11,6 C°-ra emelkedik, az Alsó-Duna mentén pedig +12 C° körül ingadozik. Ezzel ellentétben az Alsó-Duna mentén mind a téli, mind a januári átlagos középhőmérséklet lényegesen alacsonyabb, mint a Kárpát-medencében, aza^ az AlsóDuna éghajlata a Közép-Dunáénál szélsőségesebb, téli éghajlata pedig zordabb. A vízhőmérséklet változásának jellemzésére a 6. ábrás a Komárom és Kovin közötti szakaszra a Duna, a Dráva, a Tisza, a Száva és a Velika Morava vizeinek téli (december—február) és január havi közepes hőmérsékletét tüntettük fel. Az ábrából megállapíthatóan a Duna vizének téli középhőmérséklete Budapesttől a Dráva-torok felé haladva csökken. A Dráva vizének téli középhőmérséklete a Duna vizéénél 0,9 C°-kal magasabb. Hatására a Duna-víz téli középhőmérséklete 0,2 C°-kal emelkedik, majd a mellékfolyó torkolatától lefelé haladva a léghőmérséklet emelkedésével összhangban (5. ábra) tovább nő. A Tisza vize azonban télen 0,7 C°-kal hidegebb a Dunáénál; hatására a főfolyó vízének hőmérséklete csökken, majd a Száva és a Velika Morava vize a Dunát ismét felmelegíti. Az ábrából az a fontos következtetés vonható le, hogy a Közép-Duna jelentősebb mellékfolyói nem csupán vízjárásukkal, hanem hőmérsékleti viszonyaikkal is befolyásolják a Duna jégjárását. A Dráva, a Száva és a Velika Morava hatása kedvező, a Tiszáé pedig kedvezőtlen. A mellékfolyóknak a Duna jégjárására gyakorolt hatásával kapcsolatban általánosságban megjegyezzük, hogy a Dráva, a Száva és a Velika Morava tavaszi árhullámai, vízgyűjtő területük földrajzi helyzete és az ott uralkodó meteorológiai viszonyok következtében rendszerint néhány nappal megelőzik a Duna felső szakaszáról érkező árhullámokat. Az említett folyók árhullámai a torkolatuk alatti Duna-szakaszon álló jégtakarót felemelik, összetörik és tovább viszik. Részben ennek a jelenségnek tulajdonítható, hogy a Dráva és a Száva torkolatánál a jég, illetve állójég tartóssága, amint arra a későbbiekben még kitérünk, ugrásszerűen csökken. A Tisza tavaszi árhullámai ezzel szemben, vízgyűjtő területének földrajzi helyzete és meteorológiai viszonyai következtében a Duna árhullámaihoz képest rendszerint késnek és ezért a Duna jégjárását nem javítják. A Morava és a Vág árhullámai sem siettetik a dunai jégtakaró felszakadását. A két folyó hatása inkább a jeges időszak meghosszabbodásában nyilvánul, mivel róluk korábban érkezik a jég a Dunára, mint ahogy a főfolyón a jégképződés megindul, tavasszal viszont jégtakarójuk rendszerint később szakad fel mint a Dunáé. Ezzel szemben a Felső-Duna mellékfolyói (Lech, Isar, Inn, Enns, Traun stb.) a jégtakaró felszakadását és a jeges időszak tartósságát döntően befolyá-