Vízügyi Közlemények, 1956 (38. évfolyam)

2. füzet - VII. Kisebb közlemények

Viziutaink jég- еъ gázlóviszonyai Я 09 különböző szakaszokon 265—282 nap között változik, középértékben 271 nap. A leghosszabb természetesen 365 nap, amikor sehol sem jelenik meg a Dunán jég. A Dunán végrehajtott folyószabályozási munkálatok következtében a jég ritkábban áll meg és a torlódások gyakorisága lényegesen csökkent. A Fájsz alatti dunaszakasz azonban még nem állandósult. Itt a régi éles kanyarulatokat több nagyobb átvágással letompították ugyan, a középvízi meder egyenletes kiképződése céljából azonban még sok a tennivaló. Meg kell akadályozni a kanyarulatok fejlődését és vándorlását, azaz meg kell kötni a partokat, el kell távolítani, vagy mosatni a hajóútban fekvő zátonyokat, egyes helyeken meg kell változtatni az árvédelmi töltések vonalvezetését, szabályozni kell a hullámterek szélességét, magasságát és müvelésük módját. A Budapest alatti magyar dunaszakasznak még ma is legégetőbb problémája a jeges árvizek elleni védekezés. Amíg a Dunán az éveknek csak mintegy 40%-ában szokott megállni a jég, a Tisza csaknem minden zajlás alkalmával már a megindulás után néhány nappal be is áll [8a ]. Ennek ellenére a dunai jégtakaró a felmelegedés után gyakran jéghegyekké torlódik fel, a Tiszán alig vannak jéggel kapcsolatos problémák. Jégtorlaszok a Tiszán nem szoktak keletkezni. Két főfolyónk jégjárásának ez a feltűnő különbsége két okra vezethető vissza : az egyik morfológiai [8b], a másik időjárás-jellegű [11]. A Tisza medre egységesebb, beágyazotlabb, hidraulikai sugara pz átvágások végrehajtása óta kedvező, a folyó a mélységek irányában fejlődik. Szabályozatlan állapotában a Duna medre inkább a szélesség, mint a mélység irányában bővül. Hidraulikai sugara kevésbé kedvező, benne a jég könnyebben megáll. A morfológiai tényezőknél is nagyobb a jelentősége a jégjárás szempontjából az időjárási viszonyoknak. A tél vége felé a hideg légtömegeket meleg légáramlatok szorítják ki a folyó vízgyűjtőterületéről. Ha a meleg légáramlatok a forrásvidék irányából érkeznek, megolvasztják a hótakarót és esetleg kiadós esőket is hoznak magukkal : felülről nagyobb árhullám indul el. Ha ez jégtakaróval borított szakaszra ér, még mielőtt a jég felmelegedés következtében ellenállóképességét elveszthette volna, és az ellenállás nagyobb, mint az árhullám ereje, valahol a jégtakaró felső végén jégtorlasz keletkezik, amely a vizet felduzzasztja és árvizet okozhat. IIa azonban a meleg légáramlatok a folyó alsó folyása felől érkeznek, ott olvasztják meg a havat és korhasztják meg a jégtakaró alsó végét, és ha a jég ellenállóképességét már elvesztette, a víz a jeget felemeli, összetördeli és minden különösebb baj nélkül elviszi. A Duna esetében a melegebb légáramlatok az eseteknek mintegy 75%-ában az Atlanti-óceán, tehát nyugat felől, mintegy 25%-ában pedig a Földközi-tenger, tehát dél felől érkeznek. A Dunán a nyugat felől érkező felmelegedés okozhat jégtorlaszokat, a dél felől érkező azonban minden nagyobb baj nélkül szokta a jégtakarót eltávolítani. A Tisza esetében is nyugat vagy dél felől érkeznek a felmelegítő légáramlatok. De akármelyik irányból érkeznek is, mindenképpen, a folyót borító jégtakaró alsó végét érik először, ott törik meg a jég ellenállóképességét, és mire a felülről érkező árhullám a jégtakaró felső végét eléri, a jég megkorhadt, az áradó víz felemeli a jeget, összetördeli és elszállítja anélkül, hogy torlasz képződnék. A Tiszán tehát csak nagyon ritkán vannak jégtorlaszból eredő problémák.