Vízügyi Közlemények, 1951 (33. évfolyam)
1. szám - I. A magyar Dunaszakasz szabályozásának kérdései
24 A- dunaszabályozás kérdései h uz am m a vet csak a Sîentendre-sziget alsó végénél, a Megyeri-csárda előtfc építettek. Eszel a p irhuzammâvel sicsrült 1926-bin a medret annyira összeszorítani, hogy azóta itt hajózási akadály nem lépatt fel. A pírhuzamművel szemben a sziget alsó végét a fő neder felől partvédezettel kellett biztosítani, főleg a fő városi víz m'íveli kútjainak véd3lmére. Mindezek a végrehajtott mankálatok nem bizonyultak elegendőnek. Ahol a folyó szétterül, ott a hordalék továbbra is lerakódik és a zátonyok között ro33Z gázlók nehezítik a hajózást. A folyamszabályozási szolgílat a Váci Dana-ág gyökeres rendazésére 1949-Ьэп általános tervet készített. A terv a változó keresztszelvények módszere szerint készült. Mivel pedig ezen a szakaszon még nem módosították közép vízszabályozási munkálatokkal a medret, Girardon módszere itt nem kisvízszabályozás, hanem az egész mederre kiterjedő szabályozás. A tervben mogülapították a legalkalmasabbnak talált sodorvonalat, a mellékágak lezárásával biztosítják az egységes medret, a homorú oldalon a sodorvonalnak párhuzamos művekkel adnak jó vezetést, a domború oldalon padig a kisvízi medret sarkantyúk beépítésével kellőképen összeszorítják, illetve a vizet a sodorvonal felé terelik. A kellő vízmélységek előállítása céfjából szükség szerint kotrásokat is fognak végezni. A kotrás hatását azonban mindenkor szabályozási művek (sarkantyúk) egyidejű beépítésével kell támogatni. A Budapest—Paks közötti dunaszakasz (1647—1533 fkm). A Duna Budapest alatti szakasza nem annyira a hajózási akadályok miatt vagy a normális árvizek elleni védekezés céljából, mint inkább a jegesárvizek kártételeinek elhárítása végstt szorul szabályozásra. A jegesárvizek szempontjából aggodalomra ad okot a töltések vonatozása. Az árvízi meder több helyen 1 km-nél is keskenyebbre szűkül össze. Ha ilyen helyen jégtorlasz keletkezik, a nagyvízi mederben nem marad elegendő hely a duzzasztott víz levezetésére, a víz felemelkedik a töltés koronamagasságáig, s ha átbukik rajta, már könnyen átszakítja. 1887-Ьэп a nagyvízi meder szélességét 1260 m-ben állapították meg, ezt a méretet azonban nem mindenütt tartották be. Olyan helyeken, ahol a hullámbér szűk, a töltést a Danától olyan távolságra kell hátrább helyezni, hogy az árvízi meder szélessége legalább 1,0—1,5 km legyen. Minden esetben külön meg kell állapítani a szükséges árvízi meder szélességét, mert az a meder méreteitől és a hullámtér vízemésztő képességétől is függ." 2. A csupán lebsgtetett hordalékot szállító síkvidéki szakasz ] A Paks és a D'áva-torok közötti szakaszon (1533—1382 fkm) a jégmentes árvizekkel szemben az ármentesítés kielégítő. A baj itt is az, hogy a zajló jeget sok akadály állítja meg. A Dmínak ez a szakasza erősen hajlamos a jégdiigulások keletkezésére és a jégfcorlaszok elég gyakran okoznak árvizeket. Amíg a nagy kanyarulatok megvoltak, addig a hirtelen irányváltozás kényszerítette a zajló jeget megállásra. A nagyobb kanyarulatok átvágása után az átmetszésekben jelentkeznek elfajulások. Z ítonylerakódások szűkítik a keresztszelvényt, a szakasz viszonylagos esése kicsi, tehát a víz lefolyása is lassú. Mindezek következtében a jég könnyen megáll. Elősegíti a jég megállását az is, hogy az Ipoly é3 a Dráva torkolata között (1708—1382 fkm) nem növeli a Dana vízhozamát számottevő msllékfolyó, amely öblítő hatásával a jég levonulását elősegítené. A nagy kanyarulatok közül 11-et már a mult század első felében átvágtak. A 80—90-es években újabb 8 nagyobb kanyarulat átvágására került sor.
