Vízügyi Közlemények, 1939 (21. évfolyam)

2. szám - III. Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon (Második rész)

262 BABOS Z. MAYER L. Megoldandó feladatai : a tiszabalparti töltés (Veréeétől Tiszabecsig) és a Batárcsatorna megépítése, illetőleg a Batár-folyó és a belvizek szabályozása voltak. Sajnos, ezek a munkálatok meglehetősen rendszertelenül folytak. (Például az ármentesítés alapjául szolgáló felső árteret még be sem vonták az érdekeltségbe, mikor az alsó szakaszon már belvízrendezések folytak.) így nem lehet csodálni, hogy a magyar részen maradt társulat kénytelen volt a határ mentén árvédelmi töltéseket emelni, hogy a megszállott területről betörő vizek ellen védekezzék. Hiába szorgalmazták magyar és román részről is az említett védőgátszakasz építését, a csehek mégis a Batár-csatorna és a csatlakozó töltés létesítését kezdték meg. Az 1933. évi felsőtiszai árvízkor a Batár újonnan épült töltéseit át kellett vágni, hogy az ár a mederbe visszatérhessen. A munkálatokon végigtekintve, sajnálattal kell megállapítani, hogy az érdekeltek helyzete sem az ármentesítés, sem a belvízszabályozással kapcsolatban nem javult. Ezidő szerint itt sok tenni való van, amelyek közül az említett 23 km-es tiszabalparti töltésszakasz építése a legsürgősebb. A társulat egyébként új neve alatt megszűnt és beleolvadt a Tisza-szamosközi Ármentesítő Társulatba, amelyből kiszakadt. A Beregi Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat, amelynek székhelye Beregszász, teljes egészében visszakerült. A trianoni határral két részre osztott Beregvármegyei Társulat magyarországi és cseh része 1922-ig együtt működött. Ekkor azonban csehszlovák miniszteri biztos került a cseh rész élére s 1925-ben a társulatrészek szétváltak. Ármentesítő munkálatai közül a Tisza szalókai kanyarulatánál végzett töltésépítés, továbbá töltésemelés és burkolás a Latorca és néhány csatorna mentén említhető meg. A belvízrendezéssel kapcsolatos munkák : a lecsapolócsatornák átalakítása, patakszabályozások és a szükséges műtárgyak létesítése volt. Az 1932—33-as években a nagy tiszai árvizek komoly árvédekezést tettek szükségessé, de katasztrófa nem történt. Mint érdekességet feljegyezzük, hogy 1938 őszén a mozgósított cseh katonaság az árvédelmi töltést sem kímélte, sok helyen lövészárkokat ástak a védőgát testébe, amelyeket utóbb be kellett tömni. A társulat a nemzeti szellemet mindvégig megőrizte, valamennyi alkalmazottja és ügykezelési nyelve magyar volt és maradt. A Szernyei Vízrendező Társulat területe teljes egészében visszakerült. A világháború után első dolog volt a nagyon megrongálódott csatornák jókarbahelyezése, ami a gyenge pénzügyi viszonyok miatt 1927-ig elhúzódott. Az egész érdekeltségi terület teljes víztelenítése vagy völgyzárógátakkal, vagy a meglévő csatornák bővítésével és töltésezésével lett volna megoldható. A kérdéssel a Latorca szabályozása is szorosan összefüggött s így annak befejezéséig a társulat csak belvízcsatornákat épített körülbelül 200 km hosszban. Ezután indult meg a tulaj donképeni szabályozás, amelynek során egyes szakaszokon a csatornaméretek növelése és a töltésezés már megtörtént. A külvizek természetesen a társulati terület szélén tervezett felfogócsatornákban gyűlnek össze, míg a belvizek csak a kizárólag részükre szolgáló hálózatban folynak le. Trianon után a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat csehszlovák uralom alá került részéből alakult meg a Bodrogközi Vízrendező Társulat, Királyhelmec székhellyel. Önkormányzatát 1923—26 között a megszállók felfüggesztették. A végzett munkák közül megemlíthetők a bodrogmenti szomotori és a ticelatorcai töltések kétízbeni helyreállítása. Ezeket az 1924-es, valamint az 1932-es és