Vízügyi Közlemények, 1938 (20. évfolyam)

3. szám - Németh Béla: A Sajó-folyó csatornázása és az Alföld öntözése

392 Közelítő számítás szerint, egyszerű s így olcsó műveket tételezve fel, mintegy 30 millió pengőbe kerülne a Sajó csatornázása a Tiszától Bánrévéig (Miskolcig 14-be). Ebből 5—6 milliót a folyó csatornázás nélkül való szabályozása is felemésztene, amire pedig most már okvetlenül szükség lesz. A torkolati szakasz 5—6 millióba kerülő csatornázása az előadottak szerint pusztán a kavicsszállításból kifizetődnék, s így maradna még kb. 18—20 millió a felső szénvidék bekapcsolására. Látható tehát, hogy csak a háztartási szénszállításból bruttó évi 12—13%-ot hozna a befektetés, nem számítva a fellendülő ipar szénszükségletét. Erre viszont feltétlenül lehet számítani. Induljunk el például egy kézenfekvő vonalon. A többtermelés révén jobbléthez jutó alföldi gazda igénye emelkedik. Nem fog megelégedni a földes, egészségtelen, gyermekhalandóságot hatványozó vályogvityillóval, szellős, napsugaras téglaházakat fog építeni ! Ehhez téglagyár kell, ehhez pedig szén. Agyag u. i. van bőven az Alföldön. A téglaházakba a szalmafűtéses buboskemence helyett szénkályha kell, mert az importfa megfizethetetlen, s az Alföld fásítása révén termő fa ipari és szerszámfának kell. Maga a fejlődő élet parancsolja tehát az Alföld szénnel való ellátását a Sajó hajózhatóvátétele útján. És ha már idáig jutottunk, ha már kőházba költözik át az eddig nyirkos, tüdővésztermő, földes vályogházak magyar népe, akkor már célt is értünk : új, nagy, egészséges, szaporodó és virágzóéletlehetőséget nyitottunk a magyar faj előtt. Jugoszláviával való gazdasági viszonyunk egyre jobb lesz, a vasgyárak valósággal versenyeznek a nyersvas megszerzéséért ; ha mi a víziút olcsósága miatt előnyösebb feltételekkel vehetjük át a kitűnő boszniai vasércet és adhatunk érte kész árukat, sineket, hengerelt vasakat ; ha Ózdról és Diósgyőrből nagyrészt víziúton bonyolítjuk le az oda-vissza, tele — tehát üres járatok nélküli — hajóforgalmat, akkor lesz hajózás a Sajón és vele együtt a Tiszán, s a jövedelmezőség annyira nyilvánvaló, hogy minden előzetes számítás csak gyenge próbálkozás, még akkor is, ha nem gondolunk a Duna—Tisza-csatornán Budapest felé irányuló forgalomra, aminek szintén meg kell valósulnia, ha csak egy kicsit tovább fűzzük az egész magyar nemzet sorsával összefüggő fenti gondolatmenetünket. Sokszor hallani azt az ellenvetést, hogy a Sajó hajózhatóvátétele néhai Serényi Béla gróf földmívelésügyi miniszterünk rögeszméje volt, egyébként soha fel nem vetődött volna. Erre is megfelelünk egy élő példával. Ilyen eszménye volt a miniszternek az eger—putnoki vasút is és erős energiájával—úgyszólván a közvélemény és szakkörök ellenére — keresztülvitte a csonkaország e legdrágább, legnehezebb hegyi pályájának megépítését. És most vasúti szakközegek állítása szerint az ország egyik legnagyobb teherforgalmú és legjövedelmezőbb vasútja. A vidék szén-, kő-, mész-, fa-, cementtermékeit alig győzi szállítani ! Pedig a. Sajó-csatornázás még ezt a forgalmat is meghatványozná, ha Putnoknál annak víziútjába kapcsolódhatnék. Még figyelembe kell vennünk egy nagyon fontos nemzetgazdasági szempontot :; a mű létesítését a magunk erejéből elvégezhetjük. A földmunka, a cement, a kő, a betonkavics, a vas, a gépi berendezések, kotrók stb. legnagyobbrészt hazai termékek, tehát alig kell valamit belőle a külföldnek adnunk. A tőke itt marad, a magyar munkásoknak, iparosoknak ad kenyeret és így a szociális kiegyenlítődést is szolgálja amellett, hogy egy ilyen nemzet életébe vágó fontos kérdést megoldáshoz segít.