Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)

4. szám - I. Fáy Andor: A magyar szikesek növényzete

444 minő nátriumsó van jelen, a jelenlévő halofita növényekből meg nem mondhatjuk. Inkább vidékek szerint eltérő az egyes halofiták előfordulásának gyakorisága, így a tiszántúli agyagos szikeseken a bárányparéj vagy magyar szikőr (Camphorosma ovata W. et К. I. 18.) és a sziki üröm (Artemisia monogyna II. 42.) a legelterjedtebb képviselőjük. A kilúgozott és degradált szikes réteknek pedig ezeken a-vidékeken a hernyópázsit (Beekmannia eruciformis (L.) Host. I. 4.) a jellegzetes hasznos sziki pázsitfélesége. A Duna—Tisza-közén a bárányparéj (szikőr) mellett a sziki mézpázsit (Atropis limosa II. 5.) is nagyobb területeket borít majdnem tiszta állományban és bujább fejlődéssel. Ennek a hasznos sziki pázsitfélének a Duna—Tisza-közén gyakori és jellegzetes kísérője a sziki pozsgás zsázsa vagy kásavirág (Lepidium cartilagineum II. 29.), melynek fehér virágai valósággal kirajzolják a szikpadkák határvonalait. Ezt a növényt inkább a Duna—Tisza-közének kifejezetten szódás területeire látom jellemzőnek, mert pl. a Hortobágyon nem találtam és Magyar Pál botanikai felvételeiben sem szerepel. A sziki lelleg (Statice Gmelini Willd. II. 35.) és sziki gerebcsin (Aster pannonicus Jacqu. II. 40.) lila virágai mindenütt sziket jeleznek, de utóbbit a kötöttebb szikeseken sokszor a pettyegetett gerebcsin (Aster punctatus W. et К. ; II. 39.) helyettesíti. A háromporzós petrosimonia (Petrosimonia triandra (Pali) Simk.) csak az erdélyi Mezőség szikeseire jellemző, illetve ázsiai, déloroszországi hazájából Románián át csak eddig terjeszkedett nyugatra, miért is a mostani magyar szikesek növényei között nem szerepeltetem. A szik-, illetve sós talaj növényzetére egyébként jellemző az is, hogy sok olyan faj, vagy legalább nem (genus) van közöttük, mely a föld valamennyi szikesein előfordul. A halofita növények között aránylag legtöbb képviselője a libatop- vagy labodafélék (Chenopodiaceae) családjának van. Ide tartozik a legtipikusabb és legtömegesebben előforduló magyar halofita növény, a szikőr, továbbá a sziki libatop, a sziki és magyar sutalap, sziksófű, szaka ballagófű, parti és dárdás laboda. A pázsitfélék nagy családját az értékes sziki mézpázsiton (Atropis limosa) és hernyópázsiton (Beekmannia eruciformis) kívül a szúrós bajuszpázsit, ecsetes és füzéres bajuszfüvek, a tőrpázsit és az inkább xerofita veresnadrágcsenkesz képviselik, míg a savanyúfüvek legnagyobb családjából, a pálkafélék (Cyperaceae) közül tulajdonképen csak a magyar pálka és a tengeri káka vagy zsiólca (csatak) mondható kifejezetten halofitának. A többi sás-, pálka-, káka- stb. féleség inkább a savanyú, a nátriumsók lúgosságától mentes talajokat keresi. A libatop (Chenopodium) és a labodafélék (Atriplex) közül a hatalmas ausztráliai alkálisós területen néhány fajt a telepesek elsősorban juhok számára jó, sőt némi túlzással a lucernával egyező takarmányértékűnek találtak. Ezeket a magas fokban sótűrő labodákat (Atriplex semibaccata, campanulata és numullaria) Kaliforniában már 1882 óta meghonosították és onnan a franciák vitték be a Rhône alsó szakaszára a Camargue sikság sókkal telített talajaira, egyes hasonló libatopfajtákkal, pl. a Chenopodium nitroriaceummal, valamint a Kochia