Vízügyi Közlemények, 1936 (18. évfolyam)
1. szám - IV. Rohringer Sándor: Talajvízszíntanulmányok a Duna-Tisza-közén
35 A másik fő szivárgási vonal Kunszentmiklóstól egyenesen déli irányban tart és Kalocsa magasságában fordul el fokozatosan a Duna felé, vagyis innen kezdve a talajvíz a Duna vízszínétől függő eséssel húzódik a folyóba. Ennek következménye az is, hogy a talajvíznek térszín alatti mélysége fokozatos növekedést mutat, vagyis egyetlen fővölgy alakul ki, az előbb említett Kunszentmiklóstól délre húzódó másodvölgy megszűnésével. A talajvíz térképéből következtetve a Pestvármegyei Dunavölgy Társulat területén volt mocsarakat nem csupán a lefolyás nélküli csapadék (eső, hó) hozta létre, hanem a keleti vízválasztó dombvonulatról a síkságra szivárgó talajvíz is, amely a térkép szerint nagyesésű lévén, a síkságra leérkezve megtorlódott és az ott volt mocsarakat nagymértékben táplálta. Újabban, amióta a Dunaágban a víz fel lett duzzasztva, hozzájárul ehhez a talaj víztápláláshoz a soroksári Dunaág vize is. A csatornák tehát a • csapadékon kívül az említett körülmények folytán a talajból is kapnak jelentékeny mennyiségű vizet. A talajvizet egészében nem is képesek elvezetni. Egyébként is a vizet vezető réteg mélyebbre terjed a csatornafenéknél. Ezekből a megállapításokból az is kiderül, hogy a pestvármegyei Dunavölgy tipikus példája az elszikesedésnek, ennek a síkságnak a századok folyamán okvetlenül el kellelt szikesednie, mert a keleti vízválasztó felől nagy eséssel, nagy tömegben leszivárgó talajvíz a síkságra érve emelte az ottani talajvíz szintjét, a felületen összegyűlt talajvíz tehát nem volt képes beszivárogni, a talaj állandóan telítve volt máshonnan odaszivárgott vízzel, a felületi víz számára esés hiányában pedig nem volt a felszínen lefolyás. A Soroksártól lefelé Bajáig terjedő Duna balparti síkság egykoron a Duna árvizei által is járt terület volt. Még az 1876. évi dunai árvíz is, talán az utolsó, kitört erre a területre. Az árvízjárta és a keleti homokbuckák által határolt ártérre a Duna homokja és az északi és keleti homokdombokról a csapadékkal lesodort homok és iszap feltöltötték a völgy alsó részét, mely Baja felé érve szűkült is s a vízlefolyásnak ezáltal mind nagyobb akadálya volt, az árvizek visszaduzzasztó hatása elősegítette a völgy alsó részének feltöltődését (I. tábla 3. ábrája). Ilyenformán lefolyás nélküli területek keletkeztek, amelyeken álló vizek, mocsarak, maradtak vissza Ezeknek vize a nyár derekán elpárolgott és a talaj elszikesedett. Hogy a feltöltődés valóban megtörtént, annak sok jele van. A dunavölgyi társulat főcsatornájának kotrásánál Császártöltés táján hídalapozás közben 4-25 méter mélységben a finom homokban bronz-korszakbeli tőröket találtak. A tiszai oldalon Szeged irányában Pilis—Kecskemét—Kiskunhalas felől a talajvíz esése nagy ugyan, Г5—1'00°/ 0 0, a Tiszához közel már csak 0'5°/ 0 0, de jóval egyenletesebb, mint a Duna felé szivárgó talajvíz esése. Ez a körülmény nem kedvez a szikesedéinek, mert a talajvíz a nagyobb esés folytán az alsó szakaszokon sem stagnálhat. Borsod vármegyében, illetve a borsodi nyílt ártéren is kedvezőek a viszonyok, ott a talajvíz esése 0-5—0'3°/ 0 0 között van. A tiszai oldalon tehát kedvezőbb a helyzet, mint a Duna mentén, a talajvíz esése a, Tisza felé egyenletesen csökkenő, nagyobb megtorlódások nincsenek a talajvízrétegzésben, csupán mellékvölgyek, amelyek szintén a Tisza felé tartanak. A tiszamenti Jászladány, Besenyszög, Nagykörű és Pély köze érdekes jelenséget mutat, amennyiben itt a talajvíz 10 méter mélységben nyomás alatt van. 3*
