Vízügyi Közlemények, 1934 (16. évfolyam)

1. szám - VI. Korpás Emil: A Csepelsziget

128 Sasér folytonosan elkeskenyedve, a töltésen túl is folytatódik. Makádtól délnyugatra, Bata hasonló a Schilling-erdőhöz. Most, hogy végig mentünk a szigeten, megállapíthatjuk, hogy az egykori medrek között a formák alapján különbséget lehet tenni : 1. kisvíz-meder, 2. árvízmeder között. Az előbbi tényleges meder, tehát valamikor élő ág volt. Az utóbbi pedig csak mederszerű forma, amely megszakítás a magasabb réteg áttörése következétben árvíz alkalmával elöntődött vízzel, s az ár növekedésével lefolyása is volt. Később éppen e lefolyás mederszerű formát alakított ki, vékony anyagüledéket hagyva hátra. Ez a tünemény természetesen többször is megismétlődött, amit a vastag agyagrétegeződés nagyszerűen mutat. A szigeten a földművelés fejlődése következtében az eddig természetes tájon, amelyik jól mutatta a különböző morfológiai formákat, rohamos kultúrtájjá való alakulása következtében a mederformák nagyrésze elpusztult. A szerkesztőség szívességéből közölt rideg vonalas (szint vonalas) térkép igen jó összhangra mutat a morfológiának (2. sz. ábra). A sziget mai partalakulata. A soroksári Duna partjának hossza megközelítőleg 60 km, a nagy Dunáé pedig 59 km. A sziget partjának hossza tehát kereken 120 km. A partot a nagy Duna mentén úgyszólván végig védgát kíséri. A soroksári Dunán viszont csak az alacsonyabb, főleg Szigetbecsétől délre lévő partok mögötti területet védelmezik gáttal. A budapesti kereskedelmi kikötő ,,Kvassay-zsilip"-étől, a ma már „kultúrpart"-tól délre aránylag magasabb, szárazra került, egykori zátony és meder következik (3. sz. ábra). A csepeli híd alatt ez a forma némileg módosul, amennyiben a zátonyok még nem kerültek szárazra. A csepeli erdőnél a partot a Dunáig kinyúló homok teljesen átalakítja. Ugyanis az ENy.-—DK. irányú homokbucákák egészen a partig nyúlnak, sőt a maximális magasságot is (122 m-t) itt a parton érik el. A párhuzamos dünék hegyes szöggel nyílnak a soroksári ágra és völgyekbe, a Duna mélyen benyúlik a fenékre s oda hordalékot telepített (4. sz. ábra). Szigetszentmiklós alatt a zátonyok egy kis szakaszon megszűnnek és a homoktól fedett terraszperem erősen kiugrik (5. sz. ábra). Szigetcsép felett a már megismert és mélyen a szigetbe nyúló öböl következik, amiről tudjuk, hogy valamikor élő-meder volt. Szigetszentmárton mellett erodált a part. Innen kezdve a szigetcsúcsig töltést emeltek (6. sz. ábra). Ezután dél felé újabbat nem látni, legfeljebb azt, hogy Ráckeve a terraszra települve, egészen a partig kinyúlik. Majd a szigetcsépi öböl párja, a szigetbecsei öböl következik. Ettől kezdve a part pusztul. A régebben felépített és a szigethez csatolt zátonyokat az erózió nagyon kikezdte. Ennek oka abban rejlik, hogy a szél a Duna itteni kanyargása következtében sok helyen igen intenzíven megtudja zavarni a vizet, minek eredményeként a hullám nagyon pusztítja a partot. A sziget alsó csúcsához érve, a védőgát Sasér déli részénél átfordul a nagy Dunához (7. sz. ábra). A szigetcsúcs zátonyosodással növekedik. A soroksári ág ismertetését ezzel bevégeztük ugyan, de néhány általános megjegyzésre még szükség van. A ,,Kvassay-zsilip"-en át ma még csak gyenge víz kicserélődés történik, ezért meglehetősen posványos. Rengeteg a nád és az egyéb