Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
2. füzet - I. Lampl Hugó: Gróf Széchenyi István emlékhajóút a Tiszán
22 A Tisza szabályozása és^hajózhatóvá tétele céljából tehát a legfontosabb munkálatok elvégzéséhez Iványi Bertalan min. osztálytanácsos vonatkozó alábbi részletes tanulmánya szerint szükséges összeg : partvédőművekre és mederrendezésre kereken 23 millió pengő. a hajózási viszonyok megjavítására, az úgynevezett kisvízi szabályozásra kereken 3 ,, ,, Összesen 26 millió pengő. Természetesen gondoskodni kell arról is, hogy a Tiszához vezető utak kiépüljenek és folyami rakodók, valamint mielőbb legalább néhány megfelelően felszerelt átrakodó kikötő is létesüljön. Az átrakodó kikötőket természetesen a vasúti gócpontokon kell létesíteni. Meglévő kiépített vasúthálózatunk ezeknek a kikötőknek helyét már meghatározza és ilyen szempontból egyelőre főképen Szeged és Szolnok jöhetnek számításba. A szolnoki átrakodó kikötő egy megoldási lehetőségét vázlatosan a 15 és 15a. sz. rajz tünteti fel. Ezt a tervet vitattuk meg a tanulmányúton, és ennek a kereteibe illeszkedik bele a legközelebb kiépítendő szolnoki kikötőrészlet. Hogy egy jól felszerelt átrakodó kikötő a legrövidebb idő alatt milyen forgalmat tud magának teremteni és milyen fellendülésre vezethet, példaképen említjük a budapesti kereskedelmi és ipari kikötőt. Ez volt az első elhatározó lépés a vizek hasznosításának új munkakorszakában. Hogy pedig erre a jól felszerelt kikötőre mennyire szükség volt már, misem bizonyítja jobban, mint az a hirtelen kialakult és állandóan emelkedő forgalom (1. a 16. sz. rajzot), mely felülmúlta a legvérmesebb reményeket és a legoptimisztikusabb számításokon alapuló várakozást is. Pedig a kikötőnek gazdasági hasznossága felett előzőleg annyi ádáz vita folyt. Itt rá kell még mutatni arra, hogy a Tiszavölgy problémájának megoldásánál milyen nagy szerepe van a Tiszát a Dunával a legrövidebb úton összekötő, az ország szívén átvezető hajózó csatornának. Gróf Széchenyi István 1845 márciusában a Jelenkor-ban a következőket írja : ,,A tervezett duna—tiszai csatornavállalat végképi kitapogatása s minélelőbbi életbeléptetése oly ügy, mely fölött alig áll nagyobb pártolást és sürgetőbb elsőséget érdemlő bármi egyéb." Vagy tovább : „Legelső helyet a csatorna, hogy többet ne mondjak, a két okbul érdemel : Mert egész felső Magyarországot és Erdélyt hozná összeköttetésbe a hon szívével, melynek emelése oly főszempont — és íg} ? szinte az egész hazai testtel. Mert a honnak oly vidékét szelné varázsvesszőileg, mely leginkább megőrzé a magyar jellemét... A nemzetiség emelése oly kötelesség, mely előtt minden érdeknek visszavonulnia kell !" Majd így folytatja :,,... keblemet pedig semmi sem tágítaná annyira, mintha mindazon jó magyar képek, melyek a Duna—-Tisza közt láthatók, egy új életet árasztó derék vízcsatorna mellett, legnagyobb kéjjel éldelhetnék százszorta javított vidékük minden előnyét. És akkor, ha majd Tokajbul is, Maros-Ujvárrul is látnék érkezni Pestre hajót és Szolnokra és Szegedre hajón indulván, kies kertek és csínos házak közt vinne át az út, hol a magyarságnak van legeredetibb bölcseje, mely azonban ma jobbadán homokban és sárban fekszik : akkor biz egy kicsivel megint könnyülne rajtam az agyag súlya !"
