Vízügyi Közlemények, 1933 (15. évfolyam)
1. füzet - IX. Vas Leó: A nemzetközi Duna-bizottság első tíz éve
A NEMZETKÖZI DUNABIZOTTSÁG ELSŐ TLZ ÉVE. (1920—1930.) írta: VAS LEÓ. A világháború befejezése után, 1918 novemberében a dunai hajózás ügye a szövetséges és társult hatalmak (entente) katonai parancsnoksága, majd a szövetségközi Dunabizottság, végül a Nemzetközi Dunabizottság hatáskörébe került. Az 1918 november 3-i fegyverszünet után az entente a teljesen felbomlott dunai hajózás megindítása céljából Sir Ernest Troubridge brit királyi tengernagy vezetése alatt megszervezte a dunai hajózási parancsnokságot, amely Belgrádban működött, a Vaskapu alatti Dunaszakasz pedig de Belloy francia sorhajókapitány vezetése alá került. A parancsnokság első feladata az volt, hogy a parti államok lakosságának élelmezése céljából a tulhalmozott vasutak tehermentesítésére a dunai hajókat forgalomba helyezze. Minthogy ez a teendő a hadseregi szervezet keretében nehezen volt megoldható, 1919 májusában a hajózási parancsnok ellenőrzése alatt megszervezték a szövetségközi Dunabizottságot, amely 1919 októberétől kezdve a hajózási parancsnoksággal együtt, majd 1920 február l-étől kezdve magában olyan intézménnyé alakult át, amely a kereskedelmi forgalom újjászervezése érdekében a Dunán a hajózási kérdésekben teljhatalommal rendelkezett. A szövetségközi Dunabizottság az amerikai Egyesült Államok, Nagybritannia, Francia- és Olaszország képviselőiből alakult. Később felvették a három ellenséges utódállam (kis entente) kiküldötteit is. Elnöke Troubridge tengernagy volt. Az 1919 októberében Budapesten tartott alakuló ülésen kimondották, hogy első teendőjük a dunai hajózás politikai és anyagi természetű akadályainak elhárítása lesz. A zuhatagos Aldunán Anglia pénzügyi támogatásával a hajózási hatóság megkezdte működését. A bizottság intézkedéseire a hajózás is megindult bizonyos mértékig. Ideiglenes jellege, a kötendő szerződések és a létesítendő Duna-akta ugyan nem sok szabadságot biztosított a bizottságnak, mégis sikerült a dunai hajózás ügyét kissé előbbre vinnie. 1920 június 17-én a szövetségközi bizottság helyébe a Nemzetközi Dunabizottság (alábbiakban NDB) lépett. Az NDB először saját fennhatósága alatt teljes erővel indította meg a dunai hajózást. Majd központi vízrajzi szolgálatot létesített s naponta vízállási térképet adott ki (a magyar vízrajzi szolgálat útján). Elkészítette a sürgősen végrehajtandó vízszabályozási munkák programmját, a bizottság szervezeti beosztását, s a különböző. fontosabb dunai kikötőkbe kiküldött megbízottjai útján megtett intézkedéseit végrehajttatta.