Vízügyi Közlemények, 1931 (13. évfolyam)

1. füzet - II. Sajó Elemér: Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában

31 mikor a főváros összes forgalma majdnem negyedrészére csökkent, a víziforgalom pedig majdnem teljesen megszűnt. c) Azóta a fővárosnak úgy vasúti, mint víziforgalma fokozatosan emelkedett, egészen 1924-ig. 1924-ről 1925-re átmenetileg visszaesés következett be, ami a szanálásnak (a pénz stabilizálásának) a következménye. Az áruk utáni hajsza megszűnt és a vagyont inkább pénzbe kezdték fektetni. d) Azóta azonban jelentékeny emelkedés következett be, főképen a víziforgalom terén. e) Az átrakodó forgalom emelkedő tendenciát mutat. f) Az utóbbi évek adatai rendszeres hajózási statisztika hiányában nincsenek meg. Az összes dunai forgalom Hines amerikai döntőbíró adatai szerint (Regensburgtól a Fekete-tengerig) : Az összes forgalomra vonatkozólag 1924 után nincsenek megbízható adataink, de a hajósvállalatok véleménye szerint az egész dunai forgalom jelenleg már mintegy 80—90%-a lehet a békebelinek, vagyis eszerint a (kirakást és berakást csak egyszer számítva) körülbelül évi 5—6 millió tonnára becsülhető. A trianoni béke egységes vízrendszerünket szétszaggatta és víziutaink jelentékeny részét (a Duna és Tisza alsó folyását, Szávát, Drávát, Begát, Ferenc-csatornát stb.) elszakította tőlünk. Ami pedig megmaradt, azt is két részre tagolta : a Tiszáról csak Jugoszlávián át lehet átjutni a Dunára, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Duna a Tiszától majdnem el van zárva. A Tisza és a Kőrösök teljesen izolálva vannak és így ott a forgalom — amire különben rendszeres vízi statisztika hiányában nincsenek pontos adataink — rendkívül megcsökkent, bár újabban a helyi forgalomban ott is biztató fejlődés észlelhető. A békekötés a Dunát a tenger módjára szabad, nemzetközi víziúttá nyilvánította. Ilyen módon — úgy mondhatjuk — a Duna az egyedüli szabad lélegző szervünk, ahol a hazánkat körülvevő nemzetek aránylag legkevésbbé befolyásolhatják a külföld felé irányuló forgalmunkat, míg a vasutainkon esetleg ellenséges tarifapolitikájukkal bármikor megbéníthatják azt. A németeknek a Dunán való törekvéseit természetesen Anglia sem nézte tétlenül és már röviddel az összeomlás után megszerezte a Dunán közlekedő hajósvállalatok részvényeinek többségét. De felkeltette a Dunán várható fejlődés a többi nemzetek figyelmét is, melyek szintén igyekeztek maguknak ott bizonyos támaszpontokat szerezni (hollandi, francia, görög, román, jugoszláv, cseh hajósvállalatok megalakítása, a dunai kikötők fejlesztése stb.). Mindezek a jelenségek a pillanatnyi időleges visszaesések és a hajósvállalatok nehéz pénzügyi helyzete dacára is, arra mutatnak, hogy a dunai forgalom még a Rajnának a Dunával való összekapcsolása előtt is, bár lehet, hogy lassú, lehet, hogy gyorsabb, de mindenesetre nagyarányú fejlődés előtt áll. A Rajna évi 60 millió tonnányi 1914-ben 1924-ben 6,802,639 tonna 3,757,010 „