Vízügyi Közlemények, 1928 (10. évfolyam)

1. füzet - III. Trummer Árpád: Az Alföld öntözése

l) V még ha i'ennállanak is a pénzügyi lehetőségek, — az állami beavatkozást nem lehet elkerülni. De ha számításainkban és várakozásainkban csalódva, az öntöző-csatornákat csakis pénzügyi áldozattal lehetne kiépíteni, még ez esetben is azt kell tartanunk, hogy ez nem akadályozhatja meg a kérdés megvalósítását, mert az állam részéről az öntözésekért hozandó esetleges áldozat nem volna kárbaveszett. A tervezett öntöző-csatornákkal több mint 300,000 kat. holdnyi terület termése lenne fokozható, s körülbelül ugyanannyi javulna meg a belvizeknek a vízgazdaságokkal kapcsolatos rendezésével. A csatornákkal létesülő vizierőtelepek 8—10 ezer lóerőt hasznosítva, évi 35—40 millió Kwóra áramot termelnének. Ezen vízierő Csonka-Magyarország kihasználható összes vízierőnek mintegy 10%-ával egyenlő, vagyis az ország vízienergiája 10%-kal gyarapodhatnék. És ez oly gyarapodást jelentene, mely az öntöző-csatornák nélkül nem lenne hasznosítható, következésképen az ország vizienergia készlete ezáltal oly oldalról növekednék, mely eddig nem is volt számításba vehető. A 300.000 kat. hold terméstöbblete a mai árakkal számítva több milliárdot képvisel, s már az ezen nemzeti jövedelem többletből várható állami bevétel többlet is eléggé indokolja a fentebb elmondottakat. Felbecsülhetetlen értéket jelentene azon kulturális eredmény, mely a tiszamenti néptelen területek benépesedésével járna. Az öntözés kérdése közelebb hozná a megoldáshoz az Alföld befásításának kérdését is. És ezzel elérkeztünk oda, hogy „a víz és erdő problémája", mely Csonka-Magyarország egyik legégetőbb kérdése, egy jelentős lépéssel jusson közelebb a megoldás felé. Egyelőre az a helyzet, hogy nekünk, ha élni akarunk, addig is míg visszaszerezhetjük, igyekeznünk kell pótolni Bácska és Bánát elvesztett földjét, a Kárpátok erdeit és zúgó vizeit. Evégből mindent meg kell kísérelnünk. Termékennyé kell tennünk a pusztát, jövedelmezővé a vizek erejét és munkásokká nevelni fiainkat. Meg kell teremtenünk az Alföld öntözését, mely szakkörökben már a világháború előtt is, mint kívánatos munkálat szerepelt, de amelyet a viszonyok kedvezőtlen alakulása folytán éppen úgy nem volt lehetséges végrehajtani, mint az Alföld befásítását. Utóbbi már legalább a kezdet kezdetéig jutott, az öntözések ügye még addig sem. Nem várhatjuk ölhetett kezekkel azt az időt, mikor a Felvidék, Erdély és a Bánát ismét a miénk lesz, nem bízhatjuk sorsunkat a bizonytalan jövőre. Dolgoznunk kell és meg kell kísérelnünk csonka országunkat életképessé és erősebbé tenni, mert minél erősebbek vagyunk, annál több reményünk van elrabolt földünk visszavételére. S ha erről az oldalról tekintjük, ismét egy újabb indokot találunk az alföldi pusztaságok mielőbbi termékennyé tételére, a magyarság kultúrájának emelésére. Mert nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy most a nagy magyar Alföld az utolsó menedékünk, ez az egyetlen hely, melyen talpunkat megvetve, ki fogjuk küzdeni a régi, nagy Magyarországot!