Vízügyi Közlemények, 1923 (9. évfolyam)

2. füzet - I. Rohringer Sándor: Vízgazdasági politikánk

7 ma is napirenden van, mutatja, hogy ezen a téren nem találtuk meg még azt a megoldást, amely az öntözések nagyobb méretű terjedését biztosítaná. Nem képezheti vita tárgyát, hogy kontinentális klimánk és egyenetlen csapadék eloszlásunk az öntözések szükségességét kétségtelenül igazolja. Ujabban mutatkozik is ismét érdeklődés az öntözések iránt, különösen a divatba jött permetező — csőszerű — öntözés révén, azonban ezek egyes kisebb esetek és sajnos, nagyobbszabású koncepciókra alig mutathatunk rá. Ilyen volna a pestvármegyei Dunavölgy lecsapoló és öntöző társulat főcsatornája, amely Danaharasztitól—Bajáig terjed s amely alsó felében lecsapoló csatorna, de amely azáltal, hogy Dunaharasztinál a csepeli Dunaágból 5-00 m

3 víz kivezetésére alkalmas, egyúttal öntözőcsatornául is szolgáiHasonló gondolat volt a Hortobágy öntözésére készült terv, amelyből azonban csak a hortobágyi halastavakat tápláló csatorna készült el. Nem csoda, ha a termésbiztosítás és többtermelés nagy érdekeit előmozdítani hivatott öntözések terén csak kisebb eredmények mutathatók fel, miután maga az állam sincs tájékozva aziránt, hogy műszaki, gazdasági és pénzügyi szempontból mi a lehetséges és mi az országos szempontból célszerű. Az öntözések kérdése eddig még az integer Magyarországon is csak részleteiben lett tanulmányozva, akkor is főleg a szikes területek öntözése, ellenben nagyobb öntözőcsatornák létesítésének kérdése csak 1—2 magántanulmányban lett a dolog természetéből folyólag félig-meddig megvilágítva. A trianoni határok öntözések dolgában is súlyosbították helyzetünket, mert csak a Dunántúl és a Duna—Tisza közének helyzete maradt vízzel való ellátás dolgában nagyjában változatlan, ellenben már a Tiszán túl azáltal, hogy a folyóknak pl. a Marosnak magasabban fekvő részeit elvesztettük, az öntözhető terület is kisebbé lett. Az öntözések, a közérdekű öntözőcsatornák létesítésének feltételei és módja államilag lenne behatóan tanulmányozandó, az állam lenne köteles adataival az irányelveket tisztázni és ami e téren lehetséges, annak megvalósítására törekedni. Tisztázni kell azt is, hogy meglevő belvízcsatorna hálózatunk mily módon kapcsolódhatnék be az öntözés szolgálatába, a lecsapoló csatornahálózat célszerű átalakítása, régi folyómedrek felhasználása mily mértékben segíthetné elő sík vidéken is az öntözésre felhasználható víznek tárolását. Olaszországban, az öntözések hazájában, szükségesnek tartotta a kormány az 1922. évben egy az öntözések anyagi támogatását célzó törvény hozatalát annak jeléül, hogy ahol az öntözés évszázadok óta otthonos megszokott dolog, ott sem nélkülözhető az állam segítő beavatkozása, nálunk erre fokozott mértékben van szükség. Törvényeink nem eléggé kedvezőek az öntözések fejlődésére, mert a víz éltető erejének semmivel sem pótolható értéke kell, hogy előnyben részesüljön a víznek másképen pótolható hajtóerejével szemben és kell, hogy mód legyen arra, hogy a víz nagy szárazság idején a vízimalmoktól vagy más nem közcélú ipari művektől öntözésre elvonható legyen. A közérdekű öntözőcsatornákról szóló 1900. évi XXX. t.-c. sem alkalmas arra, hogy közérdekű öntözőcsatornák és társulatok keletkezését megkönnyítse, mert habár az állam anyagi támogatását biztosítja a törvény, ám a társulást eleve megakasztja azzal, hogy az érdekeltséget már kezdetben érdekeltségi arányuknál nagyobb mértékű, hozzájárulásra kivánja kötelezni midőn kimondja, hogy ha az érdekeltség terület szerinti г/

3-й a társulati müvek költségeinek feléi vállalja, a költségek