Vízügyi Közlemények, 1916 (6. évfolyam)
6. füzet - I. Korbély József: A Körösök és a Berettyó szabályozása. Első rész
A palahegységek széleshátú. szelid hulláriizású, hosszúra nyúlt tetővonalait a Körösök forrásvidékén a vulkáni erők szétszaggatták és az egész tájéknak, különösen a Drágán völgyének vadregényes* színezetet adtak. A Fehér Körös felső völgyében Csúcstól délre a lávatömbök festői romhalmazatokat, bukókat, vízeséseket alkotnak. Helyenként, Dézna és Honcztő közelében, a kimosott és elmállott andezit-tufák festői csoportozatai tűnnek fel. Kiesd és Nagybáródtól délre, Vlegyászától nyugatra a mészképződmények több mint 100 hn 3 területet borítanak és ezek a Jád patak nyugati oldalán hatalmas fensíkká szélesednek ki. A mészkövekben igen sok a hasadék, buvólyuk és barlang. A mészkövek, úgymond Schmidl, a Bihar hegység legigézőbb részei, ezek távolról nem láthatók ugyan, de a hozzájuk közeledő előtt hirtelen teljes szépségükben bontakoznak ki. A geologiai harmadik kornak elején (az eoczénban) a Kárpátok, az Alpok és a Balkán helyén trópusi forró égövi tenger terült el, a melyet a geologusok Tethysnek vagy a benne élő nummulitok után Nummulith tengernek neveztek el.. A Tethys hullámai az Atlanti tengertől Kis-Ázsián, Közép-Ázsián át a Csendes tengerig terjedtek. A Tethys helyén emelkedtek fel a föld legfiatalabb és egyben legnagyobb hegyei az Alpok, Kárpátok, Balkán, Kaukázus és a Himalája. A geologusok a Himalájában 4u00 ш тге a tenger színe felett a trópusi tenger nummulithjeinek vastag rétegeit találták. A régi nagy tenger később több részre oszlott és nem volt már melegvizű, hanem subtropikus jellegű. A neogén korszak elején unioczén) a nagy magyar alföldet és az erdélyi medenczét az úgynevezett mediterran tenger borította, a mely nyugaton még az Atlanti tengerrel, keleten a Perzsa öböllel függött össze. Ez a tenger nem a mai Földközi tenger helyén terült el, hanem attól északra feküdt. Az újabb hegységek emelkedése következtében a mediterran tengernek az Oczeánnal való összefüggése megszakadt és olyan kevésbbé sósvizű zártabb tenger keletkezett, mint a milyen most a Fekete tenger. Ez a tenger az úgynevezett szarmata tenger, a bécsi öböltől az Arai tóig, sőt ezen is túl terjedt. A tenger mind jobban összehúzódott ; a plioezénben a következő, úgynevezett pontusi tenger, tulajdonképen már elegyes vizű zárt tó. A pontusi tenger, partján homokos, kavicsos rétegek ülepedtek le, egyes zártabb öblökben hatalmas lignit-telepek keletkeztek. E korszakból való a bodonosi lignit és a derna-tatarosi aszfalttelep. A negyedkorhoz közeledve, de még ezt megelőzőleg a pontusi tó mélyebb helyén a levantei tó maradt meg. A levantei tenger partján előforduló kőzeteket és homokot a bihari hegyek lábánál, illetőleg az előhegységekben a tengerszintje fölött 150—200 m magasságban, a síkföldön pedig a tenger szintje alatt 100- 150 m mélységben találjuk meg. A levantei tó idejében törte át a víz a kis és nagy alföld között a sziklagátat a visegrád-váczi szorosban és az itt támadt zuhatag kavicskúpját Rákoskeresztúr, Pusztaszsntlászló és Vecsés tájékán rakta le. Hasonló kavicskúpokat találunk a Körösök mentén, a hol a folyók a hegyekből előtörve, hirtelen az édesvizű tóba buktak alá. A Sebes Körös völgyében az alluviális ós a diluviális takaró alatt ez a kavicskúp Nagyváradtól Biharpüspökin át Zomlin felé húzódik. Nagyzomlinnál azonban a kavicsszemek sokkal apróbbak, mint Biharpüspökinél. A Fekete Körös hegyekkel beszegett völgyében több kilométer átmérőjű területet borítanak a törmelékkúpok. Mintha az idők viharaiban elpusztult magas hegység összehúzódott anyaga halmozódott volna fel ezekben a kúpokban.
