Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

6. füzet - III. Szabó Nándor: A budapest-bajai Dunaszakasz szabályozása

1!« t. i. a keresztgátak segélyével az anyaparthoz kötött párhuzamos művek sorozata bátran mondható teljes sikerűnek, — addig másrészt megfontolandó volna: nem kellene-e az alsó szakaszon kiegészíteni szabályozó rendszerünket fenékgátak építésével, melyek a párhuzamos művek között vezetett meder nagy mélységeit — a zsákszelvényeket — megszüntetnék és vele szélesebb használható medret biztosítanának a hajózásnak, valamint a jég szabad levonulásának ? Ezek után áttérek a szakaszon végrehajtott szabályozások rövid történeti áttekintésére. A budapesti folyammérnöki hivatal szakaszán, mely eredetileg 304 km. hosszú volt, 1830-tól 1870-ig a Paksnál, Fajsznál és Bogyiszlónál egy-egy, Baja körül 2 kisebb és Szeremlénél létesített egy átvágáson kívül egyéb szabályozó munka nem volt : ezek az átvágások a hajózó utat kb. 52 km-rel megrövidítették de ezzel csak a jég levonulását könnyítették meg némileg, máskülönben javulás nem volt érezhető. Csak a 70-es években kezdtek a folyam vízjárására kedvező hatású szabályozó műveket létesíteni; első sorban 1871-től 1875-ig az Újpest és a Csepel-sziget felső csúcsa közt levő Dunarészt rendezték, a főváros mentén rakodópartok épültek, a vasúti összekötő híd tájékán volt ú. n. kopaszzátonyt elkotorták és a túlszéles medret felénél kisebbre szorították össze ; végül a soroksári Dunaágat elzárták, összesen 300.000 m

8 kőhányást, 2,150.000 m

s kotrást, illetőleg feltöltést, 48.500 m

s betont 55.000 m

2 burkolatot és 17.000 m

5 falazatot készítettek, kereken 15 millió korona költséggel. Ezeknek a munkálatoknak üdvös hatása már az 1876. és 1878-ik évi jeges árvizek alkalmával észrevehető volt, mert a kopaszzátonynál a jég nem torlódott össze, holott lejebb mindazokon a helyeken torlaszok keletkeztek, a hol 1838-ban. Ez árvizek alkalmával az is bebizonyult, hogy az addigi építkezésekkel, a főczélt — a főváros biztosságát — még nem érték el, mert a promontori Dunaágban levő sok zátony és sziget fölötte alkalmas volt torlaszok keletkezésére, miért is 1878-tól 1881-ig csak kotrással, 1881-től 1885-ig pedig a mellékágak elzárásával, a túlszéles mederrészeknek 470 m-re való összeszorításával és a sekély helyeknek 0 alatti 3-16 m-re, vagyis 10 lábra való kimélyítésével igyekeztek a helyzetet megjavítani. A promontori ágon alúl 1885-ig még a következő munkákat hajtották végre: a solti Dunaág elzárását, Ordasnál, Paksnál, Úszód és Foktő között, Gerjennél, Bátyánál és Bajánál partvédezeteket, sarkantyúkat és rövid párhuzamú műveket építettek. Az évenkinti munkák részletezését és költségét a következő oldalon lévő táblázatos kimutatáson láthatjuk. 1886-tól napjainkig évenkint nagyobb szabályozó munkálatokat hajtottak végre; ezek már egységes szabályozó terv és rendszer alapján készültek ugyan de a kivitelkor nem lehetett a szabályozást a folyam vagy a folyamszakasz alsó végén kezdeni és fölfelé folytatni, mert tekintetbe kellett venni első sorban a főváros biztosságát, azután a hajózás érdekét és így először a promontori Dunaág szabályozását fejezték be, azután pedig mindig a legelfajultabb szakasz rendezése jött sorra. Itt meg kell említenem azokat a nagyszabású munkákat is, melyeket a szakasz mentén alakult ármentesítő társulatok végeztettek és a melyek nagy mértékben hozzájárultak, hogy a Duna minden vízálláskor egységes mederben folyjon le és a mederben keletkezett jégtorlaszok megbontásához elég ereje legyen. Különösen áll ez a csepelszigeti társulat nagydunai töltésére, melynek kiépítése fon-