Vízügyi Közlemények, 1910 (27. füzet)

27. füzet - Jelentés a mélyfurással foglalkozó mérnökök XIX. vándorgyűléséről

146bői minden község szolgálati medenczéje és csőhálózata elegendő vizet kap. Magyarországon ily csoportos vízvezeték csakis a sűrűbb község-csoportok számára (Erdély Mezősége), vagy pedig betelepítendő területekre (Deliblat) volna alkalmas, mert az ország tűlnyomó részén a községek egymástól nagy távolságra feküsznek, s így a csővezetékek aránylag igen nagy költséget igényelnének. Megemlítem továbbá Turnhout város vízvezetéki tervét, bár semmi újat nem mutat. A vízbeszerzés mélyfúrású kutakkal történik ; minden egyes kút aknában végződik, s a víz a gyűjtő, közös aknába szifon-csővezetékeken át halad. A kutak csupán ellenőrzésül és a szifonok megindítására szolgálnak, vizet nem termelnek. A közös gyűjtőaknából a vizet szivattyútelep emeli a tornyokban elhehelyezett medencze-szürőkre, ezeken át a víz szabad eséssel folyik a második szivattyúcsoporthoz, mely azt a városon keresztülhaladó főnyomó- és elosztócsővezetéken át a város túlsó részén emelt víztorony medenczéjébe nyomja. Kisebb terv: (.'•Alimentation d'eau de la Gare d'Es,

sehen»; elvileg hasonló az előbbihez; 32 méter mély fúrás téglafalból készült aknával adja a vízbeszerzést; a fúrások általában Putzeys bruxellesi városi főmérnök rendszere szerint körülkavicsolt szürőcsővel készülnek. (Ugyanezt Németországban Wagner-rendszernek nevezik, s mi is régóta használjuk Magyarországon külön elnevezés nélkül.) A többi terveknek (Huy város vízműve, Ostende víztornya, Boen fényképei stb.) nincs nagyobb jelentőségük, s a kiállított víztorony-rajzok közül kétségtelenül a szegedi és kőbányai vasbetétes beton-víztornyok érdemelték ki az első helyet. Egyedül Bruxelles város vízműve tűnt fel, mely ha nem is praktikus, de mindenesetre tetcnikailag kiváló, úgyszólván a maga nemében páratlan alkotás. A kiállított tervek elegendő okot adtak arra, hogy átutazzam Bruxellesbe, s ott egyedül a vízvezetéket két napig tanulmányozzam. Minthogy e vízmű részletes leírását Farkass Kálmán ministeri osztálytanácsos már ismertette, erre csupán néhány jellemző vonással térek ki. Bruxelles 200.000, külvárosai 100.000 lakosára fejenkint és naponkint 100 liter vizet, összesen tehát Зо.оОО köbmétert számítottak, s ezt a városerdő felé lejtő s az alatt is elterülő diluvialis kavicsból szerzik be és pedig mászható szelvényű tojásdad gyűjtő galéria-csatornákkal, melyeknek főgyűjtője jelenleg 25 kilométer hosszú, helyenkint 40 méter mélységre alagútszerűleg van fektetve és mintaszerű önműködő vízmérő-szerkezetekkel van fölszerelve. Az ily módon gyűjtött vizet részben a két alsó zóna víztartó medenczéibe vezetik, részben a két felső zóna szivattyútelepeihez. A szivattyútelepeknek 2—2 gépcsoportjuk van, a szivattyúk mintegy 20—22 méternyire a térszín alá épült tágas pinczébe vannak szerelve úgy, hogy szívómagasság jóformán nincs; a szivattyúkat kötéláttétellel üzemben tartó gázmotorok pedig a térszínre vannak elhelyezve. A főgyűjtő vize tetszés szerint bocsátható a földalatti medenczékbe vagy a szivattyúkhoz. A két felső zónának egy-egy víztornya van ; közülök a régi 1'5—2-00 méter vastag falakkal, alacsony medenczével nem éppen mintaszerű, s általában az egész vízbeszerző és emelőtelepről elmondható, hogy több fényűzéssel, mint praktikus számítással épültek. így a vízgyíijtőgaléria folyóméterje a vízvezetéki üzemmérnök adatai szerint átlag 300 frankba került. E mellett a vízbeszerző terület ma már teljesen ki lévén használva, a további vízbeszerzés elég gondot okoz az igazgatóságnak, s a vízpazarlás meggátlása czéljából